Szotyi művek

Szotyi művek

Csokis ravioli áfonyaszósszal

2018. február 21. - Szotyi művek

Igen, tudom, hogy ez megint furcsán hangzik, így elsőre :D Ha a raviolira gondolunk, akkor általában a hagyományos, valamilyen hússal, vagy sajttal töltött minitészta jelenik meg az ember előtt. Pedig miért is ne készülhetne ez is édes változatban, most például fehércsokis krémmel töltve, fanyar áfonyaszósszal a tetején :D

ravioli.jpg

Kétségtelen, hogy kicsit (na jóó, eléggé) macerás az elkészítés. Vagyis nem kifejezetten az elkészítése, hanem, mire a végére jutsz a kis nyomorultaknak. Persze, megéri a befektetett munkát, csak nem érdemes nekiállni, ha gyorsan szeretnél ebédet tenni az asztalra ;)

ravioli2.jpg

Én most raviolikészítő keretet használtam, de természetesen a hagyományos, pecsételős cucc is tökéletes. A recept már megjelent a Kifőztük magazin februári számában

A hozzávalók kb 2 személyre elegendőek

A tésztához:

25-28 dkg liszt

3 evőkanál kakaó

2 csapott evőkanál porcukor

3 tojás

1 teáskanál vanília aroma

1 ek víz (szükség szerint)

 A töltelékhez:

60ml tejszín

10 dkg fehércsoki

10 dkg mascarpone

1 teáskanál vanília

A szószhoz:

25 dkg vörös áfonya

2 dl víz

1 púpos teáskanál étkezési-kukoricakeményítő

2-3 evőkanál cukor (ízlés szerint)

A tészta hozzávalóit gyúrd össze, tedd alufóliába, és pihentesd 30 percet. Közben készítsd el a tölteléket. A tejszínt melegítsd fel, és törd bele a fehércsokit. Hagyd állni 1-2 percet. Ha felolvadt, a mascraponéval, és a vaníliával kevred simára. Töltsd habzsákba (jó a kanál is, csak úgy kicsit macerásabb) . A tésztát nyújtsd 1,5 mm vékonyra. Igazítsd rá a ravioli készítő keretre, az ujjaddal óvatosan nyomkodd a tésztát a mélyedésekbe (óvatosan, nehogy kiszakadjon a tészta), és nyomd bele a tölteléket. Vizes ecsettel kend körbe, és egy másik tésztalappal takard le. Szaggasd ki a raviolikat. Aztán jöhet a következő adag tészta is, majd enyhén sós, vízben 5-6 perc alatt főzd fogkeményre. A szószhoz tedd lábasba az áfonyát, öntsd fel a vízzel, szórd meg a cukorral. Az kukoricakeményítőt 2 evőkanál vízben old fel, és ha a gyümölcs megpuhult, sűrítsd be vele az áfonyaszószt. Tálalásnál csurgasd a tésztára.

dsc07032.JPG

 

süti beállítások módosítása