Szotyi művek

Szotyi művek

Narancsos sütőtök fagyi

2016. szeptember 04. - Szotyi művek

Egyik kedves Instagramos ismerős említette nemrég a sütőtök fagyit, ami nekem - mint hatalmas sütőtök rajongónak - maga volt a fagyimennyország. Nem is volt kérdés, hogy ezzel fogom felavatni a nemrég, nagymamámtól kapott fagyigépet :D

dsc06317.JPG

Mindenképpen valamilyen őszi ízvilágot szerettem volna, krémes, fahéjas nyalánkságot. A narancs valahogy adta magát, a tejszínes alap pedig már a bazsalikomos céklafagyinál is bevált. :)

A végeredmény pedig isteni, lágy és krémes, érezni a sütőtök ízét, és édességét, mégis a narancs dominál igazán.

Hozzávalók kb 500ml-hez

200ml sült tökpüré

1 nagy narancs leve

200ml tejszín, vagy 100ml tejszín, 100ml tej

1 csomag vaníliáscukor

1 ek nyírfacukor (vagy ízlés szerint, de nekem ezzel a mennyiséggel is elég édes lett)

1 tojás sárgája

 1 tk fahéj

A tököt célszerű a sütésnél nem nagyon megpirítani, hogy ne legyenek pirult szélek. Inkább alacsony hőfokon süsd, amíg meg nem puhul. Pürésítsd, majd add hozzá a narancs levét és a fahéjat. A tejszínt (tej+tejszínt) keverd el a tojássárgájával, a cukorral, és a vaníliáscukorral, majd lassan, folyamatos kevergetés közben kezd el melegíteni. Vigyázz, nehogy tojásleve legyen a dologból ;) Add hozzá a narancsos pürét. Ha van fagyigéped, töltsd bele, ha nem, akkor tedd egy órára a mélyhűtőbe. Vedd ki, és botmixerrel, vagy legalább egy kanállal, keverd át alaposan, hogy minél krémesebb legyen a kész fagyi. Ezt a műveletet ismételd még párszor. Kb óra kell neki, mire annyira megfagy, hogy gombócozni lehessen. 

fagyi1.JPG

Tálald - mi mással - karamellszósszal ;)

dsc06318.JPG

Édesburgonya buci, mézes vajjal és rozmaringgal

Nagy kedvenc itthon az édesburgonya, annak minden fajtája. Lehet sárga, fehér, vagy lila -...na jó...nekem a lila a kedvencem- nagyon szívesen sütök, főzök belőle. Már nem először rendeltem az Édesburgonya.bio-tól krumplit, és mindig meg voltam elégedve a minőséggel. Most sem volt ez másképp, mikor délelőtt csengetett a futár egy hatalmas dobozzal, amiben a friss burik lapultak.

Mivel épp nem volt itthon semmi kenyérféle, amit vacsorára és reggelire prezentálhattam volna a családnak, ezért első körben valami péksütiben gondolkodtam. Néhány hete találkoztam egy krumplis zsemle recepttel a Pinteresten, - és persze egyből beleszerettem - ez készült el (némi változtatással) édesburgonyából.

dsc06416_1.JPG

Ez pedig egy igazi delux buci, mézes vajjal megkenve, durva szemű sóval és rozmaringgal meghintve, isteni puha, könnyű, laza szerkezetű. És a színe? Most komolyan...csodás. Ja, és azt már mondtam, hogy nagyon finom? Pláne a házi mézzel, amit a múltkor kaptam barátnőmtől <3

dsc06405.JPG

...ja igen...reggelire már nem maradt...

Hozzávalók 16 darabhoz:

500g liszt (én tönköly fehérlisztet használtam, de jó helyette a BL80 kenyérliszt is)

125ml víz (langyos)

1 csomag szárított élesztő

2 tojás

6 ek olvasztott vaj

250g édesburgonya püré

1,5 tk só

30g cukor

 

A tetejére:

4 ek szobahőmérsékletű vaj

2-3 tk méz

1-2 ág rozmaring (darabolva)

nagyszemű só

Először készítsd el a pürét. Vágd kockára a meghámozott édesburit, és tedd fel főni. Minden túlzás nélkül, elég neki 10 perc. Krumplinyomóval, vagy villával (ne aprítóval, vagy botmixerrel!) pürésítsd, és picit tedd félre hűlni. Addig keverd össze a többi hozzávalót: kezd a liszttel, élesztővel, cukorral, majd mehet bele minden más is. A végén a langyosra hűlt krumplipüré. Alaposan dagaszd ki! Én géppel csináltam, alacsony fokozaton kezdtem, majd magasabbra tettem, de még így is kellett neki 5 perc, hogy szép, sima, rugalmas tésztát kapjak. Ha már rugalmas, nem szakad, és elválik az edény oldalától, már jó. Vigyázz, mert csalóka, hiszen elég kevés víz van benne, és eleinte száraznak tűnik, de a végére felveszi az összes lisztet, és még így is lágy tészta lesz. Beolajozott fóliával letakarva keleszd kb 90 percet, amíg a duplájára nem nő. Kicsit hajtogasd át, és vágd 16 egyforma darabra.

dsc06372.JPG

Formázd meg a bucikat: fogj egy tésztadarabot, kicsit nyújtsd oválisra, és tekerd fel, fentről, lefelé. A keletkezett henger két oldalát hajtsd alulra, és körkörösen, aprókat csipkedve, készítsd belőle egy kis golyót. Tedd sütőpapírral bélelt tepsire.

dsc06381.JPG

Takard le olajozott fóliával, és hagyd ismét kelni, legalább egy órát. Kb a duplájára nő ismét.

Közben keverd össze a lágy vajat és a mézet. Ha ismét megkelt, nagyon (!) óvatosan, nehogy összeessen, kend meg vele a bucik tetejét. Szórd meg a sóval, és a rozmaringgal.

dsc06387.JPG

180'C-on, légkeveréssel, 20 perc alatt sül meg. Közben néz rá, és ha nagyon barnulna a teteje, picit vedd lejjebb a hőfokot.

dsc06393.JPG

Mielőtt nekiesel, próbáld megvárni, míg kihűl ;)

Édesen, például a maradék mézes vajjal, de akárvalamilyen sós krémmel is tökéletes párosítás.

dsc06415.JPG

 

 

 

 

Fetás-mogyorós cukkinisaláta

 Néhány héttel ezelőtt, egy nagyon kedves barátnőm egy csodás szeretetcsomaggal lepett meg. Volt benne minden, mi szem-szájnak ingere: koktélpari, többféle cukkini, zöldbab, paprika, uborka, nagy csokor fűszernövény, és még egy üveg házi méz is (csak mondom, hogy ez utóbbinál jobbat még életemben nem ettem, pedig nem a szupermarketben veszem a mézet <3) A legjobb, hogy ez a sok gyönyörűség mind a saját kertjükből való. Ez alapvetően nem lenne akkora dolog, másnál is van vetemény, de ők az idén, a budapesti összkomfortos napjaikat hátrahagyva kezdtek új életet Lovasberényben. Számomra elképzelhetetlenül bátor dolgot tettek, és nagyon-nagyon büszke vagyok rájuk.

img_5063.JPG

Mondanom sem kell, hogy hamar elfogyott minden, de néhány napja újabb finomságok érkeztek, (többek között) néhány bébicukkini személyében. Mivel annyira kis zsengék voltak, semmiképpen nem akartam sokáig sütni-főzni, így saláta lett belőle.

img_5373.JPG

És bizony nem bántam meg :)

Zsenge, roppanós, a feta istenien kiegészíti az ízét, a ropogós mogyoró pedig izgalmassá teszi az egészet.

Na jó...kicsit macera, hogy a hajszálvékony szeleteket egyenként kell kisütni, de hidd el, megéri a fáradtságot.

img_5425.JPG 

Hozzávalók 2 főre

5-6 bébicukkini, vagy 2-3 salátacukkini

negyed jégsaláta (vagy 1-2 marék ruccola, vagy madársaláta)

1 marék pirított mogyoró (én sózatlan, natúr mogyit szoktam venni, és frissen, szárazon megpirítom)

50-60 g fetasajt

2 ág oregánó

az öntethez:

3 ek olívaolaj

1 ek balzsamecet

1 tk mustár

só, bors

Először tedd egy serpenyőbe a mogyorót, és a legalacsonyabb lángon, szárazon, kezd el pirítani. Így nem fog megégni, viszont finom, ropogós lesz. Néha azért nézz rá, és rázogasd meg.

Mosd meg alaposan a cukkinit, és a zöldséghámozóval, vágd vékony szeletekre. Jól melegítsd fel egy serpenyőt (én grillserpenyőt használtam, tudod, a csíkosat) és kend ki egy evőkanál olívaolajjal. Na, most jön a pepecselős része, de ha ezen túl vagy, onnantól már pillanatok alatt elkészül. Egyenként tedd a serpenyőbe a szeletkéket, és enyhén pirítsd meg mindkét oldalát. Mivel nagy lángon sütöd, nem kell neki sok. Vigyázz a kezedre, nehogy megégesd, mikor forgatod. A légyeg, hogy ne pakold bele egyszerre az összes cukkinit, hanem mindig csak egy rétegben, hogy roppanósra süljön, és ne főjön. Az első adag elég olajos lesz, de mivel a többi alá már nem tettél zsiradékot, ha összeforgatod, mindenhova jut majd, mégsem fog ázni az olívában. Tedd félre. Vágd egészen vékony szeletekre a megmosott jégsalátát, és még a szeleteket is darabold keresztben. A cél, hogy ne legyenek benne nagyobb darabok. (Ha ruccolát, vagy madársalit használsz, azt nem kell darabolni). Tedd alulra a salit, arra mehet rá a cukkini, morzsold rá a fetát, és szórd meg a pirított mogyoróval. A végén locsold meg az öntettel, és már tálalhatod is.

img_5420.JPG

Mi most köretként ettük, de vacsorára akár önálló fogásként is tökéletes.

Fűszeres-sütőtökös kenyér, fahéjas karamellel

Világ életemben úgy gondoltam, hogy igazi nyári gyerek vagyok. Imádom a meleget, a napon heverészést, meg úgy általában a nyarat. De az utóbbi időben egyre jobban várom az őszt. Szeretem a színeket, a melengető napsütést, mikor végre kiérsz az árnyékból, az illatokat...és persze az sem utolsó szempont, hogy egyre közeledik a karácsony :)

Ezért nem is volt meglepő, hogy az ilyen borongós reggeleken, mint ez a mai is volt, végképp őszi hangulatba kerülök. Ilyenkor pedig jöhetnek a melengető, fűszeres, sütőtökös ételek, és sütemények. A tök amúgy is nagy kedvencem, nemcsak sütve, de gyakorlatilag bármiben. Lehet az gnocchi, palacsinta, latte, vagy, mint most is, egy kenyér.

dsc06100.JPG

Kicsit csalóka a neve, mert ez inkább egy sütemény, vagyis valami olyasmi, mert édes, de mivel igazán fűszeres, így tulajdonképpen piskótának sem igazán mondható. Viszont tökéletes választás reggelire, vagy uzsonnára, egy bögre teával, kávéval, vagy kakaóval. Egy kis karamellszószt készítettem hozzá, amibe most egy kis barnacukrot és fahéjat is tettem. Így sokkal gazdagabb, intenzívebb lett az íze.

dsc06109.JPG

Jaah...és az egész lakás illatozik a csodás fűszerektől...nem kicsit... <3

Hozzávalók:

1 és 1/4 csésze tökpüré (én most a tavaly lefagyasztottat használtam)

2 csésze liszt

3 tojás

1/4 csésze nádcukor

3/4 csésze nyírfacukor

2 tk sütőpor

1 tk szódabikarbóna

1/2 tk gyömbér

1/2 tk szegfűbors

2 tk fahéj

1/2 tk szegfűszeg (őrölt)

1/2 tk szerecsendió

1 tk vanília kivonat

csipet só

A tojásokat (robotgéppel) verd habosra a cukorral, majd add hozzá a tökpürét is. Mehetnek a fűszerek, majd apránként a lisztel elkevert sütőpor és szódabikarbóna. Egy viszonylag sűrű tésztát kapsz. Öntsd sütőpapírral bélelt kenyérformába. Én most a 20cm hosszút használtam, de legközelebb a nagyobba teszem, hogy ne legyen ennyire magas. 180'C-on, légkeveréssel kb 50 perc alatt sül meg. Ha nagyon barnulna a teteje, takard le egy alufóliával, és vedd lejjebb a sütőt 160'C-ra. Tűpróbával ellenőrizd. Mielőtt felvágod, hagyd kicsit kihűlni.

A karamellhez:

50g lágy, barna nádcukor

50g kristálycukor

2 ek méz

200ml tejszín

1 tk fahéj

csipet só

2 ek vaj

Öntsd lábosba a cukrot (mindkettőt) és a mézet, és alacsony lángon kezd melegíteni. Próbáld minél kevesebbet keverni, hogy a cukor ne csomósodjon össze. Ha felolvadt, hagyd karamellizálódni, legyen enyhén sötétbarna, de vigyázz, nehogy megégjen. Közben picit melegítsd meg a tejszínt (én egy edényben, 1 percre szoktam betenni a mikróba), hogy amikor ráöntöd a forró cukorra, ne kössön meg nagyon. Ha már elég barna a cukor (ez kb fél-1 perc, miután teljesen felolvadt) apránként, folyamatosan kevergetve, add hozzá a tejszínt. Vigyázz, nehogy a gőz megégessen. Mehet bele a fahéj, és a só is. Közepes lángon főzd, amíg olyan híg krémleves állagú nem lesz. Vedd le a tűzről, és keverd hozzá a vajat.

Már öntheted is a kenyérre ;)

dsc06133.JPG

Jó étvágyat!

 

Görögdinnye lekvár

Évekkel ezelőtt találkoztam először a dinnyelekvárral, és pont annyi ideje, minden nyáron elmarad. Aztán persze télen ismét előkerül, de alapanyag híján feledésbe is merül. Az idén viszont nem nagyon készült itthon lekvár, úgyhogy, - csak, hogy ne legyen hiányérzetem - végre nekiláttam.

Nem különösebb macera, de nem árt, ha olyan dinnyét választasz hozzá, aminek nincs sok magja, ellenkező esetben az. Mert magozni azt kell. Az egészet.

dsc05850_1.jpg

Mivel ez egy nagyon lédús gyümölcs, turmixolva pláne, így nem vagyok benne biztos, hogy elég, ha sűrítőként csak pektint használsz. Bevallom én inkább biztosra mentem, és tettem bele egy csomag dzsemfixet is. Ráadásul mivel türelmetlen is vagyok, én nem nagyon volt kedvem dunsztolni, így ez kényelmes megoldás volt. Ha kipróbálod hagyományos dunsztban, és elmondod, hogy sikerült, az nagyon megköszönném. :)

dsc05854.JPG

Ezzel együtt ez nem lesz egy szilvalekvár állagú cucc, inkább egy lágyabb, őszibarack lekvárhoz hasonlítanám, tömény dinnye ízzel.

Hozzávalók: 4x175ml üveghez

4 csésze -kb 1kg dinnye kimagozva, turmixolva

1/2-3/4 csésze nyírfacukor (ízlés, és dinnye szerint)

1 citrom leve kb 1/2 dl

1 csomag dzsemfix

1 ek pektin

dsc05856.jpg

Igazán semmi extra dolog, a menet a hagyományos lekvárfőzésé: Borítsd lábosba a gyümit, citromot, cukrot. (A nyírfacukorban a legjobb, hogy mivel gombaölő hatása is van, így a lekvár tuti, hogy nem penészedik meg) Kezd el főzni. Ha már meleg, add hozzá a dzsemfixxel elkevert pektint, és forrald föl. Ha már zubog (nem csak gyöngyözik! Hanem zubogva forr!), kezd el mérni az időt. Én 7 percet adtam neki, hogy besűrűsödjön. Öntsd fertőtlenített üvegekbe (a mikróban 6-7 perc egy ujjnyi vízzel töltött tálban tökéletes) állítsd fejre öt percre, és tulajdonképpen el is készültél.

dsc05974.jpg

Jó étvágyat ;)

Cékla burger

Igen...megint cékla...

Mit mondhatnék...szeretem, na :D

Ráadásul, szerintem az egyik legszebb, és legsokoldalúbb zöldség <3

dsc05681.JPG

Bár elég sűrű van nálunk hamburger, de még soha nem próbáltam itthon vegaburgert készíteni. Na, de most igen, bár csak magamnak, mert a Zuram közölte, hogy kösssz...de céklás hamburgert? ...kössssz, nem...Úgyhogy magamra maradtam a kóstolással. Semmi gond, ők megkapták hússal, és meg boldogan falatoztam a céklaburgerem.

De mennyire, hogy boldogan, mert nagyon, nagyon finom. Persze, nyilván nincs hús íze, de lássuk be, nem is volt cél.

dsc05670.JPG

Ezzel azt akarom mondni, hogy egy notórius húsimádóknak nem biztos, hogy tálalnám ebédre, de a vállalkozókedvűeket nyugodtan elbűvölheted vele. Pláne, ha még egy házi hamburgerzsömlét is villantasz hozzá...

Hozzávalók: 3 hamburgerhez

1 közepes fej cékla (kb 1 csézse)

1 tojás

3/4 csésze zabpehely (én aprószeműt használtam)

2 tk BBQ fűszerkeverék

50g feta sajt (összetörve)

néhány levél friss bazsalikom (elhagyható)

1 kisebb fej hagyma (apró kockára vágva)

1 gerezd fokhagyma (összenyomva)

csipet só, bors

dsc05667.JPG

Reszeld le a nyes (hámozott) céklát, a nagylyukú reszelőn. Add hozzá az összes többi hozzávalót, és alaposan keverd össze. Olajos kézzel formázz belőle akkora fasirtkákat, mint a hamburgerzsömle, és egy nagyon pici olajon süsd aranybarnára. Kb 10 és 5-6 perc kell neki, oldalanként, alacsony lángon. Azért közben ellenőrizd. Ha megnyomod a tetejét, és tömörnek érzed, már jó.

dsc05685.JPG

A továbbiakban a szokásos - szereld össze, ahogy neked jó - módon járj el.

Nálam került bele saláta, mozzarella, sok-sok lilahagyma, ruccola, paradicsom, és uborka.

Jó étvágyat hozzá ;)

Kókuszos, fehércsokis sajttorta

...ahhh...nosztalgiával gondolok azokra az időkre, mikor még úgy gondoltam, hogy a sajttorta az ördögtől való... Mert mióta először készítettem, azóta mást sem ennék...

dsc05039.JPG

Csak, hogy nehogy megunjuk, most fehércsokis-kókusztejes variációban készült, a tetejére pedig az a málnaszósz került, amit még a hét elején főztem, miután világossá vált, hogy az itthon lévő málna lassan az enyészeté lesz.

Hozzávalók egy 18cm-es formára

Alap:

100g korpovit keksz

30g vaj

1-2 csapott ek porcukor

1/2 csésze barackpüré, vagy valamilyen lekvár

A krémhez:

250ml mascarpone

1 doboz kókusztej konzerv (tudod, ami olyan jó sűrű)

150g fehércsoki

1-2 ek porcukor (ha nem lenne elég édes a csokitól)

1 csapott ek zselatin

Előbb az alapot készítsd el: dobáld az aprítóba a kekszet, a felolvasztott vajat, a porcukrot, és némi barackpürét  és készíts egy olyan masszát, amit könnyen le tudsz majd nyomkodni a tepsi aljára. És aztán tegyél is így. (ha nagyon száraz, mehet még bele lekvár, de vigyázz, ne legyen nagyon híg, mert szétfolyik) Mehet a hűtőbe, amíg elkészíted a krémet.

A krémhez: Felezd el a kókusztejet. Az egyiket tedd az edénybe, amiben majd melegíteni fogod, és add hozzá a mascarponét. Keverd el alaposan, ne maradjon darabos. A másikat melegítsd fel, majd törd bele a csokit. Hagyd kicsit olvadni. Keverd el alaposan, és öntsd a sajtos tejhez. A zselatinhoz adj 3-4 evőkanál vizet, és hagyd, hogy feloldódjon. Kezd el melegíteni a csokis, sajtos kókusztejet, add hozzá a cukrot (ha szükségét érzed), majd a felolvadt zselatin is mehet bele. Folyamatos kevergetés közben melegítsd forráspontig, de ne főzd, különben a zselatin nem fog megkötni. Ha még épphogy nem gyöngyözik, már jó is. Öntsd rá az alapra, kicsit hagyd hűlni, majd mehet a hűtőbe, néhány órára.

dsc05050.JPG

Tálalásnál öntsd nyakon málnaszósszal, tökéletesen illik hozzá

A málnaszószhoz: 4 csésze málnához adj kb 1 csésze vizet, és ízlés szerint cukrot. Forrald, amíg a gyümi szét nem fő, passzírozd át, hogy a magoktól megszabadulj. A levét tedd vissza a tűzhelyre, és főzd még kb 10 percet, vagy amíg kicsit be nem sűrűsödik. Kb olyan állaga lesz, mint a málnaszörpnek. (Ha zselésre, vagy nagyon sűrűre szeretnéd, főzd néhány percet pektinnel, kukoricakeményítővel, vagy azzal a sűrítővel amit használni szoktál)

dsc05061.JPG

Fűszeres ribizlilekvár

Ez egy be nem tervezett, de annál jobban sikerült lekvárfőzés eredménye.

dsc04881.JPG

Történt ugyanis, hogy családostul mentünk piacra, és mivel nagyon sokan álltak a málnás sorban, gondoltam, addig odaállítom férjet, csemetéstül, hogy vegyenek egy fél kilót, meg egy kis fonyát, én pedig addig elintézek minden mást. Nemsokára arra mentem vissza, hogy a lányom egy hatalmas doboz málnában veszett el könyékig, a férjem pedig extraként egy giga adag ribizlit is egyensúlyoz a többi cucc között. Ezzel alapvetően nem lenne semmi gond, ha valaki megenné. Mert nekem nem nagy barátom, aprólábú, ha kedve van, ugyan szívesen megeszi, de van, hogy rá sem néz, ráadásul napokon belül nyaralni indulunk, tehát az alap az lett volna, hogy mindenből csak annyit, ami hamar elfogy, vagy méginkább fogyasszunk el mindent a hűtőből. Úgyhogy azóta nézegetem ezt a nyomorult piros bogyót (mert persze most épp nem kellett senkinek...). Aztán tegnap úgy voltam vele, ha már amúgy is voltam olyan elmebeteg, hogy 40 fokban nekiálljak a maradék sárgabarackból lekvárt főzni, fél kiló gyümölcs már nem oszt, nem szoroz.

Na, de azért mégse legyen már belőle egy sima ribizlilekvár. Viszont nagyon szeretem ezeket a fűszeres lekvárokat, akár húsok, vagy simán csak sajtok mellé.

Kétségtelen, hogy lekvártöltésre nem igazán alkalmas...

Ellenben édes, és savanyú, és csípős, és mindez egyszerre, és külön-külön is :D Igazán az ember nem is tudja, hogy melyik ízt érzi leginkább. Együtt viszont remek kavalkádot alkotnak. Próbáld ki, nem fogod megbánni ;)

dsc04877.JPG

A múltkor valahol olvastam valami hasonló fűszeres cuccról, úgyhogy emlékezetből, meg a rendelkezésre álló alkatrészekből ez lett:

dsc04885.JPG

Hozzávalók (2 mini üvegre)

400-450g ribizli (megtisztítva mérve)

120ml vörösbor

60g lilahagyma

0,5-1 kiskanál chilipor (apránként tedd bele, ízlés szerint)

1/2 csésze barna nádcukor

2 ek citromlé

1-1 csipet fahéj és szegfűszeg

1 ek pektin, vagy más sűrítő pl. jamfix

A ribizlit mosd meg alaposan, a hagymát vágd icipicire. A pektinen/jamfixen kívül tegyél minden egy lábosba, és nagy lángon kezd főzni. Forrald további 8-10 percig, ennyi idő alatt be fog sűrűsödni. Akár már így is tudod használni, szószként, de ha kicsit zselésebbre szeretnéd, akkor add hozzá az általad választott sűrítőt, és főzd további két percig. Töltsd fertőtlenített üvegekbe, állítsd fejre, és hagyd kihűlni.

dsc04870.JPG

Sárgabarackos sajttorta

Hát az van, hogy eddig, a sajttorta, meg én, úgy voltunk, hogy sehogy. Mert valamiért mindig annyira betegen hangzott a számomra már maga az elnevezés is...SAJTTORTA...annyira fura... Na persze ne menjünk bele a répatorta, meg miegymás emlegetésébe, amit persze imádok...meg abba se, hogy elég viccesen hangzik a számból, hogy valami hmmm...bizarr, netán beteges...

Ja, és csak megemlítem, hogy a mascarpone sem a barátom -naagyon nem-, semmilyen formában (tulajdonképpen még a tiramisut sem szeretem). Na, ezzel csak azt akarom mondani, hogy ez tulajdonképpen egy igazi mumus-süti a számomra.

...vagyis mondanám, ha nem lett volna egy néhány napja lejárt doboz mascarpone a hűtőben, -amit még egy túrótortához szereztem be, ami sosem készült el- amit sajnáltam kidobni.

...aztán megkóstoltam...

dsc04676.JPG

...jesszus, hogy eddig mitől fosztottam meg magam. Hát ez tényleg óriási. Meg lágy, krémes, könnyű, nem zsíros, és legszívesebben megettem volna az egész adagot.

A vicc az, hogy ez egy halál egyszerű édesség, egyetlen hátránya van, hogy meg kell várni, amíg megdermed, szóval nem az az összekevered, és már tálalhatod is fajta. Viszont jó hír, hogy nem kell bekapcsolni hozzá a sütőt.

dsc04668.JPG

Mivel napok óta elönt minket a telken szedett sárgabarack - na nem panaszkodom, jobbat sosem ettem - így most ebből készült, de bármilyen lágy gyümölcs jó hozzá.

Gondolom kb 200 féleképpen lehet készíteni, de mivel nem akartam sokat tökölni vele, én így csináltam:

Hozzávalók:

6 kicsi (9cm átmérőjű tartformára, + a maradék pohárban végezte, vagy egy 20-22 cm-es tortaformára.

Az alap:

100g korpovit keksz

30g vaj

1-2 csapott ek porcukor

1/2 csésze barackpüré

A krém:

250ml tejszín

250ml mascarpone

250ml sárgabarack püré

1/3 csésze porcukor, nálam nyírfa (ízlés szerint)

1 ek zselatinpor

A tetejére:

2 szem barack

1,5 dl víz

1 tk kukoricakeményítő

5-6 szem barackot megmostam, kimagoztam (némelyikből kitessékeltem a lakót, mertháát, ez aztán bijó) és szőröstül-bőröstül ment az aprítóba. Kimértem a csésze (250ml) pürét, és félretettem.

Az alaphoz: dobáld az aprítóba a kekszet, a felolvasztott vajat, a porcukrot, és némi barackpürét (a maradékból) és készíts egy olyan masszát, amit könnyen le tudsz majd nyomkodni a forma aljára. És aztán tegyél is így. (ha nagyon száraz, mehet még bele barack, de vigyázz, ne legyen nagyon híg, mert szétfolyik) Mehet a hűtőbe, amíg elkészíted a krémet.

dsc04626.JPG

Öntsd egy magas falú tálba, vagy a botmixeres pohárba a mascarponét, a tejszínt és a porcukrot, és egy habverővel dolgozd össze. Vigyázz, nehogy vaj legyen a tejszínből, és próbáld vele nem beteríteni a konyhát (nekem sikerült...) Mehet egy lábosba, és kezd el alacsony lángon melegíteni. Mehet bele a csésze barackpüré is. Közben a zselatint old fel 3-4 evőkanál langyos vízben, és add a tejszínes, barackos cucchoz. Alacsony lángon, folyamatos kevergetés közben melegítsd forráspontig, de mikor elkezdene gyöngyözni, zárd el, mert ha forralod, nem fog "zselésedni". Ha kész, töltsd meg a keksszel kibélelt formákat, de ne szinűltig, és tedd vissza a hűtőbe néhány órára (amíg teljesen meg nem dermed)

dsc04630.JPG

Ezalatt készítsd el a tetejét: Kockázd a barackot, öntsd fel a vízzel (ha szeretnéd, édesíts) majd ha már nagyrészt szétfőtt a barack, sűrítsd be a keményítővel.

dsc04664.JPG

Ha megdermedt a krém, öntsd le vékonyan a "szósszal", és most már tényleg tálalhatod azonnal :)

 dsc04682.JPG

Bazsalikomos céklafagyi

A következő poszt kizárólag erős idegzetűeknek szól...

A hétvégén fagyizni voltunk, és az étlapon felfedeztem a bazsalikomos céklafagyit, ami a változó kínálatnak köszönhetően éppen nem volt. Ha esetleg nem tűnt volna még fel valakinek...hmmm...eléggé szeretem, vagyis szeretjük a céklát, nem állapot, hogy pont fagyi formájában ne kóstoljam meg. Estére már annyira húzta a hajam, hogy kicsit kutakodni kezdtem...és nem igazán találtam olyat, ami tetszett volna, úgyhogy összeraktam a sajátomat. Nincs fagyigépem (most komolyan...miért nincs??), úgyhogy csak simán fagyasztóban készítettem, és a végeredmény így is krémes, könnyű, nem jeges fagyi lett, hogy csemete szavaival éljek: "ez pompás", aztán betolt három gombócot (na jó, elég kicsi a fagyis kanalunk) Ebből megkockáztatom, hogy jól sikerült. :D

dsc04381.JPG

Ha -hozzám hasonlóan- céklamániás vagy, ezt mindenképpen próbáld ki, nem fogsz csalódni. Ha pedig nem, de szereted a meglepő, és különleges dolgokat, akkor meg azért ;) Igen, van cékla íze, naná, még szép, hiszen céklafagyi, és nagyon enyhén érezhető a bazsalikom is, és persze édes, és krémes :D

dsc04341.JPG

Hozzávalók:

200g cékla főzve, vagy sütve (én a főzővízbe is tettem néhány levél bazsalikomot, de ez akár el is hagyható)

200ml tej

200ml tejszín

1/3-1/2 csésze cukor (ízlés szerint)

1 tk vaníliakivonat

3 tojás sárgája

1 nagy marék friss bazsalikomlevél

dsc04302.JPG

Készítsd el a céklapürét: Még melegen, tedd az aprítóba a felkockázott céklát és a bazsalikomot, és nyomd, amíg sima, krémes nem lesz. Ezt csak több hullámban tudod elérni, néha kapard le az aprító faláról a cékladarabokat, és úgy folytasd tovább.

dsc04306.JPG

Kezd el melegíteni a tejszínt és a tej felét.

A tojást és a cukrot verd habosra kifehéredésig, amíg a cukor el nem olvad. Melegítsd meg a maradék tejet és ontsd lassan, folyamatos keverés mellett a tojásos masszához. Öntsd hozzá a meleg tejes tejszínhez, és melegítsd tovább alacsony, közepes lángon. Mehet bele a vanília is. Közben kevergesd folyamatosan, vigyázz, hogy nehogy a tojás kicsapódjon, és rántotta legyen a dologból. Mikor már majdnem forr, vedd le a tűzről, és add hozzá a céklapürét. Ha kicsit még darabosnak látod, ess neki a botmixerrel.

Tedd az egészet egy fagyasztható dobozba, és hagyd hűlni, mielőtt beteszed a fagyasztóba. Ha már egy órája a mélyhűtőben van, vedd ki, és egy villával vagy botmixerrel alaposan keverd át, hogy a jégkristályok kicsit összetörjenek. Ha ezt még néhány alkalommal megteszed, sokkal krémesebb lesz a fagyi, nem lesz jeges. Kb 4 óra alatt fagy meg annyira, hogy szépen tudd kanalazni. Ha nem eszitek meg az egészet azonnal, akkor érdemes a következő fogyasztás előtt ismét kicsit az aprítóban +átpuhítani". Ettől nem olvad meg, viszont olyan lesz, mintha fagyigépben készítetted volna.

dsc04341.JPG

Na? Kipróbálod? ;)

dsc04351.JPG

süti beállítások módosítása