Szotyi művek

Szotyi művek

Reggeli torna a szabadban, és rizseshús, rizs nélkül :)

2015. július 04. - Szotyi művek
Remek kis nap volt ez a mai :) Gréti, mióta átköltözött a nem rácsos, naaagy ágyba, szuperül alszik, végig egész éjjel, amitől bevallom én is sokkal kisimultabb vagyok, reggelente magamtól ébredek, ami persze azért is van, mert a tetőtérben alszunk, és mivel marha meleg van, nyitva van a fejük felett az ablak, ami miatt viszont világos van, és még a környék zajai is telibe hallatszanak, na de azért mégiscsak magamtól, na! :)

Szóval, hat tizentötkor szem kipattan, szokásos reggeli hercehurca, és már úton is voltam örömtornázni Gyerünk anyukám Nórival a Millenárisra. :)

Aztán persze rohanás haza, gyors piacos beszerzés, és főzés. Nna, ebből csak azt akartam kihozni, hogy ez egy jó kis gyors kaja, ami mellett nem kell álldogálni, csak összedobod, és annyi.

Ahogy mondtam, olyan az íze, mint a rizses húsnak, csak rizs nélkül, merthogy bulgurral készült a szentem. Igazi könnyű, lágy és krémes nyári fogás.

Egyébként érdemes tudni a  bulgurról, hogy tulajdonképpen tört búza. Előfőzött, szárított búzaszemek, melyek különböző méretben kaphatók a rizsszemnyitől az egészen apróra őrölt változatig. A búzaszemeket általában hántolják, majd előfőzik, és sok helyen még mindig a napon szárítják.
Gazdagabb rostokban, vitaminokban és ásványi anyagokban, mint a rizs vagy a kuszkusz. Glikémiás indexe 46, míg a sima rizsé 70-90 körül van. B-vitamin és vas is van benne jócskán, ezért nagyon sok dietetikus javasolja a fogyasztását.





Hozzávalók (kb 3 adag)

1 csirkemell filé
1 fej vöröshagyma
1 paprika
2 db paradicsom
1 kisebb cukkini (elhagyható, vagy más zöldséggel helyettesítheted, pl brokkoli)
1 csésze bulgur
só, bors, koriander (vagy más zöldfűszer, amit szeretsz, vagy van otthon)
1 evőkanál kókuszolaj

Előbb készítsd el az alapot: az olajon dinszteld meg a kockára vágott hagymát, paprikát paradicsomot. Ha puha, öntsd fel kb fél dl vízzel, és pépesítsd a botmixerrel. (Ez az alap különben remekül használható pöri alá is, így minimális zsiradék hozzáadásával, igazán sűrű szaftot tudsz készíteni). Én ezt úgy szoktam csinálni, hogy átöntöm a mixer poharába, mert így legalább nem lesz szutymákos az egész konyha. A lábosban maradt "kenés" elég is arra, hogy megpirítsd benne a kockákra vágott cs. mellet. Ha ezzel megvagy, öntsd nyakon az alappal, rotyogtasd kicsit, közben fűszerezd meg. Ezután mehet a bulgur és a kockára vágott cukkini. Az egészet öntsd fel a bulgur kétszeres mennyiségű (uuu...fura mondat) vizzel. Fedőt rá, és hagyd ott kb 20 percre. Azért néha érdemes egyet-egyet keverni rajta. Ha a bulgur puha, már kész is vagy :)
Tálalásnál, ha szereted, lágyítsd egy kis natur joghurttal. Mi ma koviubival egészítettük ki. :)
süti beállítások módosítása