Szotyi művek

Mézeskalács torta

2017. december 19. - Szotyi művek

Mivel a karácsony pedig a legeslegnagyobb szívcsücsök, így - bármennyire beteges is - már szeptemberben elkezdem a készülődést. Igen...tudom, hogy ez furán hangzik, de azért itt ne arra gondolj, hogy üveggömbbe, és fenyőágba borítom a lakást :) De például elkezdem beszerezni minimanó adventi naptárába az apróságokat. Vagy elkezdem tervezni, vagy akár el is készíteni az ajándékokat. Így mindenre bőven van idő, még arra is, hogy maximálisan kiélvezzem majd az adventi időszakot (igen...ez nálam két hónappal hosszabb), semmivel nem az utolsó percben kell kapkodnom.

Ebbe természetesen az is beletartozik, hogy már szeptemberben is eszünk karácsonyi sütiket, és októberben már lefőztem egy komplett karácsonyi menüt is :D

Ezt a tortát nem most készítettem először - már elsőre is sikere volt - de végre le is tudtam fotózni ...és egészen biztos, hogy karácsonyra is elkészül majd :D

Hiszen ilyenkor nem lehet elég a mézeskalácsból, igaz? ;)

Az idén készítettem a hagyományos változat mellett likőr formájában, kávéízesítőként, pont a torta maradna ki? Pláne, ha fahéjas krémmel van töltve ;)

A tetején legelő jószágokat most nem a hagyományos mézeskalács tésztát választottam, hanem azt, amiből inkább a fára kerülő díszek is sülni szoktak. Ez bár sokkal ropogósabb, mint a szokásos változat, viszont teljesen megtartja a formáját a sütőben is, így a végén nem lesz mutáns elefánt az amúgy kecsesre szaggatott őzből... :P

A recept a Kifőztük magazinban jelent meg

torta2_1.jpg

 

torta5.jpg

Hozzávalók: 18cm átmérőjű tortaformához

A piskótához:

35 dkg liszt

20 dkg cukor

3 teáskanál mézeskalács fűszerkeverék

1 evőkanál sütőpor

1 teáskanál szódabikarbóna

Csipet só

3 tojás

2 evőkanál méz

20 dkg vaj

2 dl tej

1 rúd vanília magja

1 narancs héja

A krémhez:

25 dkg mascarpone (szoba-hőmérsékletű)

2 teáskanál fahéj

4 dl habtejszín (hideg)

15 dkg porcukor

1 csomag zselatin fix

A szoba-hőmérsékletű vajat és a cukrot, verd habosra robotgéppel. Egyenként add hozzá a tojásokat is, majd a tejet, a mézet, a vaníliát, és a reszelt narancshéjat. A lisztet szitáld tálba. Mehet hozzá a sütőpor, a szódabikarbóna, a mézeskalács fűszerkeverék és a só. Vegyítsd el a tejes keverékkel, és keverd csomómentesre. A tésztát oszd három részre, húzd ki a forma szélére, és kicsit csapkodd a púlthoz, hogy a bubik kijöjjenek, és ne repedjen meg a teteje. Nem kell patikamérleggel, de kb mindhárom adag hasonló legyen. 180 fokos sütőben, légkeveréses fokozaton egyenként süsd meg őket. Kb 20-25 perc kell neki, de tűpróbával ellenőrizd. Rácson hagyd kihűlni.

A krémhez kezd felverni a hideg tejszínt, közben add hozzá a zselatin fixet, a porcukrot, és a fahéjat. Végül óvatosan keverd hozzá a szoba-hőmérsékletű mascarponét is.

A kihűlt piskótalapokat töltsd meg, a torta oldalát és tetejét is kend körbe a krémmel. A tetejét díszítsd mézeskalács figurákkal, és rozmaring ággal.

torta.jpg