Szotyi művek

Szotyi művek

Mézeskalács torta

2017. december 19. - Szotyi művek

Mivel a karácsony pedig a legeslegnagyobb szívcsücsök, így - bármennyire beteges is - már szeptemberben elkezdem a készülődést. Igen...tudom, hogy ez furán hangzik, de azért itt ne arra gondolj, hogy üveggömbbe, és fenyőágba borítom a lakást :) De például elkezdem beszerezni minimanó adventi naptárába az apróságokat. Vagy elkezdem tervezni, vagy akár el is készíteni az ajándékokat. Így mindenre bőven van idő, még arra is, hogy maximálisan kiélvezzem majd az adventi időszakot (igen...ez nálam két hónappal hosszabb), semmivel nem az utolsó percben kell kapkodnom.

Ebbe természetesen az is beletartozik, hogy már szeptemberben is eszünk karácsonyi sütiket, és októberben már lefőztem egy komplett karácsonyi menüt is :D

Ezt a tortát nem most készítettem először - már elsőre is sikere volt - de végre le is tudtam fotózni ...és egészen biztos, hogy karácsonyra is elkészül majd :D

 

Szia, a blog elköltözött, a receptet itt találod

 

torta2_1.jpg

 

 


Házi mályvacukor

Szerintem a pillecukor az egyik legbizarrabb édességek egyike. Úgy, ahogy van, fura az egész. Nem csak az íze, de már az állaga is az. De sajnos el kell ismernem -legközelebb ezt biztos letagadom :D  -, hogy megsütve nagyon tuti. Kívül ropogósra karamellizálódik a cukor, belül pedig isteni krémes lesz az egész cucc.

A lányomnak viszont még sütni sem kell, szereti úgy, ahogy van. Nem állítom, hogy sűrűn lesz itthon, de évente egyszer, nnna, oké, belefér. És akkor meg már ne a boltit. Pont elég, hogy gyakorlatilag az egész csak cukor, de még három sornyi olyan összetevő, amitől a hajam az égnek áll.

pille12.jpg

Úgyhogy nincs mese...pillecukor készül itthon.

...nem ködösítek, szerintem ez is csak sütve jó, de a célközönség elégedett volt :D

pille1.jpg

Azért, hogy kicsit csavarjak rajta, tojáslikőrös ízesítéssel készült, természetesen alkoholmentesen

Hozzávalók

1 csomag étkezési zselatin (20 g)

60 ml víz

60 ml tojáslikőr

15 dkg méz

15 dkg kristálycukor

1 csipet só

3 púpozott evőkanál porcukor

3 púpozott evőkanál étkezési kukoricakeményítő

Kisebb lábosban keverd össze a tojáslikőrt, a mézet, a kristálycukrot és a sót. Kis lángon addig forrald, amíg a cukor teljesen el nem olvad. Öntsd nagyobb tálba a vizet, és old fel benne a zselatint. Ha nagyon besűrűsödik, kicsit melegítsd fel. Vékony sugárban csorgasd hozzá a forró szirupot úgy, hogy ne közvetlenül a zselatinra, hanem a tál falára folyjon. Közben robotgéppel folyamatosan addig verd a masszát, amíg ki nem fehéredik, és langyosra nem hűl.

Bélelj ki egy 15 x 20 cm-es tepsit sütőpapírral. Forgasd össze a porcukrot és a kukoricakeményítőt, és ebből 1 evőkanálnyit szitálj a tepsibe. Enyhén beolajozott spatulával terítsd szét rajta a masszát. A tetejére is szórj a porcukros keményítőből, és legalább 3 órára tedd hűtőbe. Mielőtt felvágod, 10 percet szobahőmérsékleten pihentesd, majd kaszabold 2-4 cm-es kockákra. Forgasd meg mindet a keményítős cukorban.

pille13.jpg

 

Citromos-rozmaringos fűszersó

Bár augusztus óta készülök a karácsonyra, azért a vége mindig az, hogy az eseményhez közeledve kicsit elúszom. Ezért minden évben betárazok néhány olyan ajándékötletet, amit akár aznap is el lehet készíteni, és nagy valószínűséggel van hozzá otthon minden.

Ilyen például a házi fűszerkeverék, vagy a fűszersó.

so3.jpg

Én most citromos-rozmaringos változatban készítettem. Elég hozzá három alapanyag, egy szép üveg, némi optikai tuning, és meg is van az utolsó másodperces ajándék, amivel főzni szerető barátunkat meglephetünk :)

A citromból mindenképpen kezeletlen héjút válassz!

Hozzávalók

2 biocitrom

6 evőkanál nagy szemű tengeri só

1-2 friss rozmaringág

A citromot alaposan mosd meg, a héját reszeld le. A rozmaringot vágd apróra. Keverd össze a sóval, és tálcán szétterítve 1 órát hagyd száradni.

so1.jpg

Töltsd kis üvegbe, díszítsd fenyő, vagy rozmaringággal, és már kész is vagy ;)

Csirkéből készült ételek ízesítésére remek :)

Sütőtökös bagett

Már nem is tudom, hogy összesen hány sütőtökös recept van a blogon, de úgy tűnik, hogy az ősz eme ajándéka még mindig kimeríthetetlen forrása az újdonságoknak.

Készítettem már édesburgonyás zsemlét, és az az igazság, hogy a zöldségpüré kifejezetten jót tesz a péksüteményeknek.

Ez a bagett sem a hagyományos kenyérfélékre hajaz, struktúrára sokkal inkább hasonlít a kalácshoz. Persze, nem édes, inkább a laza szerkezete miatt van ilyen érzése az embernek. A külső héja sem ropogós, inkább puha. És a színee? Huhhh... <3

 

bagett1.jpgA fahéjas vajat pedig mindenképpen próbáld ki hozzá, azzal lesz igazán teljes az élmény ;)

bagett3.jpg

Hozzávalók

a bagetthez:

50 dkg liszt

1,3 dl víz

1 csomag szárított élesztő (7 g)

1 tojás

6 evőkanál vaj

20 dkg sütőtökpüré

2 teáskanál só

1 evőkanál cukor

a fűszervajhoz:

10 dkg szoba-hőmérsékletű vaj

2 evőkanál sütőtökpüré

2 evőkanál méz

1/2 teáskanál vaníliakivonat

1/2 teáskanál őrölt fahéj

A lisztet szitáld tálba, add hozzá az élesztőt és a cukrot. Keverd el, majd a többi hozzávalóval együtt dagaszd ki, és meleg helyen, letakarva keleszd 90 percig. Oszd  2 részre, formázd bagett alakúra, és tedd a sütőpapírral bélelt formába. Ismét takard le, és további 1 órát pihentesd. Ezután a tetejüket szórd meg liszttel, 2-3 helyen átlósan készíts bemetszést, és 180 fokos sütőben, légkeverésen 25-30 perc alatt süsd meg.

A vajat robotgéppel habosra keverd habosra. Mehet hozzá a sütőtök, a méz és a fűszerek. Alaposan dolgozd el, és tálald a langyos bagetthez.

bagett4.jpg

Mézeskalács likőr

A családban évek óta leálltunk az ajándékozással. Persze a törpék kapnak meglepit, de mi inkább csak apróságokkal lepjük meg egymást. Én például minden évben valamilyen ehető/iható ajándékkal lepem meg a családom, és a barátaim. Az idén sem lesz ez másképp: valaki egész biztosan talál a fa alatt ebből a finomságból is.

likor2.jpg

A létrejötte egyébként teljesen a véletlen műve, vagyis első körben inkább "maradékfelhasználásnak" indult: Volt néhány szem, kicsit már száradtabb mézeskalács, és két tojássárgája a hűtőben :P

Az biztos volt, hogy nem szeretnék bele tejszínt tenni, mert egyrészt iszonyú zsíros, másrészt borzasztó sűrű lesz tőle a likőr, amin az sem segít (sőőt), hogy elég sűrűn kell kell rázni az üveget.

Pont néhány nappal azelőtt találkoztam valahol a Rafaello likőrrel, ahol a kész golyókból készül az ital. Ennek mintájára, illetve a tojáslikőr alapját felhasználva készítettem ezt a változatot. 

Hozzávalók:

100g mézeskalács

800ml tej (2,8%)

2 tojás sárgája

1 teáskanál mézeskalács fűszerkeverék

2-3 ek cukor

1 fahéjrúd

150-200ml vodka

A mézeskalácsot tedd tálba, és öntsd fel annyi tejjel, amennyi ellepi.

...és felejtkezz is el róla legalább egy fél órára...majd, ha már teljesen szétázott, tedd turmixgépbe, és addig turmixold, amíg az összes tészta el nem tűnik. Szűrd át, és tedd félre.

A maradék tejet forrald fel a fahéjjal, és a cukorral. A tojást tedd nagyobb tálba, és vékony sugárban, folyamatosan keverve, csurgasd hozzá a forró tejet. Tedd vissza a tűzhelyre, és forralj rajta egyet. Közben kevergesd továbbra is. Vedd le a tűzről, és add hozzá a turmixolt mézeskalácsot. Ne főzd tovább, mert likőr helyett kb egy besamel mártás lesz belőle...vagy rántás... :P

likor3.jpg

Hűtsd le, add hozzá a vodkát. Töltsd üvegbe, és felhasználásig tárold hűtőben :)

Sütőtökös latte torta

A torta, amit soha többet nem készítek, csak akkor, ha tudom, hogy nagyobb vendégsereg várható, mivel Férj nem szereti a kávés sütiket, Csemete pedig a koffein nélkül is elégé pörög. Így rám hárult az eltüntetés folyamata, és jelentem - sajnos - nagyon jól végeztem a feladatom... :P

atte_cake.jpg

Igaz, hogy a második szelet után eltettem szem elől, de nem lehettem elég alapos, mert csak előkerült mindig :D

A tészta kicsit ragacsos a sütőtök miatt, a nádcukortól pedig igazi, telt, karamelles íze lesz. A kávét csak egészen enyhén érezni benne. A habbal a tetején elég komplex az élmény, nna ;)

Az eredeti recept a csodás Martha Stewart konyhájából származik, egy picit az arányokon változtattam, illetve sokkal kevesebb cukor került bele, mert szerintem így is -bőőven - elég édes lett.

 

Sütőtökös latte torta

22cm-es tortaformához

10 dkg vaj

25 dkg liszt (BL55)

2 teáskanál sütőpor

2 evőkanál instant kávépor (cukrozatlan)

1 teáskanál fahéj

1/2 teáskanál gyömbérpor

1/4 teáskanál szerecsendió

1/2 teáskanál őrölt szegfűszeg

Csipet só

2 egész tojás

20 dkg sütőtök püré

5 dkg kristálycukor

10 dkg lágy (barna)nádcukor

2 dl tej

A tetejére:

2 dl habtejszín

3 evőkanál porcukor

fahéj, vagy kávépor

A lisztet szitáld tálba, add hozzá a sütőport, a fűszereket, és a mozsárban összetört kávét. Tedd félre. A sütőtök pürét és a kétféle cukrot robotgéppel keverd el, majd egyenként add hozzá a tojásokat. A vajat olvaszd fel, add a tökös keverékhez, végül a tejet is keverd bele. Mehet hozzá a fűszeres liszt. Az egészet öntsd a tortaformába, aminek az alját béleld ki sütőpapírral. A tészta tetejét spatulával simítsd el, és húzd ki a forma szélére, hogy ne repedjen meg. 180 fokos sütőben, légkeveréses fokozaton 35-40 percig süsd. Tűpróbával ellenőrizd, hogy a közepe is átsült-e. Rácson hagyd teljesen kihűlni.

A tejszínt verd fel a porcukorral, majd kanalazd a teljesen kihűlt torta tetejére. Kicsit eligazítjuk, és szórd meg fahéjjal, vagy instant kávéporral.

Jó étvágyat :)

latte_cake2.jpg

Gnocchis marharagu

Már többször írtam, hogy nagyon szeretjük a gnocchit, nálunk igazi jolly joker kaja: 10 perc alatt lehet belőle rittyenteni valamit az éhes tömegnek :)

Ezért mindig van is otthon, vagy kész, csomagolt, vagy házi a mélyhűtőben. Bár, ahogy mondtam, általában valami gyors dolog készül belőle, most mégsem így történt Helyette egy zöldséges marharaguban végezte. A tészta istenien beszívta a fűszeres, enyhén csípős szaftot, nagyon jól illet az omlós marhahúshoz. A krumplinudliban, -a tésztával szemben- az a legjobb, hogy nem ázik szét a raguban. Bár másnapra ugyan kicsit besűrűsödik, de ez egyáltalán nem válik kárára.

gnocchi.jpg

Hozzávalók:

4 főre

50 dkg marhacomb, vagy lábszár
2 evőkanál olívaolaj
3 evőkanál vaj
1 közepes fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
2-3 evőkanál liszt
2-3 babérlevél
1 evőkanál friss rozmaring
4 szem szegfűszeg
1 evőkanál füstölt pirospaprika
1 teáskanál csípős pirospaprika
15 dkg zöldborsó (fagyasztott is lehet)
10 dkg koktélparadicsom
2 közepes sárgarépa
só, bors
50 dkg gnocchi

Tetejére: petrezselyem

Egy nagyobb lábosban melegítsd fel az olajat és a vajat, majd pirítsd meg rajta a közepes kockákra vágott marhahúst. Sózd, borsozd, ízlés szerint, majd szórd rá a vékony csíkokra vágott vöröshagymát, és a zúzott fokhagymát. Néhány percig dinszteld, majd szórd meg a kétféle pirospaprikával, és a liszttel. Picit piríts még, közben azért figyelj, nehogy leégjen. Öntsd fel meleg vízzel (kb 1,5 liter), majd a babaérlevelet, a szegfűszeget és a rozmaringot is szórd hozzá. Lefedve két, két és fél órát főzd, vagy amíg meg nem puhul. Közben pótold az elforrt vizet. Tedd bele a karikára vágott répát és a paradicsomot, majd ha már mindkettő puha, a zöldborsót, és a gnocchit. Néhány perc alatt főzd puhára. Tálalásnál szórd meg petrezselyemmel
A recept megjelent a Kifőztük gasztromagazinban

Csirkesaláta

A tegnapi maradék ananász ebben a hideg csirkesalátában végezte. Ennek a receptnek az eredetijét még kb 10 éve tanultam egy kolléganőmtől, és szerepelt benne egy tubus majonéz, meg nagy doboz tejföl. Ennek az lett az eredménye, hogy az utóbbi néhány éveben nem is nagyon készítettem.

Viszont -sajnos- nagyon finom, így valamilyen barátságosabb alternatívát kerestem. Így lett a rizsből bulgur, a konzerv ananászból a friss, illetve a majonéz-tejföl kombóból avokádó. Ez utóbbit már többször készítettem salátákhoz. Persze, ne arra számíts, hogy ez teljesen olyan, mint egy tartármártás, cserébe sokkal könnyebb, én nem tolsz be egy deci olajat egy adag ebéddel.

csirkesali.jpg

Általában ezt a salátát akkor (is) szoktam készíteni, mikor marad egy kisebb adag sült hús, ami kettőnknek már nem lenne elég ebédre, vagyis jó kis maradékmentő fogás. Ám az is igaz, hogy nem épp egy dekoratív étel. Viszont itt is áll, a ronda és finom elv ;)

csirkesali1.jpg

...újhagyma ebben is van...úgy tűnik, ez egy ilyen hét :P

Hozzávalók (kb 2 főre)

150ml bulgur (szárazon)

fél sült csirkemell - kb 250g

2-3 szál újhagyma

4-5 karika ananász

1 csokor petrezselyem

A "majonézhez":

1 érett avokádó

2-3 evőkanál zsírszegény joghurt

fél citrom leve

só, bors

A bulgurt főzd meg kétszeres mennyiségű vízben. A csirkét süsd meg ízlés szerint. Én általában sózom, borsozom, és egy kis pirospaprikával szórom meg. Hagyd langyosra hűlni mindkettőt. A húst kockázd fel, és keverd el a bulgurral. Az ananászt vágd kis kockákra, az újhagymát pedig karikára. Keverd ezeket is a bulgurhoz, végül mehet hozzá az apróra vágott petrezselyem is. Sózd ízlés szerint

Az avokádót tedd aprítóba a többi hozzávalóval együtt, és addig nyomd a gombot, amíg krémes nem lesz.

Öntsd a salátára, forgasd át alaposan, és ha tudod, tedd egy éjszakára hűtőbe.

Tálald hidegen ;)

 

süti beállítások módosítása