Szotyi művek

Szotyi művek

Fehércsokis-áfonyás pite

2020. november 24. - Szotyi művek

Imádom a fanyar vörösáfonyát. Bár friss változatban nagyon ritkán lehet hozzájutni, de jó hír, hogy esetében a fagyasztott változat is remekül működik. Pláne ez nem az a gyümölcs, amit az ember csak úgy elszemezget, vagy bedob pár szemet. Mert kegyetlenül savanyú, és fanyar. Viszont főzve, vagy sütve valami egészen különleges ízt varázsol.

Tehát ahogy már említettem, fagyasztott változatban tartok belőle otthon mindig, és frissen szoktam elkészíteni belőle a lekvárt, vagy a mártást, vagy bármit, amire éppen szükségem van.

tart2.jpg

Például ennek a fehércsokis pitének az egyik rétege is így készült, és az édes csoki mellé nagyon jó választásnak bizonyult.

A pite eredetileg még tavaly karácsonykor készült. Az ünnepek alatt szívesebben készítek hasonló, vertikálisan hátrányokkal küszködő darabokat, mert sokkal egyszerűbb beszuszakolni a hűtőbe, mint egy 20cm magas, és még 10cm díszítéssel készült tortát. Legalábbis nálam ;) Ráadásul szerintem kifejezetten ünnepi a rozmaring ágakkal, és az áfonya szemekkel

tart5.jpg

Hozzávalók 24 cm-es pitéhez

a tésztához:

25 dkg liszt

15 dkg vaj

1 evőkanál cukor

1 csipet só

4 evőkanál jéghideg víz

az áfonyás réteghez:

15 dkg fagyasztott vörös áfonya

1 narancs reszelt héja és kifacsart leve

3–4 evőkanál cukor

1 csapott evőkanál kukoricakeményítő

a csokoládés réteghez:

20 dkg fehér csokoládé

2 dl habtejszín

15 dkg mascarpone

a díszítéshez:

áfonya

rozmaringág

 A csokis réteget a sütést megelőző napon készítsd elő: forrósítsd fel a tejszínt, tördeld bele a fehércsokit, és néhány percet hagyd állni. Keverd csomómentesre és felhasználásig tedd hűtőbe. Erre azért van szükség, mert így a tejszín teljesen visszahűl, gyönyörűen habbá tudod majd verni, nem marad folyós, de nem lesz annyira tömény, mintha dupla csokimennyiséggel készítenéd.

Másnap a tészta hozzávalóit a víz kivételével tedd késes aprítóba, és daráld morzsásra. Adagold hozzá a vizet, és járasd tovább a gépet, amíg össze nem áll. Ha elkészült a tészta, tekerd fóliába, és legalább 1 órára – de akár 1 éjszakára is – hűtőbe tesszük. Vagyis akár ezt a lépést is elkészítheted előre, így aznap már csak össze kell állítani a pitét. A tésztát nyújtsd 1/2 cm vékonyra, béleld ki vele a piteformát, és 180 fokon, légkeveréssel kb. 30 perc alatt süsd aranybarnára. Tedd félre, hogy teljesen kihűljön. Tehát igen, akár a tésztát is kisütheted az előző napon ;)

Az áfonyát, a cukrot, a narancshéjat és -levet kis lángon kb. 20 perc alatt főzd puhára. A kukoricakeményítőt oldd fel kevés vízben, és sűrítsd be vele a mártást. ...és ezt is hagyd teljesen kihűlni. A csokoládés tejszínt  robotgéppel habosítsd ki, közben fokozaton adagold hozzá a szobahőmérsékletű mascarponét.

Állítsd össze a pitét: a tésztára kend az áfonyazselét, simítsd rá a csokis krémet, végül díszítsd rozmaringgal és áfonyával. Tálalás előtt 1-2 órára tedd hűtőbe, hogy a tészta kicsit megpuhuljon.

Jóóéég, így leírva tök bonyolultnak hangzik, pedig egyébként tényleg egyszerű, ráadásul a lépéseket - rétegeket több részletben is elkészítheted.

...és hidd el, megéri ;)

tart3.jpg

Steak kéksajtos mártással

Durván 30 éven keresztül meg voltam győződve róla, hogy nem szeretem a marhahúst. Ennek egy gyermekkori rossz élmény volt az előzménye, vagyis inkább egy sorozat akkoriban, mert valahogy mindig az én tányéromra kerültek az inas darabok, vagy a rágós részek. Most így utólag azt mondom, hogy valószínűleg nem volt ezekkel a húsokkal sem semmi gond, csak egyszerűen nem voltak jól elkészítve. Mindenesetre, ez elég volt ahhoz, hogy éveken keresztül cocom-listára tegyem a vörös húsokat. 

Mondjuk az sem sokat segített, mikor kezdő háziasszony koromban rommá klopfoltam, aztán jól meg is sütöttem egy-egy szelet marhát, és nagyon csodálkoztam, hogy miért olyan, mint a cipőtalp...no komment...:P

Aztán nem tudom, mi történt, de egyszercsak rákaptam a vörös húsokra, egyre több változatban készítettem, és mostanra az egyik kedvencem lett. Persze a steak sem kivétel ez alól, amit nagyon, de nagyon ritkán készítek itthon

steak3.jpg

Mert mi tagadás, steak-et sütni bitang nehéz, és őrült zsákbamacska. Sok sok gyakorlás, és kitartás kell ahhoz, hogy az ember jó steak-et süssön. De ha mégis rászánod magad, a bélszínnel egyszerűen nem lehet mellényúlni. 

Igazi ünnepi fogást készíthetsz belőle. Karácsonykor egészben szoktam vásárolni, amit aztán feldarabolok: a vastagabb, középső részéből Wellington lesz, a vékonyabb feléből bifsztek, a alsó részét pedig éppen úgy sütöm meg, ahogy kedvünk tartja.

steak1.jpg

Viszont nemrég fedeztem fel, hogy a Sparban már darabolva is találok gyönyörű szeleteket, így nem kell megvennem egy egészet, hanem csak annyit, ami aktuálisan elfogy.

steak.jpg

Szerintem a bélszín úgy isteni, ahogy van, porhanyós és lágy (látszik, hogy a jószág kb alig használta...), teljesen felesleges rommá ízesíteni, elég egy kevés frissen tört bors, és só. És egy kevés ízes, aromás mártás. Erre pedig a kéksajt tökéletes. Én most az érett Stilton-t választottam, ha már lúd, legyen kövér alapon, és egyáltalán nem csalódtam. Tökéletes párost alkottak, a ropogós sült krumplival együtt 

Ha kipróbálnád a receptet, de elsőre nem kísérleteznél a marhával, akkor nyugodtan válassz szűzpecsenyét helyette, akár csomagolva, akár kimérve frissen a pultból. A SPAR bicskei REGNUM húsüzeméből bármelyik kiszerelés minőségi választás lesz majd.

hozzávalók:

2 személyre

2 szelet Regnum bélszín szelet - 2,5-3cm vastag szeletek

kb 1/2 evőkanál színes bors frissen törve

nagyszemű tengeri só

olívaolaj

a mártáshoz:

1 ek vaj

1 rozmaringág

1 gerezd fokhagyma

50ml marhahús alaplé

200ml tejszín

100g kéksajt / nálam most Stilton

2 ek snidling

A húst csomagold ki, és hagyd kb 30 percet, hogy szobahőmérsékletűre melegedjen. Így egyenletesebben sül majd. Forrósíts fel egy serpenyőt. Ha van, érdemes egy vasserpenyőt használni, mert az egyenletesebben melegszik át. A húst szórd meg a borssal és a sóval, majd dörzsöld be az olajjal, és mehet is a forró serpenyőbe.

Én félig átsütve, vagy inkább véresen szeretem, férj pedig jól átsütve (ilyenkor mindig kicsit sírok belül :D), vagyis van benne némi kihívás...

Ha rózsaszínre szeretnéd (és hangsúlyoznám, hogy a sütési idő csak a bélszín esetében - kb - ennyi, más húsnál változik) süsd minkét oldalt 5,5-6 percig.

Ha átsütve, akkor mindkét oldalt 7 percig.

Igen, stopperrel mértem :D

Az utolsó 1 percben dobd hozzá a vajat, a rozmaringot és a fokhagymát, és locsold meg vele a húst. Majd vedd ki a húst, és pihentesd kb 4 percet (az átsültnek elég 2 perc is)

Ezalatt készítsd le a mártást:

Tehát itt a serpenyőnk, benne az olvadt vaj, a rozmaring és a fokhagyma...öntsd fel a hús alaplével, és forrald addig, amíg az össze odasült pörc fel nem oldódik, majd jöhet bele a tejszín. Vedd ki a rozmaringot, és a fokhagymát, és morzsold bele a kéksajtot, és az apróra vágott snidlinget. Kevergesd még 1-2 percet, amíg a sajt el nem olvad, és tálald azonnal. A ropogósra sült krumpli jó választás mellé ;)

steak2.jpg

Fahéjas levelek

Nagyon omlós, nagyon roppanós, és nagyon, de naagyon fahéjas :D

                     igen, eléggé szeretjük a fahéjat...

A kekszet anyu kedvenc cukros tetejű keksze inspirálta, aminek az alját egy vajas tészta, a tetejét pedig a fahéjjal karamellizálódott cukor teszi igazán remekké.

Klasszik vajas keksz, egy kis illatos csavarral...

Szia, a blog elkötözött, a receptet itt találod

levelek1.jpg

 

Sütőtökös "minipite"

Gondolom nem árulok el nagy titkot, mikor azt mondom, hogy imádom a sütőtököt, és kb mindent, ami belőle készül.

Az egyik legnagyobb kedvenc pedig, minden kétséget kizáróan, a sütőtökös pite ☺️

Amúgy ezzel a rajongással nem vagyok egyedül a családban, anyu szintén hasonlóan érez, és még tavaly említette, hogy tulajdonképpen neki nem is hiányozna belőle a tészta, bőven elég lenne a töltelék

Mondjuk nem csodálom, hiszen fűszeres, lágy, krémes, és illatos.

És egyébként meg teljesen igaza van, úgyhogy el is készült a tészta nélküli sütőtökös pite, ami így tulajdonképpen szinte már szinte csak egy könnyű mousse, fahéjjal, gyömbérrel, szerecsendióval...

sutotokos_minipite_2_of_5.jpg

És, hogy teljes legyen az élmény, a tetején lazán felvert tejszínhabbal, és ropogós dióval

1600364735910_sutotokos_minipite_5_of_5.jpg

Hozzávalók 4 szufléformához

25 dkg sült sütőtökpüré (ez csak annyiban érdekes, hogy sokkal szárazabb, mintha főtt püré lenne)

3,5 dl habtejszín

5 dkg barna cukor

5 dkg cukor

1 csipet só

1 teáskanál őrölt fahéj

1/2 teáskanál őrölt gyömbér

1/4 teáskanál őrölt szerecsendió

1/2 teáskanál őrölt szegfűszeg

2 tojás

a tetejére:

tejszín

durvára darált dió

A tojást és a kétféle cukrot kézi robotgéppel keverd habosra. Add hozzá a tejszínt, a sütőtökpürét, majd a fűszerekkel dolgozd csomómentesre. A masszát oszd el a 4 szufléformában, állítsd őket magas peremű tepsibe, és öntsd fel 1 ujjnyi magasan vízzel. (a tepsit, ne a formát ;) így nem reped majd meg a teteje, és lazább lesz a gőztől)  Előmelegített, 180 fokos, légkeveréses sütőben kb. 25 perc alatt süsd készre. Némiképp csalódás, hogy a sütőből kivéve még szép magas "tészta" néhány perc alatt kisebb, illetve laposabb lesz, de mivel ez nem egy soufflé, így nem is várhatunk csodát tőle ;) Teljesen kihűlve, laza habbá vert tejszínnel és dióval megszórva tálald. Persze nekieshetsz még langyosan is, csak akkor nagyon összeesik majd rajta a hab, és kevésbé marad dekoratív. Mindenesetre ez az élvezeti értékéből csak roppant keveset von le :D

Jó étvágyat!

sutotokos_minipite_4_of_5.jpg

Gyömbéres-körtés pite

Tudom, hogy napközben még melengető a napsütés, és a 28 fokos hőmérséklet nem ezt mutatja, de a csípős reggelek szerint bizony már vége a nyárnak.

De sebaj, hiszen az ősz is ezer csodát tartogat. Jöhetnek is mindjárt a melengető és illatos fűszerek, az őszi gyümölcsök, és a pitével, forralt borral bekuckózós délutánok vagy esték :D

 

Szia, a blog elköltözött, a receptet itt találod

 

kortes_pite_3_of_5.jpg

 

 

Sütés nélküli gesztenyés süti

 

Ez a gesztenyés darab, például nagy kedvenc nálunk - nem is értem, mostanában miért nem készítettem, - mert nem elég, hogy nem kell bekapcsolni miatta a sütőt, de összevissza 3 hozzávaló kell hozzá.

                             ...és nagyon finom, kb az az élmény, mintha gesztenyepürét ennél, csak tökéletesen eltalált gesztenye és tejszínhab aránnyal... :D

Szia, a blog elköltözött, a receptet itt találod

gesztenyes_1_of_2.jpg

 

Joghurtos kekszes csirkemell

Évek óta lelkesen, és a család nagy örömére készítem ezt a receptet, amit még anno Nigella-tól tanultam.

Könnyen elkészül, sokféleképpen ízesíthető, és a joghurttól annyira omlós és lágy lesz a csirke, hogy nem is hinnéd, hogy csirkemellből készítetted. A keksz ropogósra sül, és lazán beburkolja a szaftos hússzeleteket.

Nagyon szeretjük csak simán, natúr joghurtba pácolva is, de akár valamilyen fűszerkeverékkel ízesítve is finom. Nálunk általában valamilyen saláta készül mellé, tipikusan könnyű, nyári ebéd, a maradék néhány darab pedig rendszerint elfogy délután, jöttünkben - mentünkben felkapkodva.

joghurtos_csirke.jpg

Most tzatziki fűszerkeverékkel ízesítettem, de akár egy zöldfűszeres is remekül megy hozzá. Vagy egyszerűen csak megsózom a joghurtot, és abba forgatom a csirkedarabokat.

hozzávalók:               

1 csirkemell filé
2 dl görög joghurt
1 teáskanál só
1 evőkanál tzatziki fűszerkeverék
15 dkg sós omlós keksz (pl TUC)


A csirkemellet vágd közepes csíkokra és tedd félre. A joghurtot keverd el a fűszerkeverékkel és a sóval, majd forgasd bele a húst. Néhány órára, de akár egy egész éjszakára is mehet a hűtőbe. A kekszet törd apróra, de nem egészen morzsásra. Én zacskóba teszem, a zacskót konyharuhába csomagolom, és nekiesek a nyújtófával. A nagyobb darabokat simán kézzel elmorzsolom. Mindenesetre ehhez semmiképpen ne az aprítót használd. Egyenként forgasd meg benne a hússzeleteket, és tedd sütőpapírral bélelt tepsire. 200 fokos légkeveréses sütőben, mindenféle zsiradék hozzáadása nélkül 25 perc alatt süsd meg. A sütési idő háromnegyedénél forgasd át, hogy egyenletesen piruljanak. Salátával, vagy más könnyű körettel tálald.

Jó étvágyat :)

Barackos áfonyás galette

A pite, vagyis ebben az esetben a galette (ami lássuk be, kb pont ugyanaz, csak kicsit kevesebb vele az adminisztráció) számomra a tökéletes süti.

Minden benne van, ami a boldogsághoz kell: édes gyümölcs, omlós tészta, és - részemről - rendszerint valamilyen aromás növény a töltelékben, ami ebben az esetben ugyan csak menta volt, az is inkább dizájnelemként funkcionált, de azért kellett valami zöld is.

galette_4_of_4.jpg

galette_2_of_4.jpg

A hagyományos pitetésztához képest az utóbbi időben egy kevés teljes kiőrlésű liszt is kerül a tésztába, amitől enyhén diós íze lesz, illetve egy icipici ecet. Így sokkal omlósabb lesz a tészta, és valahogy sokkal kevésbé is szívja meg magát a töltelékből kifolyó nedvességgel.

A vajas tésztánál szintén nagyon fontos, - hogy a végeredmény isteni omlós legyen, - hogy hidegen dolgozz vele, vagyis miután elkészítetted a tésztát, egy órára mindenképpen tedd hűtőbe. Ezt a lépést nem tudod elsinkófálni (vagyis nem érdemes), viszont jó hír, hogy a kész tészta akár egy-két napot is simán elvan a hűtőben. Én pl mindig előző este szoktam bekeverni a pitetésztát, mint ahogy sütni szoktam.

Ha igazán hardcore-ban szeretnéd tolni, akkor, mikor összeraktad a galette-et, tedd be még fél órára a hűtőbe, mielőtt kisütöd. Pl úgy, hogy összerakod a pitét, és amíg bemelegszik a sütő, addig a pite a hűtőben hűsöl. Viszont ez nagyon leves töltelék esetében nem működik, mert a nyers tészta és a gyümölcslé annyira nem jó barátok ;)

hozzávalók:                    

a tésztához

250g liszt

50g teljes kiörlésű liszt

100g vaj

5 ek cukor

1 tk ecet

kb 50ml hideg víz

a töltelékhez

4 szem barack

1 marék áfonya

2 ek barnacukor

1 tojás a kenéshez + mandulalapok

A tészta hozzávalóit, a víz kivételével tedd késes aprítóba, és néhány másodperc alatt őrölt morzsásra. Apránként adagold hozzá a vizet, amíg össze nem áll a tészta, de még nem ázik el. A tk liszt miatt több vizet vesz majd fel, mint a hagyományos pite-tészta esetében. Csomagold frissentartó fóliába, és mehet a hűtőbe.

A barackot most meg, vágd ketté, és szeleteld 1/2 cm-es szeletekre. Nyújtsd ki a tésztát egyenletesen, 1/2 cm vékonyra, olyan köralak-szerűre. Tudod, minél csámpásabb, annál rusztikusabbnak néz ki (maximalisták hátrányban :P), pakold rá a gyümölcsszeleteket kedved szerint úgy, hogy körben hagysz egy 4-5cm-es üres sávot. Ha elszánt vagy, akkor körkörösen, szépen elrendezve, egymást átfedve a szeletek, vagy úgy, ahogy én is: a fél barackokat kicsit a kezeddel ellapítva, a tésztára pakolva. Szórd rá az áfonyát, majd hintsd meg a barnacukorral. Hajtsd fel a széleket, kend meg a (tésztát) felvert tojással, és szórd meg a mandulalapokkal. Mehet a sütőpapírral bélelt tepsire, és (vagy a hűtőbe, vagy) a 190 fokra előmelegített, légkeveréses sütőbe, 30 percre. Süsd aranybarnára és ropogósra, majd tálald langyosan,mentával és

porcukorral megszórva, vagy

karamellel csurgatva, vaagy

egy gombóc vanília fagyival, de a legjobb, ha nem vagy visszafogott, és

dobsz rá egy gombóc fagyit, csurgatsz rá karamell szószt, és mégcsak véletlenül sem aggódsz a holnapon, miközben boldogan bekanalazod ;)

galette_3_of_4.jpg

 

süti beállítások módosítása