Szotyi művek

Dagasztás nélküli kenyér

2018. november 05. - Szotyi művek

...vagyis inkább bagett. Egyébként tudtad hogy a bagettet alapvetően nem csak a formája különbözteti meg a hagyományos kenyértől, hanem az is, hogy kevés élesztős, hideg tésztagyúrással kezdődik, és hosszú ideig kelesztik. A héja keményebb, és ropogós, a fő összetevői pedig a búzaliszt, víz, élesztő, só.

Nálam is hasonlóan készül, inkább csak a formázásban tér el tőle. Mivel ez a tészta lágyabb lesz, így sokkal egyszerűbb a gyökérkenyereknél is használt csavarás

hagymas4.jpg

Vagyis nevezzük inkább egy bagett formájúra sütött gyökérkenyérnek ;)

bagett3_felirat.jpg

Nagyon szeretem a házi kenyeret, és viszonylag sűrűn el is kap a lelkesedés a készítését illetően, de az az igazság, hogy elég hamar el is múlik. Mert azért őszintén, sokkal egyszerűbb megvenni készen, mint munka után még a kenyérsütéssel is vacakolni. Pláne, hogy nincs itthon kenyérsütő gépem, és igazán nem is tervezem a beszerzését.

Mindenesetre most épp megint egy hullámhegy tetején vagyok, és napi szinten sütöm ezt a kenyeret bagettet, különböző változatokban. Jelenleg a két klasszikus, az aszalt paradicsomos-fekete olajbogyós, és a karamellizált hagymás-rozmaringos a mindnetvivős. Azért a sajtos még csak most jön majd... :D

Határozottan az előnyére válik, hogy baromi egyszerű elkészíteni, vagyis este összekeverem, reggel sütöm, vagy pont fordítva, reggel keverem, este sütöm. Ebből azért kiderült, hogy ez nem az a fajta, ami hamar elkészül, de az érdemi munka kb 5-10 perc vele. Viszont, ez nem az a könnyű, kalácsszerű tészta, hanem az a fajta, amiben van anyag. Úgyhogy, ha az előbbire számítasz, csalódni fogsz.

Ami viszont jól jön hozzá, az egy bagett forma, mert így nem terül szét a tészta, hanem belesimul a mélyedésbe, és szépen felemelkedik. Egyénként azon gondolkodtam, hogy amolyan házi barkácsmódszerként egy papírtörlő gurigát félbevágva, alufóliával beburkolva, és sütőpapírral kibélelve is lehetne ezt sütni...hmmm...hétvégén kipróbálom :)

De most vissza a recepthez ;)

Hozzávalók:

 

Az "ízesítéshez"

20-25 szem fekete olajbogyó

10-15 szelet aszalt paradicsom

Mindkettőt vágd nagyobb darabokra, és mehet a tésztába, a többi hozzávalóval együtt.

Vagy

2 (jó) nagy fej hagyma

1-2 ág rozmaring

Vágd a hagymát nem túl finom kockákra, és 2-3 evőkanál olívaolajon, alacsony lángon, sűrűn kavargatva süsd aranybarnára. Hagyd, hogy langyosra hűljön. A rozmaringot vágd apróra, és mehet a tésztához a langyos süt hagymával együtt.

A tésztához

400g fehér tönkölyliszt, vagy búza kenyérliszt

1/2 tk szárított élesztő

2 csapott evőkanál só

280ml víz

A tészta hozzávalóit keverd el egy nagyobb tálban. Ha nagyon (nagyon) száraz lenne, 1 evőkanál (!) vizet adj hozzá. Mehet hozzá a választott zöldség is (de akár simán, minden nélkül is készítheted)

...és kész is vagy. Takard le, és tedd félre 12 órára. Csak úgy, a pulton, asztalon, akárhol. Ha letelt, egy spatulával (ehhez kevésbé ragad majd) kicsit forgasd át Na igen...ez bizony ragad, olyan, mint egy nokedli tészta. Béleld ki a formát sütőpapírral. Felezd el a tésztát, lisztezd be jó alaposan (a kezed se felejtsd el), kicsit forgasd át a kezedben is (vigyázz, szökni próbál majd), és tekerd meg, miközben nyújtod. Mehet is a formába. Kicsit igazgasd el, és jöhet a másik fél is. Takard le, és hagyd pihenni 30 percet. Közben melegítsd elő a sütőt 220 fokra, légkeveréssel, és süsd letakarva 20 percet, majd takarás nélkül még további 5-7 percet, amíg meg nem barnul. Mielőtt felvágod, rácson hagyd langyosra hűlni.

hagymas7.jpg

 

Ha tetszett, tudsz követni Facebookon

Vagy itt találsz Instagramon

A bejegyzés trackback címe:

https://szotyimuvek.blog.hu/api/trackback/id/tr4914353179