Szotyi művek

Szotyi művek

Lasagne

2016. június 21. - Szotyi művek

Számtalanszor készítettem már lasagne-t, de minden túlzás nélkül állíthatom, hogy ez lett a legjobb. Az eddigiek sem voltak rosszak, de valahogy sosem sikerült eltalálnom a ragú fűszerezését. Aztán nemrég, az egyik főzőműsorban fény derült a titokra: mégpedig, hogy tulajdonképpen nincs is fűszerezve. Jó, tudom, hogy ez hogy hangzik, és persze ez nem azt jelenti, hogy éljenek az ízetlen tészták, viszont az ízét nem a fűszerek, hanem az egyszerű alapanyagok adják. No meg persze a házi, friss, spenótos tészta.

dsc03436.JPG

Igen, egy kicsit valóban macera az elkészítése, pláne, ha rászánod magad a tésztakészítésre is, de hidd el, megéri. A végeredmény kárpótolni fog ;)

Hozzávalók: 4-6 főre

Tésztához:

2 tojás

1 csésze fagyasztott spenót (kb 250g)

300g BL00 liszt

csipet só

A ragúhoz:

kb 100 g nyers füstölt sonka (én most feketeerdő sonkát használtam)

1 fej lilahagyma

1 közepes sárgarépa

1 szál angol zeller (elhagyható, ha épp nincs otthon)

500g darált csirkecomb (vagy már darálthús, amit szeretsz)

2 ek sűrített paradicsom

1 doboz paradicsomkonzerv

1 csésze (250ml) csirkealaplé

2-3 babérlevél

csipet só

A besamelhez:

80g vaj

80g liszt

500ml tej

Tetejére:

parmezán

Először tedd fel a ragut, had főjön, úgyis kell neki kb 40 perc ;)

Vágd kockákra a sonkát/szalonnát, és egy kezd elpirítani egy evőkanál olíva olajon. Ha már enyhén megbarnult, add hozzá a kockára vágott hagymát, répát és zellert. Ha a zöldségek megpuhultak (kb 10 perc), mehet hozzá a hús. Kicsit ezt is pirítsd, majd öntsd rá a paradicsompürét, az alaplevet és a konzerv paradicsomot. Sózd, és dobd bele a babérlevelet is. Forrald közepes lángon kb háromnegyed órát, de ne fedd le, hogy a lé elfőjön, és a szósz jól besűrűsödjön.

dsc03393.JPG

Közben jöhet a tészta: késes aprítóba vele. A felengedett spenótból minél jobban nyomd ki a vizet, hogy ne áztassa el a tésztát.

Először a két tojás a spenóttal, hogy teljesen elkeveredjen, és mindenhol egyenletesen zöld legyen, majd a liszt és a só. Néhány másodperc alatt összeáll tésztává. Közepesen lágy, nem ragacsos, könnyen gyúrható tésztát kell kapnod. Ha nagyon száraz, akkor néhány csepp vízzel lazítsd, ha nagyon ragad, akkor egy kis liszt lesz a barátod. Lisztezett felületen gyúrj belőle gombócot, és fóliába csomagolva pihentesd 15-20 percet.

dsc03412.JPG

Addig a besamell is elkészül, és még egy gyors mosogatás is belefér, mert valószínűleg, mire erre a pontra érsz, már lesz mosatlan bőven ;)

A besamelhez olvaszd fel a vajat, add hozzá a lisztet, és pirítsd, amíg egészen halvány barna nem lesz. Vedd le a tűzről, keverd bele a hideg tejet, és hagyd, hogy a lisztes cucc kicsit elolvadjon. Keverd el, majd tedd vissza a tűzre. Folyamatos kevergetés közben forrald fel, közben sózd ízlés szerint. Vigyázz, mert ngyon hirtelen sűrűsödik be. Ha már kb nokedli állagú, el is készültél. Tedd félre.

Ismét vissza a tésztához: én tésztagépet használok. Ha nincs ilyened, a menet ugyanaz, csak a nyújtófát használd.

A cipót vágd kb 1,5 cm-es szeletekre és kicsit ellapogatva mehet a nyújtó legnagyobb fokozatán a hengerek közé. Hajtogasd át 12-15 alkalommal, hogy szép, sima tésztát kapj. Ha kész az első adag, akkor folytasd eggyel vékonyabbal, mindaddig, amíg annyira vékony nem lesz, hogy, ha a fénybe tartod, látod mögötte a kezed. Nekem a 4-es fokozat környéke volt. Közben lisztezz, nehogy összeragadjon. Vágd kb olyan hosszúságú darabokra, amekkora tepsiben majd sütni szeretnéd.

Ha kész vagy az összessel, forralj vizet, és blansírozd, vagyis főzd elő a lapokat. 2 perc a sós, forró vízben elég is neki. Attól függően, hogy mekkora lábosban főzöd, célszerű nem egyszerre az összes tésztalapot beletenni, hanem több hullámban készíteni. Óvatosan szedd ki a vízből, nehogy elszakadjon. Tedd egymás mellé egy konyharuhára. hogy ne ragadjon össze.

A nehezén már túl vagy, más csak az összeállítás hiányzik:

Kezd egy réteg besamelel, majd jöhet a tészta, amit csak egy rétegben, nem átlapolva tegyél a tepsibe. Vagyis kicsit szabni kell. Erre jöhet megint a besamell, majd a ragu. Mindkét réteg vékony legyen. Borítsd be a tésztával, majd kezd előről: besamel, ragu, tészta. A tetejét besamel, és reszelt parmezán zárja.

180'C-os, légkeveréses sütőben, kb 30 perc alatt megpuhul, és gyönyörű, ropogósra sül. Ha nagyon barna lenne a teteje, kicsit vedd lejjebb a hőfokot.

dsc03461.JPG

Jó étvágyat :D

 

Mentás-borsó pesztó

Ha már úgyis itt a borsó szezon...na jó, ennek ehhez most semmi köze, mert ez éppen fagyasztott borsóból készült. Két okból: egyrészt nem volt itthon friss, másrészt erre szerintem jobb a fagyasztott, mert puhább.

Kicsit rákerestem a borsó tulajdonságaira, és ezeket találtam: A zöldborsó értékes táplálék, magját voltaképpen éretlenül szeretjük. Sárgán és szárazon volna érett. A zöldborsó kalóriaértéke 100 grammban 88 kcal, nagyjából a burgonyáéval azonos. Fehérjetartalma nagy, 5-7 g, s bár ezt régen nem tudták, de kifejezetten bőséges fehérjetartalma miatt volt nagy becsű takarmánynövény. Nagyon sok esszenciális aminosavat tartalmaz. A száraz sárgaborsóban nyilván kevesebb a víz, 20-25 százalék fehérjét, 1-3 százalék zsírt, 60 százalék szénhidrátot tartalmaz.
0,4 g zsír és 10-14 g szénhidrát van benne. További értékes tápanyagai a karotin, a B1- és B2-vitamin. Ugyancsak 100 grammban 2 mg C-vitamin van.
Ásványi anyagai közül a foszfor és a kálium van nagyobb, 1 mg fölötti mennyiségben, a mikroelemek közül a vas, cink, mangán és réz említésre méltó. (forrás)

 

Egyébként imádom a pesztót, de a hagyományos változattól mindig visszatart a rengeteg olaj. Nem is tudom, hogy jutott eszembe, de egyszer csak azon kezdtem el agyalni, hogy kéne valami krémet csinálni vacsorára, borsóból. Nem akartam nagy kutyulást, csak egyszerűen, minimálban, úgyhogy csak borsó, parmezán, menta-bazsalikom...stb Kicsit "rápinteresteztem", és kb mindenhol ezeket az alapokat találtam, különböző arányokban.

borso2.jpg

dsc02986.JPG

dsc02994.jpg 

Szóval...most már napok óta ezt eszem, reggel és este. Már az aprólábú is beszállt. Merthogy marhajó!

Az enyém ilyen lett ;)

dsc03003.jpg

Hozzávalók: (250ml csészével...tudod, a cup)

1 csésze fagyasztott borsó felengedve

1 gerezd fokhagyma (ha szereted, tehetsz bele többet is - én nem - de vigyázz, ne ess túlzásba. Kicsit aprítsd, vagy zúzd össze)

2 ek olívaolaj

1 ek citrom

1/4 csésze parmezán

egy marék menta (kicsit aprítsd)

néhány levél bazsalikom (kicsit darabold ezt is)

1/4 csésze dió, vagy fenyőmag)

nagyobb csipet só

Késes aprítóba az egésszel, és csak nyomd a gombot, amíg krémes nem lesz. Néha kapard le az edény faláról egy spatulával, hogy ne maradjanak benne darabok. Egy perc, és kész is vagy.

borso.jpg

Kenheted pirítósra, vagy sós gofrira, főtt tojással, csírával, vagy nálunk ma például aszalt paradicsomos tésztára került. Naaa...az is naagyon tuti ;)

 

 

 

Fűszeres, ropogós csicseriborsó

Ha csicseriborsó, akkor első körben mindenkinek a humusz, és a falafel jut eszbe. Pedig sokkal változatosabb is lehet, ez a kis bogyó, ami bár már az 1300-as években merült fel először az irodalomban, de sokáig mégsem került be a köztudatba. Sokáig inkább takarmányként ismerték, csak nem túl rég fedezték fel az egészséges életmód egyik ízforrásaként.

img_3387.JPG

Bár a hagyományos chipset nem igazán kedvelem, de azért a sós, vagy még inkább fűszeres ropogtatnivalókat nagyon szeretem. Nem olyan régen találkoztam ezzel a recepttel, és mivel találtam itthon egy zacskó szárított csicserit, ideje volt kipróbálni.

img_3386.JPG

Mivel ez egy végletekig variálható recept, így mindenki megtalálja a saját ínyére valót: készülhet édes, sós, vagy fűszeres változatban. Nálam most csípős, fűszeres készült, a következő pedig a parmezános-rozmaringos lesz. Elég csak néhány dolgot követni, hogy bármikor ropogós, egészséges nassolnivalót készíthess magadnak

Hozzávalók:

két marék, kb 150g csicseriborsó, előző este beáztatva (én ilyenből készítettem), vagy egy dobozos

2 evőkanál olívaolaj

1,5-2 evőkanál a kedvenc fűszeredből (és a Fűszerész, Chili con carne fűszerkeverékét használtam)

csipet só

img_3390.JPG

Ha te is szárazból készíted, akkor ne felejtsd el előző este beáztatni. Miután megszívta magát, és puha (puhább) lett, mosd át, és amennyire tudod, kéztörlővel töröld szárazra. (Ha konzervből készíted, ugyanez a helyzet) Locsold meg az olajjal, keverd el alaposan, hogy mindenhol bevonja, majd szórd meg a fűszerrel és a sóval.

img_3388.JPG

Szórd sütőpapírral bélelte tepsire, és tedd a még hideg sütőbe. Kapcsold 210'C-ra (légkeveréssel). Úgy gondolom, ez egy fontos lépés, mármint, hogy hideg sütőbe tolod, és relatív magas hőmérsékleten sütöd. Kb 30 perc kell neki, de 10 percenként keverd át, hogy egyenletesen süljön. Ha már szépen megpirult, kapcsold ki a sütőt, de még nem vedd ki, hanem hagyd benne még kb fél órát, hogy ott hűljön ki.

img_3391.JPG

Soksajtos, gyümölcsös, céklás pizza

Ahogy már többször is mondtam, imááádom a céklát. Meg persze a pizzát is, így ez számomra egy tökéletes kombináció. Ráadásul ma csak magamnak készítek ebédet, így csupa olyan dolgot pakoltam rá, amit nagyon-nagyon szeretek :) Az igazság az, hogy ahogy a kenyérben, úgy itt sem érezni a cékla ízét a tésztában, inkább csak az állagát lazítja, viszont, ha szeretnénk kicsit szokatlant, különlegeset készíteni, akkor -lássuk be- ez a piros pizzatészta elég jó választás... ;) Persze a feltét lehet a szokásos, paradicsomos, sonkás, sajtos, stb, de ahogy mondtam, én ma a saját mennyországpizzámat készítettem <3

img_3127.JPG

Hozzávalók: 2db kb 30cm átmérőjű pizzához (Én egy fél pizzával a sárga földig lez*báltam magam, aztán a maradékot eldugtam, hogy ne is lássam, úgyhogy mondhatjuk, hogy 4 főre ;))

2,5 csésze liszt (lehetőleg BL0)

1 csésze langyos víz

1 csésze főtt céklapüré

2 tk cukor vagy méz

2 tk só

Először szórd az élesztőt, és a cukrot a langyos vízbe, és várj néhány percet, amíg zavarossá nem válik. Tegyél hozzá két csésze lisztet, a céklát, és a sót. Kezd el dagasztani. Ez egy agyrém ragacsos tészta, úgyhogy a legjobb, ha robotgéppel csinálod (a spirál karral). A maradék lisztet fokozatosan add hozzá, hogy a tészta lágy maradjon, de azért már nem ragadjon hozzá mindenhez. Gyúrd addig, amíg sima, rugalmas tésztát nem kapsz (kb 5 perc). Lisztezd meg, próbálj belőle valami cipóféleséget formázni (nem könnyű, mert mindenáron szabadulni akar a kezedből a kis nyomorult) és letakarva hagyd kelni legalább másfél órát. Az sem baj, ha tovább pihen :) Miután megkelt, még mindig nagyon lágy, úgyhogy ezt kb egyféleképpen tudod kinyújtani: olajozd be a kezed, és egy sütőpapírt, "tépd" ketté a tésztát, és az olajos kezeddel formázz kört, vagy télalapot, vagy amit csak szeretnél a tésztából. Középen kb fél cm vékonyra, a széleit hagyd kicsit magasabbra.

Innentől kezdve pedig szabad a pálya, mehet rá bármi, amit szeretsz, akár egy hagyományos pizzára...

img_3126.JPG

Nálam most: (alulról, felfelé)

-Paradicsomszósz (Recept itt)

-Reszelt sajt

-Cékla szeletek (főtt)

-brie szeletek

-Félbevágott koktélparadicsom

-Őszibarack (először szeletekre vágtam, és forró serpenyőben az egyik felét meggrilleztem, így tettem a pizzára)

-Kéksajt (morzsolva)

-Prosciutto, vagy valamilyen száraz füstölt sonka pl fekete erdő, kicsit "összegyűrve"

-áfonya

Told forró, minimum 250'C-os (légkeveréses) sütőbe, és 10 perc alatt süsd készre. Azonnal szórd meg friss bazsalikom és oregánó levelekkel, és már tálalhatod is.

img_3128.JPG

 

 

Duplaszíves keksz

...esetleg hívhatjuk dupla szívásnak is :) Na jó, nem akarom elvenni a kedved előre, de azért kell hozzá némi türelem ;) A mini szívecskék felénél kezdtem kételkedni az elmeállapotomban, dehát...ugye...az ember szereti a kihívásokat... :) azért ezt ritkán fogom így készíteni, hacsak nem találok valami kevésbé macerás módszert.

Nnna, akkor, ha már  mindenkit sikerült lebeszélnem az elkészítésről, akkor lássuk is, mire lesz hozzá szükséged ;)

img_3158.JPG

Egy sima, fehér, és egy kakaós tésztára, és két, lehetőleg azonos mintájú, ám eltérő méretű kiszúróra. Nálam a nagyobb szív 5 cm széles, a kisebb pedig 1,2cm-es volt.

A tésztához azt a vajas keksz receptet használtam, amit a sütinyomdához is szoktam, mert ez szinte egyáltalán nem deformálódik sütés közben, így szépen megmarad benne a minta.

img_3155.JPG

Hozzávalók a fehér tésztához: (250ml csészével)

1 csésze liszt

50g kemény vaj

fél tojás

50g porcukor

csipet só

1tk sütőpor

1 ek hideg víz

A kakaós tésztához:

3/4 csésze liszt

1/4 csésze cukrozatlan kakaó

50g kemény vaj

fél tojás

60g porcukor

csipet só

1 tk sütőpor

2 ek hideg víz

Az igazán omlós vajas tésztának tapasztalatom (és olvasmányaim) szerint az a titka, hogy úgy állítsuk össze a tésztát, hogy a vaj minél kevésbé olvadjon meg, vagyis a kezünket, és ezzel a kezünk melegét minél jobban mellőzzük. Ezért én barátomat, az aprítót szoktam használni. 
Beleteszem a lisztet, a sütőport, sót, és a kisebb kockára vágott vajat, és gyorsan összemorzsolom a késsel. Hozzáadom az összes többi hozzávalót is, néhány másodperc alatt tésztává "aprítom". Ha nagyon lágy, még egy pici lisztet tegyél hozzá. Lefóliázva, minimum egy órára hűtőbe teszem.

Ugyanígy tégy a kakaós tésztával is. Aztán az is mehet a hűtőbe.

img_3154.JPG

Mivel ez egy elég lágy tészta a tojás és a víz miatt, így az egy óra után sem lesz kőkemény, mint általában a vajas tészták, úgyhogy használd bőkezűen a lisztet, hogy ne tapadjon. Nyújtsd ki mindkét lapot, kb fél cm vastagra. Na, és most jön a macera része: kezd el óvatosan kiszúrni a miniszíveket. Ne egyszerre az egészet, hanem soronként, egyszer az egyik, majd a másik színből. Ha kész egy sok, rakosgasd vissza az ellenkező szívű mütyűröket. Az a jó, ha viszonylag sűrűn, kis sorközöket hagyva készíted a mintát, így lesz sok-sok apró szív a kekszikén. Próbálj minél gyorsabban dolgozni, hogy a tészta a lehető legkevésbé olvadjon meg. Ha kész, kezd el kiszúrni a nagy szíveket, úgy, hogy a lehető legkevesebb leeső rész legyen. 180'C-on, légkeveréssel, 8 perc alatt sül meg.

A leeső részeket -lehetőleg külön a színeket- gyúrd össze, kicsit jó, ha vissza tudod tenni a hűtőbe, majd szúrd ki tetszőleges formákkal. ...vagy, ha elég mazochista vagy, kezd előröl az egészet... ;)

img_3159.JPG

Ez egy nagyon jól tárolható keksz - bár nálunk általában elég hamar lába kél - dobozban hetekig omlós marad.

Jó szórakozást ;)

Céklás-diós kenyér

Hatalmas, és örök kedvencem a cékla, és annak minden formája. Érdekes, hogy gyerekkoromban, a hagyományos, savanyú változatán kívül nem találkoztam vele máshogy, viszont nemrég felfedeztem magamnak, ahogy azt is, hogy milyen hihetetlenül sokoldalú zöldség. Készült belőle chips, került salátába nyersen, hajszálvékonyra szeletelve, vagy balzsamecettel sütve. Vagy az egyik kedvenc, süteménybe sütve. Kicsimanó simán, nyersen is szívesen elcseni, és előszeretettel ropogtatja <3

img_3092.JPG

Azon kívül, hogy elképesztően sokoldalúan felhasználható, finom, még rendkívül egészséges is. A cékla nemcsak a jó állóképesség fokozásában és az izmok teljesítményének javításában játszik fontos szerepet, hiszen magas kálium, magnézium, vas folsav és vitamintartalma (B6 és C) ennél is több egészségügyi előnyt jelent a céklafogyasztók számára. A cékla ezenfelül hasznos szénhidrátokat, fehérjéket és jótékony rostokat tartalmaz. Ezenfelül pedig erős antioxidánsként is működik.

img_3067.JPG

Mi több, három bébicékla elfogyasztása naponta, megfelel a javasolt napi 5 rész zöldség vagy gyümölcsadagnak.

Kutatások kimutatták, hogy a cékla segíthet csökkenteni a vérnyomást és annak kockázatát, hogy stroke vagy szívroham alakuljon ki. Ez azért van, mert a cékla magas nitráttartalma a vérben egy úgynevezett nitrogén-monoxid gázzá alakul, ami kitágítja a vérereket és így csökkenti a vérnyomást. Naponta 250 milliliter céklalé elfogyasztása vagy 1-2 főtt cékla (kb. 10 dkg) megevése jelentősen csökkenti a vérnyomást és az ahhoz kapcsolódó szövődmények kialakulását.

A betacianin pigment adja a cékla erőteljes színét, ez az anyag azonban antioxidánsként is működik. Ezek az antioxidánsok segítenek csökkenteni az LDL-koleszterin oxidációját, ugyanakkor védik az artériák falát és csökkentik a szívbetegségek kialakulásának kockázatát, valamint a szélütését is. (forrás)

A céklás ételek repertoárja pedig folyamatosan bővül, most éppen ezzel a céklás kenyérrel. Nem elég, hogy a színe egyszerűen mesés, de szerintem életem legjobban sikerült kenyere is lett. Nem csak ízre, hiszen a céklát egyáltalán nem érezni benne, hanem az állaga lett tökéletes. Laza, de nem az a bolti, kalácsos vacak, ami kb olyan, mintha nem lenne rendesen megkelve a tészta, hanem szaftos, de mégis tömör, egyáltalán nem "fojtós",vagy nehéz. Jaaaj...isteni <3 Az eredeti receptet itt találod

img_3093.JPG

Hozzávalók:

300g céklapüré (főtt, kb 3 céklából lesz ennyi)

500g tönköly fehérliszt (vagy kenyérliszt)

1 csomag szárított élesztő

1 tk cukor

200ml víz

2 tk olívaolaj

2 tk só

3 marék dió

img_3068_2.JPG

A céklát főzd meg (vagy süsd, ha épp be van kapcsolva a sütő) kicsit hagyd hűlni, hámozd meg, majd pépesítsd. A dió kivételével tegyél mindent egy tálba, és alaposan dagaszd meg. Én géppel szoktam, amíg szép, sima nem lesz a tészta, és elválik az tál oldalától. Ez egy elég laza tészta, a cékla miatt, de ha nagyon ragad, egy kis lisztet tegyél hozzá, hogy lehessen vele dolgozni, de azért ne legyen kemény. Ha már sima, add hozzá a diót, és gyúrd további 4-5 percig. Szobahőmérsékleten hagyd kelni egy órát, majd gyúrd át, készíts belőle cipóformát, és hagyd pihenni további fél órát.

img_3070.JPG

Ha letelt, kicsit forgasd át ismét, és úgy alakítsd ki a kenyérformát, hogy az oldalait alulra hajtogatod. Tedd a formába, vágd be a tetejét és hagyd még fél órát kelni.

img_3069.JPG

Ezalatt melegítsd elő a sütőt 190'C-ra (légkeveréssel), és tegyél egy edényt is a sütőbe vízzel, hogy gőz képződjön) 30 perc alatt süsd készre. Ha az alját megütögeted, és kongó hangot ad, akkor elkészült ;) Rácson hagyd kihűlni -legalább langyosra- mielőtt felvágnád :)

img_3094.JPG

Én most fetakrémet kentem rá, a receptet itt találod

 

 

Csirke stroganoff oregánós házi tésztával

...vagy valami hasonló, mert mielőtt elkezdtem írni ezt a bejegyzést, gondoltam megnézem, hogy is készül az eredeti stroganoff bélszín...háát, vannak ugyan átfedések, de nem sok köze van a két ételnek egymáshoz. A receptet különben még néhány hete a pinteresten találtam, itt, és már akkor megtetszett. Autentikus, avagy sem (sem... ;)) mindenesetre igazán finom egytálétel kerekedett belőle. Az eredeti receptben egyébként kakukkfű szerepel, de mivel a Zuram rettentően rühelli, így oregánót használtam a raguban, illetve a hozzá készült tésztában is. Mert, ha már lúd...tudod, naná, hogy házi tésztával az igazi :D

img_2773.JPG

Ha te is ennyire lelkes lennél, és miért ne, hiszen tényleg nem ördöngősség, akkor a tésztát készítsd elő először. (Azért jó, ha van otthon egy tésztagépet, ami még inkább megkönnyíti az életed:))

Hozzávalók: 3 adaghoz

200g liszt

2 tojás

5-6 nagyobb levél friss oregánó apróra vágva

vagyis minden 100g liszthez 1 tojás) .. 
...nem variáljuk túl, igaz...?
Gyúrd össze. Ha nagyon száraz lenne, amit nehéz gyúrni,néhány csepp vizet adj hozzá, de nagyon óvatosan, nehogy túl ragacsos legyen...mert akkor jön a liszt, meg a víz, újra...aztán a liszt...stb... hagyd állni 10 percet, formázz kis cipót, és  vágd kb 1,5 cm-es szeletekre és kicsit ellapogatva mehet a nyújtó legnagyobb fokozatán a hengerek közé. Hajtogasd át 12-15 alkalommal, hogy szép, sima tésztát kapj. Ha kész az első adag, akkor folytasd eggyel vékonyabbal, mindaddig, amíg annyira vékony nem lesz, hogy, ha ráteszed egy újságra, a szalagcímeket el tudod olvasni. Nekem a 4-es fokozat környéke volt. Közben lisztezz, nehogy összeragadjon. Vágd kb 30 cm hosszúra a lapokat, és hosszában tekerd fel, ellapítva, kb 4cm-es, lapos hengereket kapva. Vágd kb 1,3 cm széles metéltre. Rakd kis halmokba, mint én, vagy hagyd a csíkokat kiterítve, amíg meg nem főzöd.

img_2765.JPG

A raguhoz: 3 főre

3 kisebb csirkecomb filézve, 3x1 cm környéki csíkokra vágva, vagy 1 csirkemell kockázva

2 ek olívaolaj

1 tk fokhagymapor

1 tk vöröshagymapor

1/2 tk pirospaprika

2 tk só

1 tk bors

6-8 nagyobb fej barna csiperke, megmosva, vékony csíkokra vágva

1 nagyobb fej vöröshagyma

2 gerezd fokhagyma

2 ek vaj

3 ek liszt

500 ml húsalaplé

1 ek worcestershire szósz

5-6 levél friss oregánó aprítva

3 ek tejföl

a tetejére petrezselyem

img_2791.JPG

A húst szórd meg a fokhagymaporral,  vöröshagymaporral, pirospaprikával, a sóval, és a borssal. Melegíts 1 evőkanál olajat a serpenyőben, és dobd rá a húst. Ha te is combot készítesz, akkor először fedő alatt süsd puhára, majd fedő nélkül, kicsit pirítsd meg. Ha mellet készítesz, az hamarabb elkészül. Ha kész, tedd félre a húst egy tányérra. Tegyél egy evőkanál olajat ugyanabba a serpenyőbe, és add hozzá a gombát. Néhány perc alatt pirítsd aranybarnára, majd dobd hozzá az apróra vágott hagymát, és a zúzott fokhagymát. Pirítsd tovább, amíg üveges nem lesz. Akkor mehet hozzá a vaj, majd ha elolvadt, akkor szórd meg a liszttel. Kicsit piríts meg ezt is, majd apránként, folyamatosan kevergetve öntsd hozzá az alaplevet. Sűrítsd be, majd tett bele a worcestershire szószt, és az oregánót, sózd borsozd, ízlés szerint. Ha már kellőképpen besűrűsödött, tedd bele vissza  húst, és főzd össze, kb 5 perc alatt. Keverd hozzá a tejfölt, és forralj rajta egyet.

Közben főzd ki a tésztát, és keverd hozzá a raguhoz. Tálald forrón, a tetejét szórd meg friss petrezselyemmel :)

Jó étvágyat :)

 

Vegán, nyers twix szelet

Nem vagyok vegán, de még vega sem (bár nagy húsevő sem, de ez más kérdés), viszont az így készült édességeket, és ételeket is nagyon szeretem. Mindig kicsit kihívásként állok hozzá, hogy viszonylag korlátozott alapanyagokból készítsek valami nagyon finomat, és eddig nem is nagyon sikerült mellényúlnom.

img_2459.JPG

Persze, senki ne ringassa magát abba a hitbe, hogy ezek az édességek, csak azért mert nem tartalmaznak lisztet, hagyományos cukrot, vagy állati zsiradékot, máris diétásak lesznek, és bűntettlenül falhatóak, mert bizony csalódni fog. Nem is kell messzire menni: például a hasonló nasikban, sokszor nagy mennyiségben szerepel datolya. Viszont, amit az ember megvesz az üzletben, a kis tálcán adagolt, fóliával lezárt aszaltgyümölcs, bizony bőven tartalmaz hozzáadott cukrot, merthogy bevett eljárás, hogy azzal tartósítják. Ha ezt szeretnénk elkerülni, akkor érdemes a Medjool, vagyos király datolyát választani, ami nem tartalmaz cukormázat, hozzáadott cukrot, fruktóz, és glükóz szirup mentes. Ezek után, ne is menjünk bele, hogy mibe áztatják a hagyományos fajtát. Viszont ezen tulajdonságai miatt, kb dupla annyiba is kerül, mint a "snassz" testvére. ...és akkor az olajos magvakról még nem is volt szó...

img_2436.JPG

Persze, nem akarok senkit már előre lebeszélni ennek a finomságnak az elkészítéséről, csak úgy gondolom, érdemes ezt nem elfelejteni.

Tehát visszatérve a mi kis twix szeletünkre...készítettem már itthon, a hagyományos módon, tehát vajas kekszen, lágy karamellel, csokiba mártva, de egy ideje már szemezek ezzel a recepttel. Ahogy már írtam, ilyenkor mindig hajt a kíváncsiság, és azért lássuk be, ha nem is diétás, de azért nem is egy tömény-cukor karamell (ami egyébként nagy szerelmem), és egy omlós vajas keksz, hanem egy kicsit egészségesebb változat.

img_2460.JPG

Hozzávalók:

A "kekszes" részhez:

 1 csésze zabpehely (én teljes kiőrlésűt használtam)

70 g mazsola, vagy 8 db datolya (kimagozva)

csipet só

fél vaníliarúd kikapart magja

3 ek víz

A "karamellhez"

1 kisebb, érett banán

12 szem datolya

1 ek nyírfaporcukor (opcionális, ha nem lenne elég édes a banán)

fél vaníliarúd kikapart magja

csipet só

2 ek víz

2 tk chia mag

A bevonáshoz:

Nyers étcsoki:

1 csésze kakaóvaj

1 csésze kakaópor

1/3 csésze agávé szirup

vagy, ha nem vagy ennyire "szigorú", akkor 100g étcsoki (+1 g kakaóvaj a temperáláshoz)

Először az alapot készítsd el: Tedd aprítóba a zabpelyhet, és daráld le durva, liszt állagúra. Add hozzá a többi hozzávalót, és "daráld tovább. Ne folyamatosan, hanem pulzálva aprítsd, addig, amíg olyan hmmm...gyurmás állagú nem lesz, hogy kézzel le tudd nyomkodni. Sütőpapírra készíts belőle egy nem egészen 1cm magas téglalapot. Tedd hűtőbe, amíg a karamell elkészül.

A karamellhez, szintén tedd az aprítóba az összes alapanyagot, kivéve a chia magot. Szintén pulzálva, addig aprítsd, amíg egy viszonylag homogén masszát nem kapsz. Keverd hozzá egy spatulával a chia magot is, és kend a keksz tetejére. Ne aggódj, nem fog lefolyni.

img_2434.JPG

Tedd a hűtőbe minimum 4 órára, vagy akár egy egész északára. Vágd 12 kockára.

img_2433.JPG

Készítsd el a csokibevonót.

Ha táblás étcsokit használsz, ne felejtkezz el a temperálásról. Erről itt olvashatsz részletesen.

...és itt következik a legmacerásabb művelet: a "falatkák" bemártása a csokiba. A legjobb, ha két villával próbálkozol. Nekem úgy sikerült a legeredményesebben, hogy egy viszonylag kis átmérőjű tányérba tettem a csokit. Fejjel, vagyis karamellel lefelé beletettem a kockát, az egyik villával ráfordítottam a darabot a másikra, és szintén a villával, a tetejéről indulva, lesimítottam/végigsimítottam rajta a csokit. Sütőpapírra tettem, és mentek vissza a hűtőbe, még néhány órára, amíg a csoki teljesen meg nem dermedt.

img_2431.JPG

Brocamole

Imádom a guacamolet, meg úgy általában az avokádót, de bármennyire is egészséges, meg telítetlen zsírok, meg minden hasonló, azért lássuk be, nem éppen egy diétás étel.

Nemrég találkoztam azonban egy különleges alternatívával, ami azért is érdekes a számomra, mivel nagyon szeretem a zöldségkrémeket. A brocamole lényege, hogy nem avokádóból készül, hanem  - na, most kapaszkodj meg - brokkoliból ;)

img_2283.JPG

Tudtad, hogy a brokkoli számos értékes tápanyagot hordoz, ráadásul a többi káposztafélénél könnyebben emészthető formában. 100 g főtt brokkoli 20-30 kcal, illetve 90-120 kJ energiát hordoz. Zsírtartalma mindössze 0,2 g, emészthető szénhidrátja 2 g, fehérjéje 2-3 g, és 3-4 g növényi rostot tartalmaz, a nyers zöldség ezen értékeknél valamivel többet.
Ásványi anyagai közül említésre méltó a kálium (300 mg fölött), a kalcium (100 mg körül), a magnézium, nátrium, a vas, a cink és a foszfor. A főtt brokkoliban már nincs meg a nyers növény A-vitaminja, de mintegy 90 mg C-vitamint tartalmaz. A nyers növényben B1-, B2-, B6-vitamin és E-vitamin is kimutatható, valamint az A-vitamin provitaminja, a karotin. Gazdag növényi flavonoidokban, indolokban és izotiocianátokban. (forrás)

Kipróbálod?

img_2284.JPG

Hozzávalók:

2 csésze brokkoli, kisebb rózsákra szedve

1/2 csésze görög joghurt

1 gerezd fokhagyma

1/2 jalapeno paprika, vagy 1/2 tk chilipehely (ízlés szerint, de akár el is hagyhatod)

2 ek lilahagyma, apró kockára vágva

1 ek friss koriander (a szárítottból elég egy csipet, mert nagyon erős)

1/2 lime leve

nagy csipet só, és bors

 

Először sós vízben főzd meg a brokkolit. Kb 12-15 perc alatt. Ne főjön szét, inkább kicsit még ropogós legyen a szára. Hűtsd ki, és tedd az összes többi hozzávalóval együtt az aprítóba. Alaposan "vágd" össze, amíg krémes állagú nem lesz. Tálalás előtt keverj bele paradicsomkockákat.

Jó étvágyat ;)

Az eredeti recept, Nigela tollából származik

 

Homemade street food: Szivárványos tekercs, mogyiszósszal

avagy, ha nem akarsz össze-vissza enni, mikor rohangászós napod van, tekerj magadnak otthon egy salátát.

Bár ez most nem elvitelre készült, hanem csak itthoni ebédnek, amivel próbálok minél hamarabb felülkerekedni a megfázáson, de ilyet, vagy hasonlót szoktam magammal vinni, ha tudom, hogy nem lesz lehetőségem semmi "normális" ételhez jutni.

img_2263.JPG

Nincs szükséged hozzá másra, mint rizslapra, amit bármelyik ázsiai élelmiszerüzletben be tudsz szerezni, nagy adag zöldségre, húsra, akár sajtra, vagy gyümölcsre. A tekercseknek csak a fantáziád szab határt. Mivel a rizslap teljesen semleges, így édes és sós változatban is készítheted, vagy ahogy nálam nagy kedvenc, vegyesen: zöldséggel és gyümölccsel, fűszeres szósszal.

img_2268.JPG

Most, a tavasz jegyében, sok-sok színnel és elképesztő mennyiségű vitaminnal, hús nélkül, nyersen

Így készítsd: Először vágd -lehetőleg -azonos méretű csíkokra a hozzávalókat, nálam most ezek kerültek bele:

Ananász: C-vitamin, kálium, folsav

Sárgarépa: Karotin, A-vitamin, flavonoidok

Piros kaliforniai paprika: C-vitamin, béta-karotin, kapszaicin, Kén, E-vitamin, B6-vitamin

Lilakáposzta: ásványi- és vitaminbomba, található benne kálium, kalcium, foszfor, vas, jód, kén, valamint A-, B-, C- és U-vitamin

Menta: köhögés, hörghurut, torokfájás ellen kiváló

Ruccola: klorofill, K-vitamin, kalciumot, B-vitaminfolsav

Tölts meg egy nagyobb tálat langyos vízzel. Fogj egy rizslapot óvatosan (mert szárazon törik, nedvesen meg szakad :P) mártsd bele a vízbe, és két-három másodpercig hagyd benne. Vedd ki, tedd egy deszkára, és halmozd rá a zöldséget, húst stb. Vigyázz, ne legyen nagyon nagy a halom, hogy fel tudd tekerni. Hajtsd be a két szélét, majd minél szorosabban tekerve készítsd el a roládot.

img_2270.JPG

Tehetsz bele egy kis avokádókrémet, de akár mellé is készíthetsz szószt, amibe mártogatod

Én most egy gyömbéres mogyorószószt kevertem hozzá:

Hozzávalók:

1/2 csésze házi mogyoróvaj a készítését itt találod

2 ek méz

1-2 ek szójaszósz

1-2 cm friss gyömbér lereszelve

1 tk chilipehely

fél citrom leve

csipet só

2 ek forróvíz

Csak keverd össze a hozzávalókat, és már tálalhatod is.

img_2264.JPG

 

süti beállítások módosítása