Szotyi művek

Szotyi művek

Epres-málnás sült zabkása

2019. július 12. - Szotyi művek
A klasszikus zabkása nagyon nem barátom. Alapvetően nem az ízével van bajom, - mert pl az éjszakázós, vagyis inkább áztatott, és nem főzött változatot kifejezetten szeretem - hanem az állagával.
De - szerintem - a legtutibb zabkása változat, az a sült. Jóó sok gyümölccsel. Ebbe most ráadásul még tojás sem került, vagyis tök vegán.
sult_zabkasa3.jpg
Igen, kitaláltad, nem a múlt héten készült, és tudom, hogy már nem igazán kapható eper, viszont tökéletesen helyettesíthető más idénygyümölccsel, például sárgabarackkal. Bár alapvetően azt mondanám, hogy ez egy reggeli, de nálunk felkelés után nem sokkal mindenki éhen akar halni, így még csak véletlenül sincs idő arra, hogy 1 órát a reggelivel bíbelődjek, így ezek inkább a uzsi kategóriába esnek.
A sült banánkarikák egy édes, krémes réteget képeznek a sütiben, de ha eper helyett sárgabarackot teszel bele, akár el is hagyhatod, mert a barack szintén lágy, lekvárszerű, és enyhén karamellizált alapot ad majd az egésznek
Talán elsőre kicsit hosszú a hozzávalók listája, de ez alapvetően egy tök egyszerű étel. Szerintem próbáld ki ;)
Hozzávalók:
2 evőkanál őrölt lenmag
6 evőkanál víz
18 dkg zabpehely
5 dkg dió
3 dkg kókuszcsipsz
10 dkg nádcukor
1 teáskanál sütőpor
1 teáskanál fahéj
csipet só
1,8 dl kókusztej (vagy más növényi tej)
0,8 dl juharszirup
3 evőkanál kókuszolaj + 1 evőkanál a forma kikenéséhez
1 nagyobb banán
40 dkg eper
20 dkg málna
A tetejére: 2-2 evőkanál dió, és kókuszcsipsz
néhány szem málna
A lenmagot és a vizet keverd össze (ez lesz majd a "tojás"), és 5 percre tedd félre. A diót vágd kisebb darabokra. Egy-egy külön tálban mérd ki a száraz és a nedves hozzávalókat, végül vegyítsd össze. A sütőtálat kend ki kókuszolajjal. Alulra tedd az eperszeleteket, erre rétegezd a banánkarikákat. (vagy a sárgabarackot)  Kanalazd rá a zabos keveréket, szórd meg a málnával, a dióval, és a kókuszcsipsszel. 180 fokos sütőben, légkeveréssel, 40-45 perc alatt süsd készre. Ha a kókuszcsipsz nagyon barnulna, takard le alufóliával. Mielőtt felvágod, hagyd hűlni 15 percet. Tálalásnál díszítsd friss málnával, és kókusszal, és porcukorral
sult_zabkasa4.jpg
Jó étvágyat :)
süti beállítások módosítása