Szotyi művek

Szotyi művek

Teriyaki csirke

2015. augusztus 20. - Szotyi művek
Már volt róla szó, hogy nagyon szeretem a kínai kaját, de a kínai éttermek -kis kivétellel- nem barátaim :P

Ezért is örültem ennek a receptnek...meg azért is, mert miután két hete hiába kerestem brokkolit mindenhol, nem találtam, aztán rá egy hétre végre kaptam, de addigra fogalmam sem volt már, mit is akartam belőle csinálni, Úgyhogy a szerencsétlen ott kallódott a hűtőben :(
...de most eljött az ő ideje :)

 
Hozzávalók: 3 főre

Teriyaki szósz:
1/3 csésze szójaszósz
1/3 csésze hideg víz
3-4 teáskanál keményítő
1-1,5 evőkanál friss gyömbér, apróra vágva
1/4 csésze méz, vagy az általad használt édesítő (nálam nyírfacukor)

Érdemes először elkészíteni a szószt. Nem lesz bonyolult: az egészet öntsd össze, és kezdd el melegíteni egy kisebb lábosban, amíg be nem sűrűsödik, és kicsit sötétebb, de áttetszőbb nem lesz. Tedd félre. Én átöntöttem egy másik tálkába, hogy nem melegedjen tovább.

A többi:
1 csirkemell
500g brokkoli a pici rózsáira szedve
2 közepes sárgarépa
2 gerezd fokhagyma
a sütéshez 2 evőkanál kókuszolaj

A brokkolit főzd meg, addig kockázd fel a csirkét és darabold a répát kb 2-3 cm-es hasábokra
Pirítsd meg az olajon, ha a répa enyhén megpuhult, és a hús is megpirult (kb 8-10perc), nyomdd rá fokhagymát. Főzd még egy percet, öntsd nyakon a teriyaki szósszal, add hozzá a brokkolit, keverj rajta egyet, és már el is készültél. Én basmati rizzsel tálaltam :)


Házi fanta

Még mindig őrült meleg van, és persze a víz, ami igazán oltja a szomjat, de bevallom, néha a fülemen jön ki. Viszont a cukros vackok nem barátaim.
Úgyhogy, nincs más hátra, készíts otthon fantát :) Persze, azt ne gondold, hogy pontos mását kapod a boltinak, de nem is lesz tele minden vacakkal, amit nem szeretnél meginni... :)
fanta_3_of_3.jpg
Amire szükséged lesz:
2 nagyobb, vagy 3 közepes répa (lereszelve),
1 lime 
3 narancs

Az egész mehet a gyümölcscentrifugába, majd öntsd fel kb 6-7 dl szénsavas ásványvízzel. Ha nem lenne elég édes, egy kis folyékony édesítő segít rajta :) nekünk nem hiányzott :) 
Egészségedre!

fanta_2_of_3.jpg

Gyors, összedobos, mehetbelebármi tészta

Nagy kedvencem a tészta, pláne, ha házi :) Úgyhogy házi tészta project vol.2 A széles-metélt. Vagy szebben a linquini. A recept ugyanaz, csak nyújtás után tekerd át a tésztanyújtó megfelelő részén.

A szószhoz bármi olyat felhasználhatsz, amit a hűtőben találsz, vagy ami lassan a hanyatlás útjára lépne.



Ehhez igazán nincs is recept, én most így készítettem:

Volt itthon sonka...három féle: füstölt, nyers karaj, pápai extra, füstölt pulyka. Összesen kb 200g lehetett.
Csíkokra vágtam, és egy evőkanál kókuszolajon megpirítottam. Lilahagymát csíkoztam, azt is pirítottam. Megszórtam egy evőkanál zabpehelyliszttel, kicsit lepirítottam, és felöntöttem kb 100 ml tejjel. Utána beletettem a maradék görög joghurtot, kb 200ml lehetett. Felkockáztam a (mi más) maradék trappistát, és azt is beletettem. Megvártam amíg elolvad, közben kifőtt a tészta. Kicsit felöntöttem a tészta főzőlevével, mert sűrűnek találtam. Tálalásnál egy kevés parmezánt reszeltem rá.
Én fűszerezni egyáltalán nem szoktam, mert a sonka és a sajt(ok) íze elég.



Hamburger zsemle

Már régóta ezt a receptet használom, aminek az eredetijét évekkel ezelőtt találtam Tücsökbogárnál.
Csak annyit változtattam rajta, hogy más lisztből, és vaj helyett kókuszolajból készítem, kevesebb cukorral. Próbáltam kicserélni a fehér tönkölyt, vagy legalább egy részét tk lisztre, vagy zablisztre, de nem volt az igazi. Úgyhogy ez bizony (legalábbis az én tapasztalataim alapján) csak fehér lisztből az igazi :P De ha egyszer elkészíted, soha többet nem eszel boltit, de még a péknél alkalmanként kaphatót sem :)



Hozzávalók:

500 g tönköly fehérliszt
1 zacskó porélesztő
2,5 dl melegvíz
20 g cukor (a nyírfa ide nem jó, mert kinyírja az élesztőgombákat, aztán várhatja az ember, hogy megkeljen... )
1,5 tk só
1 db tojás / a kenéshez is kell egy kevés tojás, én ebből szoktam egy picit félretenni hozzá
50 g kókuszolaj

Kenéshez:
tojás
víz

Mivel az élesztőt nem kell felfuttatni, ezért egyszerűen önts össze mindent, és kézzel, vagy géppel alaposan dagaszd meg. Egy órát keleszd, vágdd 9 nagyobb, vagy 12 kisebb darabra. Ezután formázz belőle zsömléket. Én úgy szoktam megformázni, hogy a kimért darabot kicsit kihúzkodom ovális formára, előbb alul és fölül hajtom egymásra, majd mindkét oldalról szintén meghajtom. Kicsit összecsípem, és golyóra formázom. Leteszem a tepsire, kicsit lenyomom. Így szép magas lesz a végeredmény, nem folyik szét.
Letakarva még egy órát hagyd magára :) Végül kendd meg a vizes tojással, és ha van kéznél, szórdd meg szezámmaggal.
200'C-os sütőben 15 perc alatt elkészül :)

Édesburgonya, te csodás

Igazából a hétvégére terveztem ezt az ételt, de nem úgy jött ki a lépés, úgyhogy ma készült el.



Még pénteken beszereztem a tarját, és mustárosan pácoltam, úgyhogy azzal nem is volt különösebb dolgom. Viszont délelőtt megérkezett az új serpenyőm, amit rendeltem (...mire vágyik a lány, hhjjjjaaa...) így gyorsan ki is próbálhattam. :)

 A köret már izgalmasabb. :)

Az édesburgit (2 nagyobb darabot) alaposan megsikáltam és héjjastul  ketté vágtam, és egy félbevágott lime-al és némi olívaolajjal együtt betettem egy sütőzacskóba 170"C-ra. Egy óra alatt megsült - közben a tarja szeletek lelkesen pirultak a premieres serpenyőmben - és a krumplihoz való fűszer is elkészült.
Ehhez némi
olívaolajat (kb 2 evőkanák)
chilli pelyhet, vagy friss chilli
1-2 evőkanál összetört őszíbarackot
sót, borsot,
1-2 evőkanál szójaszószt
fél csokor petrezselymet
keverj el. Ess neki két villával a krumplinak, és aprítsd "krémesre" nyomdd ki rá a sült lime levét egy fogóval, és öntsdd rá a fűszeres szuszmót is. Alaposan keverdd el, és már tálalhatod is :)


Házi canneloni, ricottával és spenóttal

Ha már ilyen lelkesen nekiálltam tésztát gyúrni, akkor jöhet a spenótos-ricottás cannelloni.


Hozzávalók:
A töltelékhez:
250g ricotta
450g spenót /fagyasztott, darabos, nagyon kinyomkodva belőle a víz, vagy friss, fonnyasztva
3 gerezd fokhagyma
1 tojás
50 g reszelt sajt, ha lehet valami hangsúlyos, pl cheddar, vagy parmezán / egyébként elhagyható
só, bors, szerecsendió
Kóstolgass :)

Az egészet keverd össze, és tedd félre kicsit

A szószhoz:
1 doboz sűrű paradicsomlé
2 gerezd fokhagyma
1 fej vöröshagyma
bazsalikom / a friss a legjobb :)

pici cukor, vagy édesítő, hogy kicsit lágyítson a paradicsomon

A hagymát vágdd apróra, és fonnyaszd meg a fokhagymával együtt. Majd mehet rá a paradicsom, és a fűszerek. Rottyantsd kicsit össze, és önts egy ujjnyit a kiszemelt edény aljára. Így könnyebben megállnak majd a tornyocskák.
Vegyél a tenyeredbe egy tésztalapot, kanalazz rá egy-másfél evőkanál tölteléket, és a széleit hajtsd egymásra.
Állítsd bele a szószba, majd folytasd, amíg el nem fogy a töltelék, vagy a helyed. Ha kész. öntsd fel a maradék szósszal úgy, hogy majdnem ellepje a tésztát.
Letakarva, 180'C-on süsdd kb 20 percet, utána szórdd meg:

Mini mozzarella golyókkal (én egy zacskóval tettem rá)
Fekete olajbogyóval (ízlés szerint), ha szereted

és told vissza a sütőbe, de közben emeld a hőfokot, hogy a sajt ráolvadjon, megbarnuljon. Kb 5 perc



Ha kész, tehetsz rá néhány bazsalikom levelet :)

Vigyázz...kész...gyúrj...tésztát!

Nem vagyok egy nagy tésztagyúró tündér, de abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy gyerekkoromban sokat kontárkodhattam nagymamám mellett, úgyhogy nem ismeretlen a metódus.

Egyébként az egész tésztás mizéria csak azért lett, mert kitaláltam, hogy én nem ám fektetett cannellonit szeretnék készíteni, hanem állítottat, amire a bolti canneloni nem látszott alkalmasnak, plusz, nem is biztos, hogy lett volna olyan edényem, amiben elfértek volna a rudacskák.
...ráadásul szerintem piszok drága is...azért az egy dobozért simán elkérnek 600 ft-ot.

Úgyhogy előkaptam a tésztanyújtógépem - igen, ilyenem is van, bár inkább gyurma nyújtásra használtam, de egy alapos takarítás után bevetésre kész volt.



Hozzávalók:

200g liszt
2 tojás

(vagyis minden 100g liszthez 1 tojás) .. 
...nem variáljuk túl, igaz...?
én most bio tönköly fehér lisztet használtam, de legközelebb zabpehelyliszttel is kipróbálom. Szólok, ha nagyon nem olyan lesz, mint kéne.

Összegyúrod, 10 percet állni hagyod, kis cipót formázol, azt kb 1,5 cm-es szeletekre vágod, és kicsit ellapogatva mehet a nyújtó legnagyobb fokozatán a hengerek közé. Hajtogasd át 12-15 alkalommal, hogy szép, sima tésztát kapj. Ha kész az első adag, akkor folytasd eggyel vékonyabbal, mindaddig, amíg annyira vékony nem lesz, hogy, ha ráteszed egy újságra, a szalagcímeket el tudod olvasni. Nekem a 4-es fokozat környéke volt. Közben lisztezz, nehogy összeragadjon.

Vágd a neked tetsző magasságra, és kb10-12 cm hosszúra. Amit azonnal felhasználsz, azt tedd félre, mert azt a töltelékkel együtt könnyen feltekerheted. A többit tekerd fel és nyomkodd össze kicsit a széleket. Én műanyag kupakokat használtam sablonnak, így mindegyik egyforma lett, és a kupak szépen meg is tartotta.

Ebből az adagból a képen látható hengerecskék kétszerese lett, vagyis 2x3 adagra való készétel

Természetesen ebből a tésztából bármilyen már, számodra szimpatikus tésztát el tudsz készíteni. Ha tortellínit szeretnél, ahhoz érdemes minden 100g liszthez egy evőkanál kókuszolajat is gyúrni.




Brownie, de nem ám akármilyen

Édesszájú lévén imádom a brownie-t (van olyan, aki nem?) de visszatart tőle az az iszonyat mennyiségű vaj és cukor, ami benne van. A sima liszt, meg a csoki is, de ezekkel még valahogy megbarátkozom, de egy olyan süti, aminek a receptje általában úgy kezdődik, hogy 20 dkg vaj, nna, az nem jöhet szóba :P
Ezért is örültem nagyon ennek a receptnek, amit az instán találtam. Kicsit variáltam ugyan rajta, de inkább csak azért, mert nálunk nem nagyon láttam még pl: kész almaszószt...

Egyébként nemcsak, hogy beváltotta a hozzáfűzött reményeket, hanem úúúristen mennyire finom :)



Hozzávalók:
ez egy elkeserítően kicsi tepsire elég: kb 18x18-as, de igaz, hogy mivel elég tömény, sanszos, hogy az ember nem falja fel egyszerre az egészet...bár elkél egy kis önuralom...

1/2 csésze barnarizsliszt
1/4 tk sütőpor
1/4 tk szódabikarbóna
csipet só
1/3 csésze cukrozatlan kakaó
1 tojás
1/2 csésze méz
1/2 csésze almaszósz
2 ek kókuszolaj
1 tk vaníliakivonat, vagy nálam most szárított vanília

Először készítsd el az almaszószt, mert amíg fő, addig készülhet a többi. Ehhez egyszerűen egy almakompótot készítettem, fahéjjal, szegfűszeggel, és egy egészen pici édesítővel. A fél csésze szósz, kb 1 nagyobb, vagy másfél kisebb almából lett. Ha megfőtt, turmixold simára, annyi főzőlével, hogy közepesen híg pépet kapj...legalábbis én ilyennek képzelem az almaszószt. :)
Közben melegítsd fel kicsit a mézet, és add hozzá a kakaót. Mire alaposan összekevered, olyan lesz, mint az olvadt csoki. Azért vigyázz, nehogy megégjen, és megkeseredjen. Picit tedd félre hűlni.
Verd fel a tojást, kifehéredésig, jöhet bele a liszt, a sütőpor, a szódabikarbóna, és a só. Keverd el, és ne lepődj meg, mert tök száraz és sűrű lesz. Most mehet a szósz, majd később a "csoki" és az olaj.
Mostanra már könnyű, és laza állagúra kellett, hogy változzon.
Bélelj ki sütőpapírral egy tepsit (ha neked sincs ilyen méretű, akkor egy nagyobbat alakíts át kisebbre, én is ezt tettem némi alufóliával és egy dunsztos üveggel) kicsit kend meg kókuszolajjal, nehogy leragadjon.
180'C-ra előmelegített sütőben, hőlégkeverésen, kb 18 perc alatt készül el. Azért néha nézz rá, nehogy kiszáradjon. :)



Amikor még melegen megkóstoltam, hihetetlenül lágy és kicsit ragacsos volt, amilyennek egy brownienak lennie kell. Kicsit aggódtam, hogy, ha kihűl, kiszárad, de nem! (Sajnos) hidegen is tökéletes! 

Esős délutáni program: Házi kókusztej, és köleskása barackkal

Ez most kicsit olyan volt, mint amikor az ember a gombhoz veszi a kabátot, vagy az én esetemben a kulacshoz a biciklit...
Tegnap láttam a Cleaneating oldalon egy kókusztej elkészítést, és ki akartam próbálni. Egyébként már régóta készülök rá, de valamiért mindig elmaradt. Pedig imádom a kókuszt, de a bolti kókusztej, vagy inkább kókuszital, nem a kedvencem. Arról nem is beszélve, hogy agyrém drága...
Viszont itthon secperc alatt elkészül, tulajdonképpen tényleg nulla forintból, hiszen a hozzá használt kókuszreszelék is felhasználható.

 A recept: (kb az arányok)

Nálam most a zacskóban volt:
180 g kókuszreszelék (érdemes megnézni a csomagolást, hogy ne olyan legyen, amit kén-dioxiddal fehérítettek)
60 ml forróvíz
Egyszerűen ráöntöttem a forróvizet a kókuszra, és két-három órára otthagytam.
Utána beleborítottam egy tetra pelenkába, vagy bármilyen, más lazább szövésű textilbe, és alaposan kinyomkodtam.
Az eredmény: isteni, krémes, ízesítés nélkül is enyhén édes kókusztej. Néhány perc alatt már el is kezdett szétvállni, az ott a kókuszzsír :) Szobahőmérsékleten olvad újra.
...nnna, erre nálam nem volt ideje, először is Gréti is imádja, úgyhogy szépen betolt egy pohárral, aztán a maradékból ment a köleshez. (egyébként ezt is valahol a neten láttam)





Köleskása hozzávalók 2 főre:

80-100 g köles
3-4 szem érett őszibarack
kb 2 dl kókusztej
2 evőkanál a maradék kókuszreszelékből
édesítő ízlés szerint

A kölest tedd fel főni 2x-es vízben (én itt nyomtam bele egy pici édesítőt), ha elforrt, mehet bele a kókusztej, kókuszreszelék, és az apróra vágott őszibarack. Forralj rajta mégegyet, és picit hagyd állni lefedve. Én például addig elmosogattam, és eltakarítottam a romokat, mert komolyan, mindenhol kókuszreszelék volt :P
Langyosan az igazi :)

Nyers cukkinipörkölt

Komolyan...én jól bírom a meleget, sőőőt, kifejezetten szeretem, de ami az elmúlt héten volt, az már igazán túlzás. De most, hogy végre kicsit enyhült az idő, kipróbáltam egy receptet, amit még a nyaralás előtt találtam, de annyira még én sem vagyok elmeroggyant, hogy a héten bekapcsoljam a sütőt! :P

Az eredeti recept Gitta nyersétel blogjáról származik, úgyhogy ez Nála főétel, és ehhez készít köretet, de mivel mi nem vagyunk vegánok, és a nyers ételeket is inkább a változatosság miatt készítem, így köretként készítettem a sült csirkecomb mellé. Remélem még nem készül Gittáéknál a woodoo babám... :D

A recepten nem nagyon variáltam, csak a paprikát cseréltem paradicsomra, mert az volt itthon, illetve kicsit több lett a fokhagyma. + az aszalógépet most hagytam pihenni és inkább bevágtam a sütőbe 50'C-ra



Hozzávalók: (nálam)

(opcionális) 1 darab férj, aki hajlandó bármit megkóstolni, általában előítélet nélkül  - egyébként jóízűen megette, azt mondta, jöhet máskor is, úgyhogy ízlett neki <3

3 kisebb cukkini
2 közepes lilahagyma
1 nagyobb luculus paradicsom

az "ízesítéshez"
2 evők kókuszolaj
2-3 gerezd fokhagyma
2 evők szójaszósz
nagyobb csipet bors és pirospaprika
petrezselyemből néhány szál aprítva
1 evőkanál majoranna

Vágdd a  cukkinit gyufaszálnyira, a hagymát vékony csíkokra, a paradicsomot vékony félkarikára.
Az olajba keverd bele a fűszereket, és a fokhagymát, majd öntsd vele nyakon a zöldeket. Jól kutyuld el, a legjobb, ha kézzel esel neki, és jól belemaszírozod a cuccot.

Simítsd sütőpapírral bélelt tepsibe vékonyan, hogy jól átjárja a levegő. Ez a mennyiség nekem 2 tepsit töltött meg. 50'C-on, légkeveréssel, és ha lehet nyitott ajtóval süsd, hogy a keletkező gőz távozhasson, és ne főjön, hanem "süljön", aszalódjon. Azért arra készülj, hogy ez nem egy gyorsan elkészülő kaja, úgyhogy hagyj időt. Nálam kb 2 órát töltött a sütőben. De közben elkészült a csirke, meg a holnapi ebéd is :)


süti beállítások módosítása