Szotyi művek

Soha többé száraz császármorzsa

2015. június 22. - Szotyi művek
Mikor 6-7 évvel ezelőtt elkezdtem odafigyelni arra, hogy mégis mi kerül az asztalunkra, az egyik első alapanyag, amivel közelebbi kapcsolatba kerültem, a köles volt. Persze hamar unalmas lett köretként, ezért igyekeztem egyéb alternatívákat is találni. Így leltem rá a Rita konyháján a császármorzsára, kölesből elkészítve. Ha ezt egyszer megkóstolod, soha többé nem eszed meg a hagyományos, darából készített morzsát.
Igaz, hogy a benne lévő tejszín miatt nem igazán diétás fogás, de a köles jótékony hatásai - na, és persze az íze - megéri, hogy néha kényeztesd magad vele :)

...Már elég régen készítettem ilyet, úgyhogy amikor előkaptam a receptet, érdekes volt olvasni, hogy 6 évvel ezelőtt mi számított egészséges(ebb) alapanyagnak, illetve, hogy akkor mennyivel nehezebb volt hozzájutni egy-egy összetevőhöz. Gondolok itt arra, hogy az eredeti receptben tönkölyliszt szerepel (ne értsd félre, semmi gond nincs vele, sőt, sokszor használom, magam is, csak sokkal ritkábban, mint azelőtt, mert egy csomó jobb lehetőségem van helyette). Vagy vaj...ami persze még mindig jobb volt, mint a margarin, de mostanra felváltotta a kókuszolaj. Vagy a cukor: az eredetiben nádcukor. Most szinte csak a nyírfacukrot használom (vagy más, a receptnek megfelelő édesítőt). De anno (pedig nem is volt olyan régen), szinte nem is hallottam róla. ...na, nem is húzom tovább  :)

motzsa.JPG

(az általam használt) Hozzávalók 2 (nem túl nagy) adaghoz:

40 g köles
60 g zabpehelyliszt
40 g nyírfacukor
fél (bio)citrom reszelt héja
2 tojás
100 ml habtejszín vagy kókusztejszín
2 evőkanál kókuszolaj

A kölest főzd meg kétszeres vízben egy csipet sóval, hűtsd ki.
Válaszd szét a tojásokat, és a fehérjét verd kemény habbá.
A kihűlt kölesbe mehet a liszt, a tojássárgája, cukor, tejszín, citrom.
Óvatosan forgasd bele a habot, és a felmelegített kókuszolajon (én kerámia lábosban szoktam sütni, abban sosem tapad le) pirítsd meg, mint a hagyományos fajtáját.

...bevallom, én általában két adagot csinálok...másnap (amikor még mindig nem száraz) a maradékon így is mindig "összeveszünk"  :)

A bejegyzés trackback címe:

https://szotyimuvek.blog.hu/api/trackback/id/tr578694802

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Viktória B 2019.03.08. 11:39:39

Ma elkészült..,életem legfinomabb császármorzsája lett. Köszönet a receptért

Szotyi művek 2019.03.08. 11:41:48

@Viktória B: De szuper :) nagyon örülök, hogy ízlett :)