Szotyi művek

Szotyi művek

Ananászos-kókuszos csokitorta

2018. október 12. - Szotyi művek

A napokban átadásra került a Segítsüti árverésre készített ananászos-kókuszos csokitorta. Többen kértétek a receptet, már itt is vagyok vele :)

A Segítsütis bejegyzést itt találod

ananaszos-kokuszos_csoki.jpg

A csokitorta alapja a kedvenc csokis piskótánk, ami nagyon lágy és szaftos, közte egy vastagabb édesebb-kókuszos (tudod, mint a bounty), és egy frissebb-vékonyabb ananász réteggel. Az egész tortát lágy csokikrém borítja, amit aszalt ananászvirágokkal díszítettem.

ananaszos-kokuszos_csoki1.jpg

Elsőre talán kicsit hosszúnak, és bonyolultnak tűnik, de egyébként nem az, csak a több réteg miatt csalóka kicsit. Ráadásul nem kell egyszerre készíteni. Nálam a folyamat a következő:

-Először a csokikrém, amivel majd beborítom/körbekenem (ez akár egy nappal hamarabb is készülhet), majd a

-Piskótalapok (ez is készülhet egy nappal hamarabb), valamikor közben az

-Ananászvirágok, végül a

-Kétféle krém, amit melegen használok fel.

Hozzávalók:

A csokikrémhez, amivel majd beborítod az egészet:

2dl habtejszín (30%)

10dkg tejcsoki

10dkg étcsoki

120g mascarpone

Először ezt a krémet készítsd el, mert kell neki legalább egy éjszaka, hogy használni tudd: A kétféle csokit tördeld a tejszínbe, forrósítsd fel, és hagyd állni egy percet. Keverd addig, amíg a csoki teljesen fel nem olvad. Hagyd, hogy kihűljön, és tedd hűtőszekrénybe minimum 12 órára. Felhasználásnál robotgéppel habosítsd ki, közben add hozzá a mascarponét, és verd kemény habbá. Ezzel kend - majd - körbe a tortát.

A virágokhoz:

1 kisebb ananász fele (a maradékot se nassold el, abból lesz majd a krém)

Tisztítsd meg az ananászt. A magjait átlósan vágd ki, így szebb lesz a virágok széle is. Vágj vékony, de tényleg vékony 1mm-es szeleteket. Minél vékonyabb lesz, annál hamarabb elkészül, és szebb lesz. A szeleteket tedd egyenként muffin formába (én szilikonost használtam, a fémbe beleragad), és szárítsd 90fokon, légkeveréssel 1-2 órát. Nem kell, hogy beleférjen a formákba, csak tedd a tetejére, majd szépen belecsusszan, miközben aszalódik. A sütési idő attól függ, mennyire lettek vékonyak a szeletek. Közben less rá többször. Ha elkészült, kicsit igazítsd meg a formában, és hagyd, hogy abban is hűljön ki. Felhasználásig tárold száraz helyen.

A piskótához: 16cm-es formához

30 dkg liszt

10 dkg cukrozatlan kakaópor

25 dkg cukor

1,5 teáskanál sütőpor

2 teáskanál szódabikarbóna

2,5 dl tej

1,2 dl kókuszolaj

2 tojás

2 teáskanál vaníliakivonat

2,5 dl forró víz

1 csipet só

Keverd össze a szárazanyagokat, add hozzá a tejet, az olajat, a tojást, vaníliát. Keverd el alaposan robotgéppel, majd óvatosan add hozzá a forró vizet. Kapcsold nagy fokozatra a robotgépet, és keverd kb 1 percig, hogy minél több levegő kerüljön bele. Én három formában sütöttem, hogy ne keljen kettévágni. Ehhez mérd három felé a tésztát, és öntsd tortaformába, amit alulról sütőpapírral bélelsz ki. Kicsit csapkodd oda a formát az asztalhoz, hogy kijöjjenek a levegőbubik. 180'C-on, légkeveréssel, kb 35-40 perc alatt sül meg. Tűpróbával ellenőrizd. Ha mindkét lapot kisütötted, tedd félre, és hagyd teljesen kihűlni. Akár előző nap is elkészítheted, csak éjszakára takard le.

A kókuszos krémhez:

4 dl kókusztej

10 dkg kókuszreszelék

10 dkg cukor

3 evőkanál durumbúzadara (jó a sima búzadara is ;) )

A kókusztejet öntsd lábosba, és kezd melegíteni. Közben add hozzá a cukrot, a kókuszreszeléket és a darát. Kis lángon addig főzd, amíg be nem sűrűsödik annyira, hogy kevergetés közben már látszik az edény alja. Kicsit tedd félre, hogy kicsit hűljön.

Az ananászos krémhez:

1 kisebb ananász fele

1/2 dl víz

1 púpos evőkanál kukoricakeményítő

Az ananászt kockázd fel (a középső, fás részt is távolítsd el), öntsd fel a vízzel, és alacsony lángon főzd puhára. botmixerrel, vagy turmixgéppel pépesítsd. A kukoricakeményítőt old fel egy kevés vízben és sűrítsd be vele a szószt. Egy két percet még főzd, amíg ki nem fényesedik. Tedd félre ezt is, hogy kicsit kihűljön.

Most jöhet a torta összeállítása: A lapokat vágd egyenesre. Kend meg az elsőt a kókuszos krém felével. Elég sűrű, használj hozzá spatulát, amit, ha vékonyan bekensz olajjal, nem tapad majd hozzá a krém. Erre kanalazd az ananászos krém felét, és terítsd el, de ne teljesen a széléig. Hagyj körbe kb 2 cm-t, hogy ne folyjon ki. Jöhet a következő réteg piskóta, majd ismét a kétféle krém, egymásra. Végül takard be az utolsó piskótával. Igazítsd egyenesre, mert még elég könnyen elcsúszkál, de ez nem marad így. Tedd hűtőbe legalább egy órára, hogy kihűljön a krém, és összeálljon minden. Most jöhet a csokikrém: ahogy feljebb írtam, habosítsd ki, keverd hozzá a mascarponét, és kend vele körbe a tortát. Díszítsd az ananászvirágokkal, és már tálalhatod is :)

 

süti beállítások módosítása