Szotyi művek

Szotyi művek

Tiramisu trüffel

2017. szeptember 13. - Szotyi művek

Előre mondom, nem szeretem a tiramisut. Ez persze fura, mert csípem a kávét, (már) a mascarpone is jó cimborám, és még a babapiskótát is szívesen elropogtatom, de valahogy ezek együtt...háát, nem a kedvencem. Talán a szottyos piskóta lehet a bűnös.

Szia, a blog elkötözött, a receptet itt találod: https://www.szotyicreations.hu/tiramisu-truffel/

tira1.jpg

 

Mini dutch baby

Mostanában rákaptunk itthon a dutch babyre, ami tulajdonképpen egy sütőben sült palacsinta. Pillanatok alatt elkészül, az alapanyagokat elég csak a turmixgépbe pakolni, jól megpörgetni, és már mehet is a serpenyőbe, azzal pedig a sütőbe. Általában édesen készül, de a sós változata is tuti :)

minidb.jpg

Mindkét variációra találtok tőlem receptet a szeptemberi Kifőztük magazinban, itt pedig egy harmadik variáció, ami most nem serpenyőben, hanem souffle formában készült, így mindenki kedve szerint ízesítheti. Náluk most meggyszósz, és egy kanál tejszín került rá.

minidb1_masolata.jpg

Hozzávalók: 

3 adagra

2 egész tojás
130ml tej
70g fehér tönkölyliszt
2 evőkanál nádcukor
csipet só
2 csapott evőkanál vaj

Tetejére:
Meggyszósz, fagyi, porcukor, karamellszósz...amit csak szeretnél

A sütőt melegítsd elő 200 fokra, légkeveréses fokozaton. A formákat tedd a sütőbe, hogy átforrósodjon. A hozzávalókat, a vaj kivételével tedd turmixgépbe, és nyomd a gombot amíg sima, és habos nem lesz. A forró soufle formákba tedd bele a vajat, és ha elolvadt, öntsd szét bennük a tésztát. 10-12 perc alatt készre sütjük. A sütőben igazi kis mutáns lesz, ne lepődj meg, olyan, mintha ki akarna mászni a formából, de nem, ez csak a gőz, ahogy hűl, visszaáll majd a normális állapot. Tálald forrón, öntsd le szósszal, szórd meg porcukorral, vagy kanalazz rá egy gombóc fagyit

minidb3.jpg

Kék bársony torta

A tavalyi szivárványtorta óta Aprólábú csakis azt emlegeti, így most, hogy ismét elérkezett a szülinapja, szerettem volna valami hasonlóval meglepni.

Persze, hogy kellőképpen nehezítsem a saját életem, peersze, hogy nem elég egy szülinapi buli: egy a családnak, egy majd néhány nap múlva a cimbiknek. Persze minden szülinapra jár egy torta

...igen, el van kényeztetve...ez van... :D

dsc05458_2.jpg

A pajtis torta persze a buli témájához készül, de azért szerettem volna a családira is valami mókásat. Így lett belőle ez a kék bársony torta, amihez Via, a Tortaiskola bloggerének vörös bársonytorta receptjét használtam alapul. Az arányokon változtattam kicsit, illetve még kevesebb cukor került bele, a fehércsokis krém miatt.

 

Frissítés: Közben lett egy rózsaszín is (ki nem találod...rózsaszín festékkel készül ;)) Bár ezt felvágva nem sikerült megörökíteni :)

dsc05629.JPG

dsc05448.jpg

A piskóta isteni finom, az állaga bár kicsit tömör, de nagyon jó szaftos.

Én két, külön formában sütöttem, és vágtam ketté mindkettőt. Így négy emelete lett. Bár egymás után kerültek a sütőbe, a másodiknak is ugyanolyan lett az állaga, mint az első adagnak.

A képekért bocs, elég bénák lettek, de egy négyévesnek magyarázhattam volna, hogy ugyan várjon már a tortavágással, amíg anya csinál pár használható képet... :P

...ja, és nem vagyok egy tortadíszítő zseni sem... :D

Hozzávalók: két, 16cm-es formához

500g liszt (semmi extra, fehér búza)

180g vaj (szobahőmérsékletű)

200g porcukor

4 tojás (L-es méret)

250ml tej (3,5% - ne is kérdezd...az életben nem vettem ilyen zsíros tejet... :P)

csipet só

1 tk szódabikarbóna

1 tk ecet (10%-os)

1/2-1 tk kék ételfesték (én ilyet használtam)

Először a szobahőmérsékletű, tényleg lágy vajat, keverd habosra a porcukorral addig, ami könny, habos, és fehér nem lesz. Egyenként edd hozzá a tojásokat. Minden tojás után keverd egyneműre ismét.

Külön tálban keverd össze a tejet, a sót és az ételfestéket.

Egy másik tálba mérd ki a lisztet.

Felváltva adagold a lisztet, és a kék tejet a vajas cucchoz, és itt is mindig keverd egyneműre. Én kb három-három adagban kevertem hozzá.

Keverd el az ecetet a szódabikarbónával. Ne lepődj meg, habzik majd rendesen, és egy spatulával keverd a tésztához. Itt már nem kell túlzásba vinni, csak keveredjen el.

Béleld ki sütőpapírral a formák alját, és oszd szét egyenlően a tésztát. A tésztát húzd ki a forma széléig, és kicsit kocogtasd is meg, hogy a bubik kijöjjenek. Nekem ezzel együtt is kicsit felpúposodott, de no problem: a levágott részekből nálam mindig cakepop lesz ;)

175'C-os, légkeveréses sütőben, kb 35 perc kellett neki. Tűpróbával ellenőrizd! A második adag néhány perccel hamarabb elkészült

Picit hagyd a formában, majd tedd rácsra, és felejtkezz el róla, amíg teljesen ki nem hűl.

A krémhez:

300g fehércsoki

600ml habtejszín

Nnnna, ez az arány szerintem teljesen alkalmatlan arra, hogy egy stabil bevonatot készítsd a tortára, de mivel én most ilyen kis naked- vagyis meztelen tortát szerettem volna, tökéletesen megfelelt. Nem bonyolítottam túl.

A tejszínt melegítsd fel, törd bele a csokit, hagyd egy percet, majd keverd el alaposan. Hagyd kihűlni, majd mehet pár órára a hűtőbe. Amikor majd kiveszed, ne kapj sokkot. Igen, folyékony. Úgyhogy fogd a robotgépet, és habosítsd ki. Tök jó, kemény habot lehet belőle verni.

A kihűlt torta tetején vágd egyenesre, vágd ketté a lapokat. Én mindig egy habzsákból nyomom a krémet a lapokra, így nem nyomom ki az előző emeletből a krémet, miközben kenem a cuccot. Ha a tetejére értél, a maradék krémmel kend körbe a tortát, és mehet vissza a hűtőbe.

Ha nagyon nem bízol a krém állagában, használd a tavalyi szivárványtortához készült krémet. Az tök masszív, simán megtartotta a hat réteget.

 

 

Rosé gumimaci

Házi gumimaci próba...

                      ...csapó kettő...

rose_maci.jpg

Neem, ez nem az a fajta, amikor a kész, zacskós gumicukrot beáztatod egy pohár rozéba, ez abból van :)

Az utolsó próbálkozás csúfos kudarca után most ismét nekiláttam a házi gumimaci projectnek. Ennek a mai apropója az a fél üveg rosé volt, ami a szerdai fotózásról maradt meg.

A helyzet az, hogy semmi más titka nincs a dolognak, minthogy kellő mennyiségű zselatin kerüljön a keverékbe. Vagyis a 250ml borhoz, kellett az egy csomag, vagyis 20g étkezési zselatin. Én legutóbb kevesebbel próbálkoztam, naná, hogy nem állt össze rendesen (vagyis sehogy..)

A bor helyett készülhet gyümölcsből is. Egyszerűen turmixold össze, ha szükséges édesítsd kedved szerint. Az arányok ugyanezek

Nnna, akkor most újra, csak hogy egyben legyen ;)

Hozzávalók:

250ml rosé (vagy vörös, vagy fehérbor)

20g étkezési zselatin (1 csomag)

Öntsd lábosba a bort, folyamatos kevergetés közben öntsd hozzá a zselatint, és forrald fel. Mikor elkezd bugyogni, zárd el, mert forralás hatására a zselatin elveszíti a kocsonyahajlamát ;)

Öntsd (adagold) formába, és három-négy órára tedd a hűtőbe.

...nnna, én itt szoktam elvérezni...sosem vagyok elég türelmes :D

Fogyasztási érdemes hűtőben tartani, mert ezt az őrült meleget nem annyira bírja.

Egészségedre ;)

 

 

Serpenyős, csokis keksz

Most, hogy végre lett egy szusszanásnyi friss levegő, az elmúlt napok forrósága után, mi is lehetne az első, hogy bekapcsolom a sütőt :D

Már amúgy is elvonási tüneteim voltak,már férj is erőteljesen emlegette, hogy kéne valami édes, és végre a spontán öngyulladás veszélye nélkül tüsténkedhettem a konyhában.

keksz1.jpg

Egy villámgyors, serpenyőben sütött, süti lett, ami kívül ropogós, mint egy vajas keksz, belül pedig, a mogyikrémnek hála, lágy, és krémes.

keksz2.jpg

Akár magában tálalva, vagy hardcore változatban egy gombóc fagyival a tetején...

Hozzávalók:

A krémhez:

150g pörkölt, sótlan földimogyoró

3 evőkanál kókuszolaj

2 evőkanál nyírfaporcukor

2 teáskanál cukrozatlan kakaópor

A mogyit dobd a késes aprítóba, és zúzd le. Add hozzá az olajat, és addig nyomd, amíg krémes nem lesz. Mehet hozzá a kakaópor, és a cukor, ízlés szerint, még egy kicsit "turmixold", és már készen is vagy. (közben állj meg párszor, és kapard le az aprító faláról a feltapadt krémet)

A tésztához: (250ml-es csészével)

18cm átmérőjű serpenyőhöz

100g vaj (szobahőmérsékletű)

1/3 csésze lágy barna nádcukor

1 tojás

1 tk vaníliakivonat

1 csésze liszt

1/2 tk sütőpor

csipet só

1/2 csésze csokicsepp

A szobahőmérsékletű vajat keverd el - robotgéppel - a cukorral, amíg habos, és lágy nem lesz. Add hozzá a tojást, majd a vaníliát, és keverd tovább krémesre. Mehet a liszt, a sütőpor, és a só. Ha már lágy, egynemű a massza, akkor 2 evőkanál kivételével szórd hozzá a csokicseppet, és újra keverd el.

A tészta felét simítsd el a serpenyőben. Kend meg a mogyorókrémmel (nem fog kelleni az egész), végül a maradék tésztát terítsd szét a krém tetején.

csokicseppes.jpg

Ez kicsit trükkös, próbáld a lehető legkevésbé felkapni a tésztával a krémet. Úgy a legkönnyebb, ha a spatulával kis adagokban teszed a tésztát a mogyorókrémre. A tetejét szórd meg a maradék csokicseppel. és tedd 175'C-ra előmelegített, légkeveréses sütőbe 20 percre. Utána takard le alufóliával - vigyázz a kezedre - és told vissza további 10 percre. Mielőtt felvágod, hagy hűlni 10 percet ;)

Jó étvágyat!

 

 

Sárgarépa pesztó sült répával

Már régóta mondom, hogy (szinte) bármiből lehet pesztót készíteni ;)

peszto.jpg

Egy ideje már terveztem sárgarépa leveléből is, de eddig nem találtam olyan forrást, aminél biztos voltam, hogy nem volt permetezve a répa. Viszont most ebből is került egy nagy adag az ajándék kosárba, így végre kipróbálhattam ezt is. Ha a hagyományos, bazsalikomból készült pesztó ízvilágát keresed, akkor biztos csalódni fogsz, mert ez teljesen más. Kevésbé intenzív, friss, engem kicsit arra emlékeztet, mikor gyerekkorunkban nyersen rágcsáltuk a spenótleveleket. Ha egy szóval kéne jellemeznem, azt mondanám, hogy olyan zöld :D 

szeretem :)

Például tésztával, amit aszalt paradicsommal, és fokhagymával készítek, vagy sült zöldségekkel. Most utoljára sült répával ;)

repa1.jpg

Az elkészítése teljesen faék, mehet minden az aprítóba, mint a hagyományos változatnál.

Hozzávalók:

2 marék sárgarépa zöldje (kb 2-4 sárgarépából)

1 marék dió

2 púpos ek reszelt parmezán

1/2 citrom leve

2 g fokhagyma

só, bors

kb 100ml olívaolaj

A diót picit pirítsd meg, alacsony lángon. Még melegen - egy konyharuhában - dörzsöld le a héját, amennyire tudod. A zöldet picit tépkedd, a fokhagymát pedig nyomd össze. Ízesítsd kedved szerint. Aztán az olaj felével mehet minden az aprítóba. Turmixold össze, közben add hozzá a többi olajat is, amíg krémes nem lesz.

...és kb ennyi... ;)

A sült répához tisztítsd meg a répát, sózd, borsozd, és locsold meg egy kevés olívaolajjal. 180'C-os, légkeveréses sütőben süsd kb fél órát, vagy amíg meg nem puhul, és kicsit meg is pirul. Tálalásnál öntsd le a pesztóval, és szórd meg egy kevés mandulával, vagy dióval.

Jó étvágyat :)

 

 

Granola pizza

Reggelire pizza?

Naná :D

Nem vagyok nagy rajongója az édes reggeliknek, de azért ezt - nagy duzzogva - még én is szívesen látom a tányéromon. Persze, aztán a maradék jól jött uzsira is...

pizza3.jpg

 

Hozzávalók 20cm átmérőjű formához:

Az alaphoz:

10 dkg apró szemű zabpehely

5 dkg zabpehelyliszt

1 evőkanál kókuszreszelék

8 dkg méz

3 evőkanál kókuszolaj + 1 teáskanál a kenéshez

1 teáskanál vanília kivonat

¼ teáskanál fahéj

csipet só

A krémhez:

2 dl görög joghurt

1,5 evőkanál méz

1 teáskanál vanília kivonat

 A tetejére

(Tetszőleges idénygyümölcsök)

1 szem sárgabarack

5 dkg málna

5 dkg eper

5 dkg áfonya

 

A díszítéshez: néhány mentalevél

 

Az alaphoz keverd össze a szárazanyagokat, majd csorgasd hozzá a mézet, a vaníliát, és a szobahőmérsékletű kókuszolajat. Keverd össze, és nyomkodd bele a kókuszolajjal kikent formába. Ha nem szeretnéd, hogy a tészta fele levakarhatatlanul a kezedhez tapadjon, kicsit kend be a tenyered kókuszolajjal, így simán le tudod majd nyomkodni a formába.

Előmelegített, 180 fokos sütőben, légkeveréses fokozaton süsd 10 percet. Hagyd teljesen kihűlni.

pizza1.jpg

A krémhez keverd össze a hozzávalókat, és kend meg vele a pizza alapot. A gyümölcsöket most meg, a barackot, és az epret szeleteld vékonyra.

pizza11.jpg

Kedved szerint rendezd a krém tetején, végül - mivel mindenre kell valami zöld - díszítsd mentalevelekkel...vagy bazsalikommal, mert szerintem az még finomabb, mint a menta (...de tény, hogy nekem fura ízlésem van...;) )

 

 

 

Laposkenyér minden jóval

pizza3_1.jpg

A héten Velencén nyaraltunk, amihez szerencsére nagyon közel van Lovasberény, ahol kedves barátnőm Móni, és a párja Árpád biogazdálkodik. Tavaly már írtam róluk, de végre a saját szememmel is láthattam a gazdaságot, illetve azt a hihetetlen munkát, amit ketten véghez vittek egy év alatt.

img_8848.JPG

Azóta is folyamatosan körülöttük pörögnek a gondolataim, és ámulatba ejt az a harmónia, ahogy együtt élnek a természettel. Mert beszélhetünk mi itt a városban környezetvédelemről, meg, hogy ne csináljunk annyi szemetet, stb...de az, amit náluk tapasztaltam, ennek a sokszorosa. Nincs csatorna, ellenben van komposzt wc, (nem büdi) meg csupa természetes mosó, és mosdószer, így a használt vízzel a veteményt öntözik. Lehet, hogy vidéken ezek kevésbé meglepő dolgok, de városi emberként azok. És még számtalan olyan apróság, amire nem is gondolnék

dsc04455.JPG

Utoljára gyerekkoromban ettem úgy zöldséget, hogy közvetlenül a földből húztuk ki, de most aprólábú is megtapasztalhatta ezt, és hihetetlenül élvezte.

repa.JPG

Ja igen...rágcsáltunk egy kis lépesmézet is, amit Árpi nem sokkal korábban vett ki a kaptárból - saját méhek...mennyire menő már??? Tavaly kóstoltam a mézet...hmmm...nagyon durva... ;)

img_8879.JPG

Szőlő, káposztafélék, a bolhaháló alatt (boolhaaháálóó?), cukkini, ruccola csemeték, kukorica, nektarinfa (sosem ettem jobbat)...estig sorolhatnám...pl, ettetek már olyan bébikukoricát, ami nem savanyított volt? Én eddig nem, de ez valami elképesztően finom, édes, zsenge, és ropogós.

...és hatalmas tervek, és álmok, és a megvalósításhoz szükséges elszántság <3

Mielőtt eljöttük, Móni szedett nekünk néhány dolgot: bébi kukorica, és cukkini, minicékla, ceruzabab, sárgarépa, retket, fehér, és lilahagyma volt a szeretetcsomagban.

dsc04471.JPG

Egyértelmű volt, hogy ma ebből ebédelünk.

Tavaly már kaptam hasonló csomagot, akkor többnyire saláta formájában ettük meg a zöldségeket, így most kicsit mást szerettem volna készíteni. Pont beszéltünk nagymamámmal, úgyhogy be is ugrott, hogy milyen isteni kenyérlángost sütött anno. Így meg is volt az alap, erre került a csupa friss gyönyörűség, csak egy kis sóval és borssal, és egy kevés érett gorgonzolával

Hozzávalók 2 főre

A kenyérhez:

100g kenyérliszt (nálam tönköly)

100g liszt (BL55)

120ml víz

2 ek olívaolaj

1/2 tk só

1/2 tk szárított élesztő

csipet cukor

A feltéthez:

3-4 mini cukkini, vagy kettő kisebb

1-2 kisebb fej lilahagyma

egy marék ceruzabab

3-4 bébikukorica

60-80g gorgonzola

só, bors

Először készítsd el a kenyeret. Ehhez szitáld tálba a lisztet, add hozzá az élesztőt, a cukrot, a vizet, majd a sót is. Dagassz belőle lágy, de nem ragacsos tésztát. Gömbölyítsd ki, takard le folpackkal, és hagyd, hogy kb 1 óra alatt a duplájára keljen.

Ha kész, oszd két részre (lisztezett kézzel), kézzel formázd lángos szerűre, és forró, száraz serpenyőben süsd halványbarnára mindkét oldalát. Összesen 4-5 perc elég neki.

A cukkinit most meg, és zöldséghámozóval készíts "szalagokat" belőle. Blansírozd, vagyis fél percre dobd forrásban lévő vízbe. Így picit megpuhul, de még roppanós marad. A hagymát szeleteld karikára, a kukoricát falatnyi darabokra. Ha normál csöves kukoricát használsz, előtte fűzd vagy süsd meg, és csak így tedd rá a szemeket. A zöldbabot egyben hagytam, mert igazi kis minik voltak ők is

A megsült tésztán rendezd el előbb a cukkinit, majd a hagymát, a zöldbabot, végül a kukoricát. Sózd, borsozd. Told be a grill alá, hogy a zöldségek, és a tészta széle kicsit megbarnuljon. Vedd ki, morzsold rá a sajtot, és tedd vissza még 1 percre, amíg a sajt elolvad.

A kenyér középen puha, a szélén ropogós...

A zöldségek ressek, ízesek...

A kukorica édes, és roppanós...

A gorgonzola fűszeres...

pizza2.jpg 

...na jó...eszem még egy szeletet... ;)

 

Zserbó csirke

...jóó, persze ez enyhe túlzás, de a dió-sárgabarack párosról nekem mindig a zserbó jut eszembe.

Tulajdonképpen nem ezt szerettem volna készíteni, hanem egy trópusi ihletésű csirkemellet, mangós mártogatóssal, de mivel a magnó feladta, így B terv kellet.

csirke1.jpg

Szerencsére még van itthon a múltkor, a telken szedett sárgabarackból - ami szerintem a világ legtutibb barackja - így nem volt kérdés, hogy mit használjak a nyomi mangó helyett

g7.JPG

Mivel a sárgabarackot amúgy is sokszor teszem BBQ szószba vagy akár húspácba, így nagyon nem tudtam vele mellélőni. A ropogós-diós panír pedig remekül kiegészíti a fűszeres szószt. Szóval zserbó csirke ;)

Hozzávalók a húshoz:

1 csirkemell, nagyobb csíkokra/darabokra vágva

5-6 evőkanál zsemlemorzsa

1 nagyobb marék dió apróra vágva

2 tojás

liszt

A szószhoz:

5-6 szem sárgabarack

1 tk chilipehely

2-3 ek méz

1 kisebb citrom leve

1 ek fehérbor ecet

1 ek friss rozmaring

50ml víz

A húst sózd be, a panírhoz keverd össze a diót és a morzsát. A szokott módon panírozd ki, és kiolajozott sütőpapíron süsd 200'c-on, légkeveréssel 15-20 percet. Félidőben fordítsd meg a szeleteket.

Közben készítsd el a mártogatóst: Tegyél mindent turmixgépbe, és zúzd krémesre.

csirke.jpg

A húst és a szószt tálald rizzsel, salátával, vagy csak mártogasd kedvedre ;)

 

süti beállítások módosítása