Szotyi művek

Szotyi művek

Sárgabarackos kenyérpuding

2017. július 09. - Szotyi művek

...vagyis most kalácspuding :)

Aprólábú valamelyik reggel kalácsot kért reggelire, ami nem volt itthon, és én balek, gondoltam, majd másnap reggel is jó lesz neki. Hát nem, persze akkor ár nem kellet, mi pedig három napig lökdöstük a nyomorultat. Aztán ma reggel, mikor a héten először fél hétig aludtunk (ami az egész hetes fél hatos: "anyucikaaa, nincs korááán" felkiáltás után igazi ajándék :D ) lelkesen nekiálltam reggelire sütögetni. Nnna, azért ne gondolj semmi bonyolultra, ez kb a faék kategória, viszont nagyon finom

Így legalább a szottyadt kalács is elfogyott, és mivel sárgabarackkal még mindig jól el vagyunk látva, az is került bele.

kalacs1.jpg

Mivel én a máglyarakást sem szeretem nagyon ázottan, így ezt is hasonlóan készítettem. Így az alsó réteg kalács lágy, és krémes volt, a teteje pedig inkább ropogós. A sárgabarack isteni, krémesre sült benne. Ha csak magamnak készítem, biztos, hogy egy kis rozmaringgal, vagy zsályával is ízesítem, de tapasztalatom szerint a család ezt kevéssé csípi, ezért maradt az alap változat.

15 perc sütés elég is volt neki, a sütő pedig bemelegedett, amíg az egészet előkészítettem ;)

Hozzávalók: két 10 cm átmérőjű formához:

kb 200g kalács

1 tojás

150ml tej

1 csomag vaníliás cukor

1,2 tk fahéj

4-6 szem sárgabarack

Tetejére: porcukor

A kalácsot vágd falatnyi kockára, és tedd egy tálba. Langyosíts meg a tejet, üsd bele a tojást, add hozzá a fahéjat, és a vaníliás cukrot. Keverd el, öntsd vele nyakon a kalácsot. A barackot vágd kisebb darabokra. A szotyis kalács negyedét tedd az egyik forma aljára, szórj rá barackot, és mehet még egy (hasonló) adag kalács. A tetejére ismét barackot szórj. Aztán tégy pont így a másik formával is ;)

Süsd 180'C-on, légkeveréssel 15 percet. Ha megsült, szórd meg porcukorral, és már tálalhatod is

 

Jó étvágyat! :)

Zsályás-barackos keksz

Hatalmas szerelmem a zsálya, és az abból készülő ételek. Legyen az zsálya pesztó, vagy zsályás-vajas tészta, vagy akár a ropogósra sütött zsályalevél, mindegy, minden formában jöhet.

Érdemes tudni erről a csodás illatú, és bársonyos tapintású növénykéről, hogy bár fűszernövényként is világszerte elterjedt, a zsálya valódi gyógynövény. Kedvező hatását annyiféle betegség ellen találták jótékonynak, hogy egyenesen „csodaszernek” kezdték tekinteni. (Továbbiak)

 zsalyas4_1.jpg

Bő egy éve vagyok boldog tulajdonosa egy zsályabokornak, ami még egészen kicsi volt, mikor kaptam, viszont néhány hónap alatt a duplájára nőtt. Mióta pedig a kertbe is kiültettem, hihetetlen méreteket öltött. Így elég csak néhány lépcsőn leszaladnom, és bármikor dézsmálhatok a kis cukiról. Ezzel igazán csak azt akarom mondani, hogy ha szereted, akkor ugyanúgy, mint egy cserép bazsalikomot, érdemes otthon tartani. Teljesen igénytelen, ha rendszeresen öntözöd, lelkesen meghálálja a gondoskodást

zsalyas1.jpg

De vissza a kekszhez: azért lapvetően a zsálya mégiscsak egy "sós étel alapanyag", úgyhogy ideje volt valami édesben is kipróbálni ;)

zsalyas3.jpg

Például egy vajas kekszben. Hozzá pedig látatlanban is biztos voltam, hogy jól megy majd a sárgabarack

Hozzávalók 20 darabhoz

250g liszt

70g cukor

35g kukoricaliszt

100g vaj

2-3 ek friss zsálya

3-5 ek tej

csipet só

A töltelékhez:

sárgabaracklekvár,

vagy néhány szem friss sárgabarack turmixolva, és ízlés szerint cukorral, vagy édesítővel kicsit felfőzve

A keksz elkészítése tök egyszerű, mert az aprító az egészet elintézi. Előbb a kétféle liszt, a cukor és a só. Egyet forgass rajta, majd a kockára vágott vaj. Morzsásítsd, majd mehet hozzá a zsálya, és apránként a tej. Annyi, hogy ne túl lágy, gyúrható tésztát kapj. Tedd fóliába, és mehet egy órára a hűtőbe.

Majd oszd két részre, és készíts belőle egy kb 15cm hosszú hengert. Vágj 10, kb 1,5cm széles korongot. A korongokat igazítsd vissza kerekre, és lapogasd el, kb 1cm vékonyra. Tégy így a másik adag tésztával is.

190'C-ra előmelegített sütőben, légkeveréssel süsd 10-13 percet, amíg a szélek kicsit meg nem barnulnak.

Hagyd, hogy teljesen kihűljön, majd ragaszd össze a kekszeket kettesével a sárgabaracklekvárral.

Hagyd állni néhány órát, hogy a keksz megpuhuljon a lekvártól :)

zsalyas2_1.jpg

 

 

 

 

Baconos-sós csokis trüffel

Furcsaságok a konyhából rovatunk újabb darabbal gazdagodott, a baconos trüffel személyében.

Igen...tudom, hogy hangzik, de most őszintén: a sós karamell első hallásra mennyire gáz máár?? ...és kóstolásra? Simán veri a hagyományos

baconos4.jpg

változatot.

...és ugye, hogy minden sütibe is teszel egy csipet sót? Jóó, ebben kicsit több van, mint a csipet...

Nem is győzködlek tovább "látatlanba", inkább próbáld ki ;)

baconos.jpg

Hozzávalók:

kb 12 darabhoz:

100g lágy vaj
150g bacon
200g zabpehelyliszt
100g nádcukor (porítva)
30-50ml sűrített tej (cukrozatlan)
2 ek juharszirup (vagy méz)

A bevonáshoz:
100g étcsoki
100g tejcsoki

A tetejére:
2-3 evőkanál bacon kocka
nagyszemű tengeri só

A bacont vágd apró kockákra, és egy serpenyőben alacsony lángon pirítsd meg. Vigyázz, nehogy megégjen, s ne is száradjon ki. Szedd papírtörlőre. és tedd félre.
A trüffelhez keverd össze a lisztet, az olvasztott vajat, a nádcukor port, a juharszirupot, és annyi sűrített tejet, hogy gyúrható, de nem túl lágy masszát kapj. 3 evőkanál kivételével mehetnek bele a bacon kockák is. Jól gyurmizd össze, hogy jusson mindenhova. és formázz nagyobb diónyi golyókat. Legalább fél órára tedd a hűtőbe hűsölni.

A kétféle csokit olvaszd fel vízgőz fölött, majd majd folyamatosan kevergetve hűtsd vissza kb 34 fokosra. A golyókat forgasd meg a csokiban, tedd sütőpapírra, a tetejét szórd meg a félretett baconnel, és a sóval. Még legalább négy órára tedd vissza a hűtőbe.

Feketebabos-gombás fasírtgolyó

Bár nem vagyunk vegák, mégis szeretem a húsmentes ételeket. Például ezeket a fasírtgolyókat, ami kicsit hasonlít a falafelre, de csicseri helyett fekete babból készült. Mártásként paradicsomszósszal, körteként pedig tésztával.

Érdemes tudni a fekete babról, hogy Indiában nagy tiszteletnek örvend, a dhal-ok alapanyaga, proteinekben, rostokban, vitaminokban gazdag. Alacsony zsír-és nátrium tartalmú, rostokban nagyon gazdag.

...ja, és nagyon finom ;)

Mint a száraz babokat mindig, ezt is áztatni kell, 10-12 órát, és bár főzésnél elveszíti jellegzetes fekete színét, utána is csodás, padlizsán lila színe marad. (a főzőlé pedig kb mindent megfog, úgyhogy óvatosan;) )

babos.jpg

Hozzávalók:
A fasírthoz:
200g száraz feketebab
250g barna csiperkegomba
50g kenyérmorzsa
1 tojás

bors
1-2 evőkanál petrezselyem
3 gerezd fokhagyma
2 teáskanál pirospaprika
1 közepes fej vöröshagyma
5-6 evőkanál olívaolaj

A szószhoz:
3 gerezd fokhagyma
fél liter paradicsomlé
oregánó
bazsalikom
só, bors
3 ek olívaolaj
0,5-1 dl víz

A babot egy éjszakára áztasd be, majd főzd meg húsalaplében, vagy sós vízben.
A megtisztított hagymát, és a gombát vágd csíkokra, és a fokhagymával együtt, az olívaolaj felén dinszteld meg. Sózd, borsozd, és szórd meg a pirospaprikával. Addig pirítsd, amíg a leve teljesen el nem fő, és a puhára főtt, leszűrt babbal együtt aprítóban, vagy turmixgépben (vagy botmixerrel) pépesítsd. Mehet hozzá a tojás, a morzsa, és a petrezselyem. Ízlés szerint sózd, borsozd. Alaposan gyúrd össze, és készíts fasírtgolyókat, amiket aztán a maradék olajon piríts aranybarnára.
Közben készítsd el a paradicsomszószt. Az olajon pirítsd meg a fokhagymát. Vigyázva, nehogy odaégjen, és megkeseredjen. Öntsd fel a paradicsomlével, fűszerezd, és letakarva főzd 20 percet. Az elpárolgott folyadékot vízzel pótold.
A kisült fasírtgolyókat szórd a paradicsomszószba, forralj rajta mégegyet, és már tálalhatod is ;)

A tetejét szórd meg petrezselyemmel. és egy kis parmezánnal

Jó étvágyat!

 

Egyserpenős kukoricás-jalapenos csirkecomb

Sajnos hétköznap sokkal kevesebb időm van a főzésre mint szeretném, és megkockáztatom, hogy ezzel nem vagyok egyedül. Azt a kevés időt pedig, ami a munka/óvoda, és az esti fektetés között van, szívesebben töltöm aprólábúval, így jó, ha van "gyorsanösszedobós" másnapi ebédvariáció. 

És persze a klasszikus - soha el nem évülő - kérdésre: drágám, mit ennél holnap, a szintén hasonlóan időtálló választ kapom: "gondolkozoom...mindegy, amihez kedved van"

...köszi...

Bár szavam nem lehet, férj szinte mindent lelkesen fogad, amit eléteszek, de néha jó lenne egy kis segítség

kukoricas3.jpg

Ezután a röpke bevezető után rá is térnék a mai - vagyis holnapi - ebédünkre, a kukoricás csirkére. Jó kis fűszeres csirkecomb, ancho chilivel, ami mostanában nagy kedvencem, és a nevével ellentétben szinte nem is csípős, -viszont igazi mély, füstös íze van-, citrommal, ami szerintem brutál jól megy a csirkéhez, édes-ropogós kukoricával, és mentával. Ez utóbbit nemrég egy termelői piacon szereztem be, és sajnos nem emlékszem, hogy milyen fajta. Viszont valami spéci cucc, mert ici-pici levelei vannak, és teljesen más az íze, mint a hagyományos fodor, vagy borsmentának.

menta.jpg

 

A receptet néhány hete a pinteresten találtam, aztán némi változtatás után így készítettem:

kukoricas2.jpg

Hozzávalók:

A páchoz:

2 tk ancho chili

1/2 tk kömény

2 tk só

1 tk bors

csipet cayenne bors

1 tk oregánó

Minden máshoz:

2 csirkecomb

2 ek liszt

2-3 ek olívaolaj

1,5 csésze kukorica (fagyasztott) -kb 300g lehet

50ml rizs (nálam basmati)

fél citrom leve

50-60g reszelt sajt (nálam cheddar)

1-2 jalapeno (vagy más chilipaprika)

Először keverd össze a pác (tulajdonképpen nem is az, inkább fűszerkeverék) hozzávalóit. Vágd ketté a csirkecombot, és forgasd meg a fűszerekben. Egy serpenyőben kezd el melegíteni az olajat. A befűszerezett combokat szórd meg a liszttel, és így tedd a serpenyőbe. Közepes lángon pirítsd, ameddig mindkét oldala aranybarna nem lesz. Vedd ki a húst, és egy kis vízzel öntsd fel a serpenyőt, hogy az odaégett pörc feloldódjon. Tedd vissza a combot, és lefedve főzd puhára. Kb fél óra elég is neki. Ha a folyadék már elpárolgott, ismét vedd ki a húst, és jöhet a kukorica: kicsit pirítsd, majd jöhet a rizs is. No meg a karikákra vágott jalapeno. Öntsd fel 100ml vízzel, és pakold vissza ismét a combikat a kukoricás rizs tetejére. Lefedve párold puhára. Félidőben facsard rá a citromot. Ha már puha a rizs, szórd meg a reszelt sajttal, végül az apróra vágott mentával is.

Csípős, citromos, mentás...(majdnem) igazi kánikulakaja :D :P

Jó étvágyat!

 

 

Jeges tonkaland...

...avagy, tripla karamellás, jeges macchiato :)

tonkalad1_1.jpg

Volt szerencsém indulni a Nespresso bloggerversenyén, ahol a feladat egy jegeskávé megalkotása volt. A verseny apropója a limitált kiadású Intenso on Ice és Leggero in Ice jegeskávék bevezetése volt. Sorsolással derült ki, hogy melyik blogger-páros melyik kávéhoz készít receptet. Én a Leggero on Ice-ot kaptam,ami aromás és finom keverék, gyümölcsös-citrusos ízjegyekkel, amely rendkívül frissítő érzetet kelt.

Mivel az is a feladat része volt, hogy valami ránk jellemző ízt készítsünk, mindenképpen valamilyen fagyis vonalon akartam elindulni. Ha pedig fagyi, és kávé, akkor karamell - na, meg amúgy is, és naná, hogy sós karamell ;) -, és ha már karamell, akkor az új szerelmem, a tonkabab is helyet kell, hogy kapjon a kreációban.

...Közben pedig már el is indult a szavazás a Facebook-on, amit ide kattintva érhetsz el :)

Ha pedig te is játszanál, így teheted meg: "Fotózd le kedvenc Nespresso kávéőrleményedből készült jegeskávéd a kapszulával együtt, használd a #NespressoPillanat hashtaget, és oszd meg velünk Instagram-on, hogy te legyél a szerencsés nyertes, aki Nespresso jegeskávé ajándékcsomagot nyer!

Érdemes tudni a kis, ráncos fekete bogyóról - vagyis a tonkababról -, hogy igazi kis aromabomba. Ízében, illatában egyaránt idézi a vaníliát, keserű mandulát, a fahéjat és a szegfűszeget. Ebben a receptben összesen egy babot használtam, mégis isteni, erőteljes íze lett.

A termőterületein különösen nagy becsben tartják. Nem csupán gyógyító erőt tulajdonítanak neki, - ha valaki amulettként magával hordja - de számos közösségben varázserővel is felruházzák. Úgy tartják, ha az ember tonkababot szorongatva suttogja el vágyait, kívánságait, azok biztosan teljesülnek. Vannak helyek, ahol ökölbe zárt tonkbabbal lejtenek rituális táncot, majd elültetik, és a kisarjadó növény fejlődésével várják a titkos vágyak beteljesülését.

tonkaland5.jpg

A recepthez természetesen használhatsz kész karamell fagyit, és kész karamellszószt is. Ebben az esetben a szószba érdemes belekeverni a mozsárban porrá zúzott tonkababot.

Az én jeges tonkababos-karamellás kávémhoz ezekre lesz szükséged:

1 kapszula Nespresso Leggero on Ice kávéörlemény (40ml)

150ml hideg tej

1 gombóc karamellfagyi

2-3 evőkanál karamellszirup

1 szem tonkabab

csipet grillázs a tetejére

Tegyél egy pohárba 3 nagy jégkockát, és főzd rá a kávét. Készíts hideg tejhabot. Egy másik pohár aljára dobj egy gombóc karamellfagyit. Kicsit nyomkodd le, majd öntsd rá karamellszószt. Egy kanál segítségével öntsd fel a habos tejjel a poharat, várj, amíg szétválik a tej és a hab, végül óvatosan öntsd hozzá a kávét. Még egy kis tejhabot kanalazz a tetejére, végül szórd meg egy kevés grillázsmorzsával.

Ha mégis a kicsit időigényesebb, ellenben finomabb utat választanád - mint én -, úgy a karamellszósz elkészítésével kezd. Ezt akár előző nap is megteheted.

Ezekre lesz szükséged:

A karamellhez:

100g kristálycukor

200ml tejszín (30%-os)

1/2 tonkabab

nagyobb csipet só

Egy lábosban olvaszd meg a cukrot, és hagyd, hogy aranyabarnára piruljon. Próbáld közben nem kevergetni, hogy minél kevesebb gumó képződjön benne. Közben melegítsd fel a tejszínt, és ha a cukor már karamellizálódott, óvatosan, apránként, folyamatosan kevergetve öntsd hozzá. Vigyázz a felcsapó gőzre is! Folyamatos kevergetés közben, forrald kb 5 percet. Egy pillanatra se hagyd magára, mert könnyen kifut, de ha megkevered, gyorsan lecsillapodik ;) Ha van cukorhőmérőd, 90'C-ig kell, hogy hevítsd. Öt perc után, ha már kicsit sűrűsödött, vedd le a tűzhelyről, add hozzá a porrá őrölt tonkababot, és a sót. Keverd el alaposan, és hagyd hűlni.

A fagyihoz:

1 tojás sárgája

100ml tej (3,5%-os)

200ml tejszín

1 ek cukor

1/2 tonkabab

a karamellszósz fele

A tojást a cukorral verd kifehéredésig, majd öntsd hozzá a tejet és a tejszínt. Vízgőz fölött, folyamatos kevergetés közben sűríts be (vigyázz, nehogy a tojásból rántotta legyen), végül mehet bele a porrá őrölt tonkabab, és a karamellszósz. Hagyd kihűlni, és ha van fagyigéped, akkor töltsd bele. Ha nincs, öntsd egy dobozba, és tedd hűsölni a fagyasztóba, 2-3 órára. Közben érdemes néhányszor villával, vagy botmixerrel átkeverni, hogy a keletkező jégkristályokat összezúzd, így krémes marad majd.

A grillázshoz:

Olvassz egy-két evőkanál cukrot egy serpenyőben, piríts aranybarnára, majd öntsd sütőpapírra. Ha megdermedt, törd morzsányi méretűre.

Készítsd el kávédat a fent leírtak szerint :)

 

tonkaland3.jpg

Kipróbálod? ;)

Parázsburgonya saláta

Bár már lassan kifutunk az időből, de azért még lehet parázsburgonyát kapni a piacon :) Készítsetek hétvégére belőle isteni krumplisalátát ;)

Gyerekkoromban a krumplisaláta mindig a majonézes változatot jelentette. Na persze, anyu jól feltuningolta azt is, volt benne főt tojás, hagyma, uborka, és persze házi tartármártás. Mai napig imádom, de itthon nagyon ritkán készítek.

unnamed_1.jpg

Az új krumplit viszont imádjuk, és bár tartom, hogy a legjobb sütve, sóval, borssal, rozmaringgal, de nemrég egy kicsit gazdagabb változatban készítettem, és ráadásként egy mustáros-fehérbor ecetes dresszinggel is nyakon öntöttem. A család pedig - velem együtt - nagyon lelkesen fogadta ;)

Hozzávalók 2 személyre

60-70 dkg parázsburgonya

10 dkg bacon

1 közepes lila hagyma

2 szem vajretek

1 marék brokkolicsíra

só, bors

Az öntethez:

2 evőkanál olívaolaj

1,5 teáskanál porcukor

1 evőkanál fehérborecet

1 teáskanál mustár

frissen őrölt bors

Az öntet hozzávalóit tedd egy üvegbe, és rázd össze. Felhasználásig tedd félre

A bacont vágd csíkokra, és serpenyőben, alacsony lángon pirítsd meg. Ha megpirult, vedd ki, és a visszamaradt zsiradékra dobd a megmosott parázsburgonyát. Lefedve süsd aranybarnára. Közben tisztítsd meg és vágd csíkokra a hagymát, és ha a krumpli már puha, a kisült szalonnával együtt add hozzá. Ismét fedd le, és addig süsd, amíg a hagyma kicsit megfonnyad. Sózd, borsozd. Szedd tálba, keverd hozzá a megtisztított és vékonyra karikázott vajretket, és a brokkolicsírát. Öntsd nyakon az öntettel, forgasd össze, és már tálalhatod is :)

Jó étvágyat ;)

Fűszeres-sajtos hajtogatott kenyér

Ezt a kenyeret elsősorban édes változatban szoktam készíteni, így ideje volt, hogy végre a sósat is kipróbáljuk.

pull_apart2.jpg 

Az alapja tulajdonképpen egy pizzatészta, amit sok fűszerrel, és kétféle sajttal ízesítettem, és szorosan egymás mellé pakoltam. Kívül ropogós, belül krémes ;) Langyosan - na persze, ha ki tudod várni, amíg kihűl...- isteni vacsora...vagy reggeli, ha vagy olyan lelkes, hogy két órával hamarabb felkelj, mint a család többi tagja

 

pull_apart4.jpg

Hozzávalók:

A tésztához:

50 dkg BL00 liszt

1 csomag szárított élesztő (7 g)

1 teáskanál cukor

1/2 dl olívaolaj

1,5 teáskanál só

3 dl langyos víz

 

A kenéshez:

4 evőkanál vaj

3 dkg reszelt parmezán

10 dkg reszelt trappista

1 teáskanál fokhagymapor

1 teáskanál morzsolt bazsalikom

1/2 teáskanál morzsolt oregánó

1/2 teáskanál vöröshagyma granulátum

1 teáskanál só

 

A tésztához szitáld tálba a lisztet, add hozzá a cukrot, a sót, majd keverd el. Készíts mélyedést a közepébe, morzsold bele az élesztőt, és öntsd fel a langyos vízzel. Az olajat is hozzácsorgatva alaposan dagaszd ki, és letakarva, 1 óra alatt keleszd a duplájára.

A fűszereket keverd össze az olvasztott vajjal és a parmezánnal.

 

pull_apart.jpg

 

A megkelt tésztából nagyobb diónyi gombócokat szaggass. Lapogasd el, és az egyik oldalukat kend meg a fűszeres vajjal, majd szórd rá a trappistát. A következő tésztagolyóval szintén így bánj el, és rakd az előzőre. Ha már 6-8 tésztaréteg van egymáson, állítva tedd a kenyérformába. A rétegezést addig ismételd, amíg a tészta el nem fogy. A maradék fűszeres vajjal kend meg a kenyér tetejét, ha maradt sajt, azt is szórd rá.

 

pull_apart1.jpg

 

Letakarva ismét keleszd 1/2 órát, amíg e tészta bele nem nő a formába. Ezután 180 fokos, légkeveréses sütőben 30-40 percet süsd. (Tűpróba!) Ha nagyon barnul a teteje, félidőben takard le alufóliával.

 

Mielőtt felkoncolod, hagyd kicsit hűlni ;)

Sült epres BBQ szósz

Nem csak nyáron, hanem egész évben szoktam készíteni itthon BBQ szószt, amit nagyon szeretünk, de még jobb, ha valamilyen gyümölcs is kerül bele. Tavaly már készítettem sárgabarackkal tuningoltat, idén pedig az epres volt soron.

Fűszeres, csípős, gyümölcsös :)

Csupa kedvenc ;)

bbq.jpg

Hozzávalók:

400g eper (megtisztítva)

50g ketchup

2 ek méz

2 ek eperdzsem

2 ek balzsamecet

2 ek szójaszósz

1 egész chili

1 g fokhagyma

1-2 cm gyömbér (reszelve)

1 ek worchester szósz

1 ek mustár

Első körben, a megtisztított epret tedd tepsibe, és süsd 220'C-on (légkeveréssel), kb 20 percet. Ez idő alatt megsül, és enyhén karamellizálódik.

Utána minden más hozzávalóval együtt tedd egy lábosba, és főzd, 20-25 percet. Ha már szépen besűrűsödött, ess neki a botmixerrel, vagy tedd át a turmixgépbe, és turmixold krémesre.

Készíthetsz vele saslikot, lassan sült húst, vagy akár a grillre pakolt húst is pácolhatod vele.

Hűtőben 3-4 hétig simán elvan, a továbbiakról nincs tapasztalatom, mert nálunk még soha nem húzta tovább ;)

 

 

 

 

süti beállítások módosítása