Szotyi művek

Lassan sült szezámmagos húsgombóc

2018. május 17. - Szotyi művek

Persze, tudom, hogy lehet élni lassúfőző nélkül, (sokáig nekem is nagyon jól sikerült ;) ) és igen, tényleg el lehet készíteni bármit a hagyományos tűzhelyen, vagy a sütőben is, de tudod mégis miért iszonyú praktikus és kényelmes jószág? Én kétféleképpen használom, vagyis a nyár közeledtével már háromféleképpen: Felteszem benne főni a levest, a bepácolt húst, vagy a ragut, este, lefekvés előtt bekapcsolom alacsony fokozatra, és reggelre kész. Ez elsősorban hétköznap jön nagyon jól, mikor azt a kis időt, ami Minivel van lefekvés előtt, nem a konyhában szeretném tölteni. Vagy hétvégén. Reggel összekészítem az edényben a "bárakármit", bekapcsolom a magasabb fokozatra, nyugiban elkortyolom a kávém, összekapjuk magunkat, és elintézzük a hétvégi bevásárlást. Mire hazaérünk, kész az ebéd. És, ahogy az előbb említettem, így a nyár közeledtével sütit is sütök benne. Így nem kell bekapcsolni a sütőt, és tovább melegíteni az amúgy sem hűvös konyhát.

husgolyo2.jpg

Ráadásul szerintem szinte minden sokkal finomabb lassan sütve. A hús omlós és szaftos marad, a húsleves gyönyörű tiszta, nagyon ízes, és bármilyen furcsa, a zöldség egyáltalán nem fő szét.

Most húsgombóc készült benne :)

Hozzávalók

2-3 személyre

A húsgolyóhoz:

50 dkg darál sertéscomb

1 tojás

2 gerezd fokhagyma

1 kis fej vöröshagyma

2-4 evőkanál zsemlemorzsa

2 evőkanál petrezselyem

1 teáskanál só

bors

A sütéshez 2-3 evőkanál olívaolaj

A szószhoz:

3 púpos evőkanál sötétbarna, lágy nádcukor

60 ml szójaszósz

60 ml ketchup

2 evőkanál méz

2 evőkanál fehérbor ecet

1 teáskanál só

1/2 teáskanál bors

2 gerezd fokhagyma

A tetejére:

1-2 szál újhagyma

1 evőkanál szezámmag

Először készítsd el a húsgombócot, a hagymát vágd apróra, a fokhagymát nyomd össze, és a többi hozzávalóval együtt gyúrd össze. Készítsd diónyi gombócokat. Egy serpenyőben forrósítsd fel az olajat, és 3-4 perc alatt pirítsd körbe a golyókat. Közben keverd el a szósz hozzávalóit. A megpirult gombócokat szedd át a lassú főzőbe, és öntsd nyakon a mártást. Óvatosan forgasd össze, és alacsony fokozaton főzd 4 órát. Tálalásnál szórd meg a karikára vágott újhagymával, és a szezámmaggal. Rizzsel tálald :)

Jó étvágyat!

Epres túrótorta

Édesanyám szülinapján hagyományosan valami karamellás sütit készítek, hiszen őrült karamell-rajongó, de idén inkább valami könnyebb, friss, tavaszi tortával szerettem volna meglepni.

Sütés nélküli túrótortát választottam, ami alá sem keksz, sem piskótaréteg nem került. Tulajdonképpen szinte nem is torta, csak a túrókrém, a friss eper, és a menta.

Remélem ízlik majd neki <3

turo6.jpg

                                                                                                                        *frissítés: ízlett :D

turo7.jpg

Hozzávalók 16cm-es formához

250g túró

300ml +50ml tejszín

2-4 púpos evőkanál porcukor (ízlés szerint)

1 csomag lapzselatin (6 lap)

Tetejére 250-300g eper

Először 5 percre áztasd be hideg vízbe a zselatint, majd add az 50ml tejszínhez, és melegítsd addig, amíg a zselatin fel nem olvad. Ne forrald! Tedd félre, hogy langyosra hűljön.

Jöhet a forma előkészítése. Ha van olyan fóliád, amilyet a cukrászdában tesznek a süti köré, az szuper, béleld ki vele a tortaforma szélét, illetve egy frissentartó fóliával az alját. Ha nincs - nekem sem volt - a csíkokra vágott sütőpapír is megfelel a célnak. Mivel ennek a tortának nincs stabil alja, vagyis az egész gyakorlatilag csak a hab, így elég óvatosan kell vele dolgozni. A lényeg, hogy ne ragadjon hozzá a formához, könnyen ki tudd szedni. De az egész süti legidőigényesebb része a forma kibélelése, úgyhogy ha ezzel megvagy, már sínre kerültél ;) Na jó...a végén, mikor megfordítod az egészet...kicsit az is macera, de azt a lépést kihagyhatod. Csak azért van rá szükség, mert az alja sokkal simább, szebb

hmmm...azért remélem nem beszéltelek le már az elején az egészről... :P

Verd fel a tejszínt kemény habbá, és kicsit tedd félre. Robotgéppel keverd addig a túrót, amíg krémes nem lesz, közben add hozzá a porcukrot. Lassan csurgasd hozzá a zselatinos tejszínt. Ha már alaposan elkeverted, és nem maradtak nagyobb túrórögök a krémben, vedd elő újra a tejszínt. A robotgép alacsony fokozatán verd a tejszínt, közben kisebb adagokban tedd hozzá a túrós keveréket. Azért ne húzd el nagyon, mert már lelkesen dolgozik a zselatin, egyre sűrűbb a cucc. .Lapátold csatos tortaformába, és tedd minimum négy órára hűtőbe. Ha megdermedt, vedd le a forma oldalát, és fordítsd a feje tetejére az egész tortát. Hát igen...annyira nem egyszerű, és vedd figyelembe, ha egyszer rátetted valamire, onnan már nem tudod mozdítani úgy, hogy szép maradjon. Így tedd tányérra. A tetejét díszítsd félbevágott eperrel, vagy kisebb szemekkel, mentalevelekkel.

turo10.jpg

Kész vagy, jó étvágyat ;)

 

Gofri almaszósszal

 Szeretjük a gofrit, mégis viszonylag ritkán készítek, aminek az az egyszerű magyarázata van, hogy hétvégén, ameddig lehet, húzom az ágyból kikászálódást. Nnna, ezt persze ne úgy képzeld el, hogy 11-ig heverészek, aztán angyali - vagy legalábbis kipihent - arccal előlibbenek a halóból...neeem... Mert a négy (és fél) évesnek aztán lehet szombat, vagy vasárnap, tuti, hogy fél hétkor már kukorékol, én meg megpróbálom magam halottnak tettetni, addig, amíg Férj fel nem adja, hogy némi nyugit csikarjunk ki szélvész kisasszonyból, és fel nem kel vele. Ezen a ponton, ha jól ment a reggeli "előadásom", még lopok egy fél órácskát, aztán ded megjelenik az ágy szélén, hogy éhes. Érdekes módon, ilyenkor elég határozott elképzelései vannak arra nézve, mit is szeretne reggelizni (palacsinta, gofri...stb), úgyhogy gyanús, hogy Férj keze van a dologban, és így áll bosszút :D :D

almas3.jpg

Szóval, ha már gofri, akkor meg szoktuk adni a módját, és szívesen kísérletezek a különböző receptekkel. Nemrég almaszószós változatban készült. Szeretem az almaszósszal készült ételeket, mert sokkal  lazább, könnyebb lesz a szerkezete az így készült pl sütiknek. Így általában van is készen szószom, mert a nyomi almák általában így végzik. Úgyhogy én csak kivettem a hűtőben lévőt, de ha nem tartasz otthon, néhány perc alatt el tudod készíteni, a maradékot pedig később felhasználhatod. Hűtőben 1 hétig nem lesz baja, de ha biztosra akarsz menni, tedd mélyhűtőbe. De ha nagyobb adagot készítek, én dunsztolni is szoktam.

almas1.jpg

Gofrira fel! :D

Hozzávalók: 

120 ml almaszósz

15 dkg zabpehelyliszt

5 dkg zabpehely

120 ml görög joghurt

120 ml tej

2 tojás

1 teáskanál fahéj

1 teáskanál vanília kivonat

1,5 teáskanál sütőpor

csipet só

1-2 evőkanál kókuszolaj a sütő kikenéséhez

A tálaláshoz:

alma

görög joghurt

méz

Először az almaszószt készítsd el: 2-3 közepes szem almát tisztíts meg, vágd nyolc részre, és öntsd fel annyi vízzel, amennyi ellepi. Ízesítsd fahéjjal, szegfűszeggel, néhány csepp citromlével, és ízlés szerint cukorral. Főzd puhára, majd tedd át turmixgépbe, egy kevés főzőlével együtt. Turmixold simára, és hagyd kicsit hűlni. A tésztához előbb robotgéppel verd fel a tojásokat, add hozzá a joghurtot, a tejet, majd az almaszószt. A szárazanyagokat szitáld össze, és keverd a nedves hozzávalókhoz.A gorfisütőt kend ki kókuszolajjal, és mehet is bele a tészta. Tálald almaszeletekkel, és mézzel elkevert görög joghurttal, granolával, mandulával megszórva ;)

Színes minifánk

 Igaz. hogy már vége a fánkszezonnak...jesszus...miket beszélek, a fánkszezonnak sosincs vége :D

Pláne, ha van egy tuti kis elektromos fánksütőd, amiben kb 15 perc alatt prezentálhatod a kis cukikat. De ismét mondom, ez nem, nem a szalagos fajta. Inkább a sütőben sütős féle, így fánksütő nélkül a sütőben is simán elkészítheted. Ezek a színes darabok pedig anno az oviba készültek, a törpik legnagyobb örömére :)

fank.jpg

Hozzávalók 30 db-hoz

20 dkg liszt

10 dkg szoba-hőmérsékletű vaj

10 dkg porcukor

1 tojás

2 dl tej

1 csapott teáskanál sütőpor

1 csapott teáskanál szódabikarbóna

1/2 teáskanál őrölt fahéj

1 csipet só

a mázhoz:

15 dkg porcukor

4-6 evőkanál tej

rózsaszín, világoskék, sárga és lila színű ételfesték

 A vajat a porcukorral elektromos habverővel verd habosra. Add hozzá a tojást, a sütőporral elkevert lisztet, a fahéjat, a sót, végül a tejet is. Dolgozd el csomómentesre. Tedd a gépbe a fánkkészítő lapot, forrósítsd fel, és 1-1 evőkanálnyi tésztát kanalazz a mélyedésekbe. 4 perc alatt süsd aranybarnára. A megsült fánkokat rácson hagyd kihűlni.

A mázhoz keverd el a porcukrot és a tejszínt. Kétféleképpen is el tudod készíteni a színezést. Ha inkább színes, foltos fánkot szeretnél, akkor mérd öt felé a mázat. Négyet színezz meg különböző színűre, az ötödiket hagyd fehéren. Ebbe kanalazz mindig egy kisebb adagot minden színből, kicsit húzd össze, és mártsd be a fánkot. Ha inkább erőteljesebb, márványosabb mintát szeretnél, akkor egy pálcika segítségével néhány csepp, különböző színű ételfestéket cseppents a sima mázba. Egy tiszta pálcával húzd márványosra, és mártsd bele a fánkot. Kicsit rázd le, hogy a felesleg lecsöpögjön, majd megfordítva ismét addig rázd, amíg a máz el nem simul. Addig mártogasd a fánkokat, amíg a minta el nem mosódik. Akkor egy kanállal szedd ki a festékes mázat, és újra kezd a cseppentést. A bemártott fánkokat legalább 1 órát szobahőmérsékleten hagyd száradni.

 fank3.jpg

Tipp: A cukormázat inkább két részletben keverd be, így nem fogja annyira elszínezni a festék

fank4.jpg

Citromos-túrós palacsinta

Hétköznap ritkán eszünk palacsintát, kivéve, ha van egy zacskó túró a hűtőben, amit két nap múlva lejár, nagyon nem akarok belőle körözöttet készíteni, de kidobni még annyira sem.

Mi másba is kerülhetne egy szép, kedd reggelen - főleg, ha kivételesen időben sikerült felkelni - mint palacsintába :D Ráadásul már az idejét sem tudom, mikor készítettem utoljára túrós palacsintát, ideje volt ismételni

A család mindenesetre elég lelkes volt, a pala állagának pedig kifejezettem jót tesz a krémes túró. A citromhéjat ki ne hagyd ;)

turos.jpg

A végeredmény könnyű, laza szerkezetű, tök jó magas palacsinta, ami kb 15 perc alatt el is készült. Bár igaz, hogy az egyszerűség, és gyorsaság kedvéért nálam két serpenyőben sül, 4-4 darab egyszerre. Az alábbi mennyiség elég volt hármunknak, de ha dupla adag készül, az is elfogyott volna. Ha nem is egyszerre, de a nap folyamán biztosan :P

Mivel azt hiszem, még az életben nem mértem le az alapanyagokat palacsintakészítésnél - 250ml-es csészét (cup) használok- a mennyiségek "hozzávetőlegesek"

1 csésze liszt (kb 150g)

1 tojás

1/2 csésze krémes túró (120g)

2-3 csapott evőkanál nádcukor

1 tk sütőpor

3/4 csésze tej (180ml)

1 citrom héja (akár egy evőkanál citromlé is mehet bele)

1 tk vanília

1 ek kókuszolaj (vaj olvasztott vaj, amivel én most nem tököltem)

csipet só

Üsd tálba a tojást, mehet bele a túró, a tej, a vanília, a kókuszolaj (olvasztott vaj) és a citrom héja (leve). Robotgéppel keverd el, majd add hozzá a szárazanyagokat is, a lisztet, a cukrot, és a sütőport. Készítsd csomómentes tésztát. A serpenyőt melegítsd fel, kend ki egy ecsettel, olajjal (nálam kókusz) és kanalazz egy-egy adag palacsintát egymás mellé. Közepes lángon süsd kb 1 percet, amíg a felső oldalán buborékok jelennek meg. Fordíts meg, adj neki még fél percet, és már tálalhatod is. Csemete porcukorral és vajjal fokozta a reggeli dőzsölést, nekünk tökéletes volt "üresen", vagy pár szem eperrel :)

Jó étvágyat :)

 

Medvehagymás gnocchi

...a tökéletes páros :D

Bár igaz, hogy sokkal egyszerűbb, és gyorsabb a gnocchit készen venni, és vannak köztük tényleg igazán finom változatok is, de szerintem a házinak nem nagyon akad párja. Talán első ránézésre macerásnak, és időigényesnek tűnhet az elkészítése, de ez egyáltalán nem így van. Nálunk sűrű vendég, nem csak a hagyományos - burgonyás - változat, hanem a sütőtökös, spenótos, vagy édeskrumplis is.

medve6.jpg

Mivel a hétvégén beszerzett csokor medvehagyma már kezdett egészségtelen sárga színt ölteni - és tudood...szezon is van... ;) alap volt, hogy kipróbálom, milyen, ha most a krumplinudlit ízesíti.

Szerintem a gnocchi esetében a kevesebb több, vagyis a kifőtt nudlit egyszerűen vajon pirítom, két-három friss zsályalevél társaságában, és egy kis parmezánnal ízesítem.

Én imádtam, férj már kevésbé volt lelkes, de ezt betudom annak, hogy alapból nem egy medvehagyma fan

Szóval, száz szónak is egy a vége: készítsd otthon gnocchit, mert az nagyon finom ám! :)

Mivel a hozzávalók mennyiségét nehéz pontosan megadni, inkább a jó állag elérésére érdemes alapozni. A lényeg, hogy olyan tésztát kell, hogy kapj, ami mér lágy, formázható, de azért kelléképpen masszív ahhoz, hogy főzés közben ne essen szét. Vagyis kicsit ragacsos, de azért annyira nem ragaszkodik hozzád, hogy nem tudsz vele dolgozni.

Hozzávalók:

2 személyre (de az az igazság, hogy ezt egyedül is simán betolnám, ha nem is egyszerre, de jöttömben-keltemben, egy-egy szemet felkapva :P )

3 közepes szem burgonya

150-200g liszt

1 tojás

1 tk só

4-5 levél medvehagyma

A krumpli héjastul főzd puhára. Hámozd meg, villával - vagy krumplinyomóval - törd össze, és hagyd, hogy kihűljön. Adj hozzá kb 150 lisztet, a tojást, az apróra vágott medvehagymát, a sót, és gyúrd össze. Ha nagyon ragad (még fog...), egy kevés lisztet szórj hozzá. Ha már nem ragacsos a tésztád, darabold 5-6 darabra, és görgesd kb 1,5 cm átmérőjű hengerré. Darabold kb 2 cm darabokra, kicsit görgesd meg a tenyeredben. Villával, vagy bordázóval készítsd el a mintát - vagy ne, és semmit nem von le az élvezeti értékéből.

medvecoll.jpg

Dobd forrásban lévő sós vízbe. és ha feljött a tetejére, néhány másodperc után már szedheted is át a serpenyőbe, hogy megpirítsd az olvasztott vajon ;)

medve5.jpg

Medvehagymás koszorú

Végre itt a medvehagyma szezon, és mivel szempillantás alatt vége is lesz, igyekszem minél több ételben felhasználni.

Készülhet belőle leves, fűszervaj, pogi...bármi, vagy, ha már végképp nem tudod mibe tenni, a maradékból készíts pesztót, vagy csak simán olívaolajjal, és sóval tartósítva, apróra darabolva tárold a hűtőbe. (fél évig biztos nem lesz semmi baja, csak ne sajnáld belőle a sót)

koszoru.jpg

De hagyd is egyenlőre a pesztót, az majd jó lesz akkor, amikor már nincs friss, és legyen belőle ilyen csavart koszorú ;)

A recept eredetileg a Kifőztük magazin márciusi számába készült, vagyis szárított medvehagymával (mert még bőven szezon előtt voltunk), de ez ne tartson vissza attól, hogy amikor elérhető, frisset használj

Hozzávalók:

Kb 9 darabhoz

50 dkg liszt

1 evőkanál cukor

4 dl langyos víz

1,5 teáskanál szárított élesztő

1 evőkanál olvasztott vaj

1 teáskanál só

A kenéshez:

10 dkg vaj

2 evőkanál szárított medvehagyma, vagy 5-6 levél friss, apróra vágva

1 teáskanál só

Az élesztőt és a cukrot a add langyos vízhez, és 10 perc alatt futtasd fel. Szitáld hozzá a lisztet, a sót, majd csurgasd bele az 1 evőkanál vajat vajat. Dagaszd, amíg sima, lágy tésztát nem kapsz. Ha nagyon ragad, egy kevés lisztet adj hozzá. Letakarva pihentesd 10 percet . Közben a többi vajat olvaszd fel, keverd el a sóval, és a medvehagymával. 3 evőkanállal tégy félre belőle. A tésztát olajozott felületen nyújtsd kb 1 cm vastag, 30x40 cm-es téglalappá. Kend meg a medvehagymás vajjal, és hajtsd félbe. Vágj 2,5-3 cm széles csíkokat, egyenként tekerd meg, és rendezd koszorú alakba. Tedd sütőpapírral bélelt tepsibe, egymástól 3-4 cm távolságra. Letakarva további 20 percet pihentesd. 200 fokos, légkeveréses sütőben 18-20 perc alatt süsd készre. Még forrón kend le a maradék medvehagymás vajjal.

koszoru2.jpg

dsc07400.JPG

Sonkás pizzatekercs

Tudom, hogy így húsvét után már (majdnem) mindenkinek a fülén jön ki a sonka. De ha még mindig van egy kevés, készíts belőle pizzatekercset. Pillanatok alatt elkészül, laktató, és nagyon finom :)

pizza2_1.jpg

Ha már nincs húsvéti maradék, akkor se ess kétségbe, bármilyen füstölt sonka megfelel a célnak ;)

 

Hozzávalók

2 rúdhoz

1 csomag friss pizzatészta (400g)

5 tojás

10 dkg Philadelphia natur krémsajt

3-4 evőkanál friss torma

10 dkg trappista sajt

10 dkg füstölt sonka

Csipet só

A kenéshez

1 tojás

A tojásokat verd fel, készíts belőle rántottát. Ne nagyon sózd, mert a sonka, és a sajt is sós. A tormát reszeld a krémsajthoz. A sonkát kockázd fel, a sajtot reszeld le. A tésztát terítsd ki, és felezd el. Gondolatban, hosszában oszd három egyforma részre. A közepére kend a sajtkrémet, erre tedd a sonkát, a tojást, majd szórd meg a sajttal. Éles késsel, vágj mindkét oldalon, átlósan, kb 2 cm-es  tésztacsíkokat, és felváltva takard be vele a tölteléket. Pont így tégy a másik tésztalappal is. Kend meg felvert tojással, és 220 fokos, légkeveréses sütőben 10 perc alatt süsd aranybarnára.

dsc07425.jpg

pizza3_2.jpg

Nyuszi torta

Igen, tudom, hogy mostanában csak az unikoris torta a menő, de egyrészt világ életemben renitens voltam, - úgy tűnik ez már nem változik - másrészt húsvét van, úgyhogy eléggé adta magát a dolog, hogy nyúl torta készüljön a ló helyett ;) Különbenis, Miniláb már leadta a rendelését a születésnapjára, úgyhogy arra úgyis lesz majd ecca-ecca-eccarvúú

Addig pedig én is játszhattam kicsit.

nyuszi4.jpg

Úgy gondoltam, hogy meglepem a lányom ovis csoportját húsvétra ezzel a kis cukival. Csak az a nehezített pálya, hogy a csoport egy része tejérzékeny, az meg már milyen, hogy ott a torta, de közlik velük, hogy édes lányom/fiam, te ezt csak nézheted, mert nyomorult anyuka olyat hozott, amit te nem ehetsz.

Szóóval, tejmentes csokitorta...tejmentes krémmel... ;)

A piskótához a kedvenc csokitorta alapomat használtam, amiben a hagyományos tejet rizstejre cseréltem...

...miután már bekevertem egy adaggal, amibe simán beleöntöttem a tehén tejet (mert ugye nem annyira vagyok hozzászokva, a dologhoz), és már sült az első adag, mikor a homlokomra csaptam, hogy "hülyegyereeek...tejmeentees...mi volt a terved?? ...Hmmm...a nem akarok beszélni róla kategória...

Tehát következő adag, és rizstej, és -mekkora mázli- kontrollcsoport is volt, tökéletesen működött vele. Állagra semmi, és az ízén is csak egy hajszálnyi különbség.

A krémhez tejmentes, növényi margarint használtam, abból készítettem a vajkrémet.

A piskótához:

3db, 16cm átmérőjű formához

300g liszt

60g kakaó

300g cukor

1,5 tk sütőpor

2 tk szódabikarbóna

250ml rizstej

120ml kókuszolaj

2 tojás

2 tk vanília

250ml forróvíz

csipet só

Keverd össze a szárazanyagokat, add hozzá a rizstejet, az olajat, a tojást, vaníliát. Keverd el alaposan robotgéppel, majd óvatosan add hozzá a forró vizet. Kapcsold nagy fokozatra a robotgépet, és keverd kb 1 percig, hogy minél több levegő kerüljön bele. Én három formában sütöttem, mert ez a piskóta nagyon könnyű, és laza szerkezetű, nem lehet szépen kettévágni. Ehhez mérd három részre a tésztát, és öntsd olajozott, lisztezett formába. Nem kell patikamérleggel, csak kb-ra. Csapkodd kicsit oda az asztalhoz, hogy a bubik kijöjjenek belőle. 180'C-on, légkeveréssel, 25-30 perc alatt sül meg. Tűpróbával ellenőrizd. Ha mindhárom lapot kisütötted, tedd félre, és hagyd teljesen kihűlni. Akár előző nap is elkészítheted, csak éjszakára takard le. A felpúposodott tetejét vágd egyenesre. Mondanám, hogy a leeső részek a szakácsé, de valamiért nálunk mindig lába kél...

A krémhez:

185g tojásfehérje (nekem 5 tojásból lett ennyi)

250g kristálycukor (ne számolj utána, hogy mennyi van az egész tortában... :P)

2 ek méz

2 ek víz

450g margarin (ideálisabb esetben vaj ;))

1 ek vanília

Először készítsd el a cukorszirupot: Tedd lábosba a cukrot a mézzel és a vízzel, és folyamatos kevergetés közben forrald fel. Légy óvatos, baromi forró, és könnyen felfut. Ha van cukorhőmérőd (hasznos ketyere, érdemes tartani otthon), 110'C-ig melegítsd, ha nincs, akkor kb akkor van kész, amikor már elolvadt a cukor, de még nem kezdett barnulni, és alaposan felhabosodott a teteje. Vedd le a gázról, tedd félre, és kezdd el verni a tojásfehérjét. Ha már alakul a hab, akkor a tál szélén lassan csurgasd hozzá a cukorszirupot. Közben verd tovább folyamatosan addig, amíg kemény nem lesz a hab, és ki nem hűl az egész cucc. Ezután mehet bele apránként a kisebb kockákra vágott margarin. Közben továbbra is csak verd a habot...és ne kapj sokkot, mert először elolvad majd a vaj, és egy folyékony cucc lesz az egész - valószínűleg itt kezded majd el emlegetni édesanyámat is... ;) - aztán szétesik kb atomjaira, vagyis nem lesz túl ígéretes a helyzet, de nem add fel, te csak verd tovább rezzenéstelen arccal, és ígértem, hogy nemsokára látod majd a fényt az alagút végén, és szépen elkezd ismét összeállni az egész, és szép, habos lesz, és krémes, és itt mehet is bele a vanília, amivel még keverd el alaposan, és más kész is vagy.

Töltsd meg a lapokat, kend körbe, és tedd hűtőbe pár órára, vagy akár egy egész éjszakára. Nálam konkrétan egy egész napot pihent a frigóban.

...és most jöhet a mókás része: készítsd el a tappancsokat, nyuszi-pofit, szemeket, és persze a füleket. Én fehér fondantot használtam, azt színeztem feketére és rózsaszínre. A torta bevonásához, és a kiálló testrészek elkészítéséhez kb 60-70 dkg fondantra van szükség, de ahhoz, hogy könnyen tudj vele dolgozni, érdemes egy kilós darabot beszerezni.

nyul.jpg

A fülekhez papírból készíts sablont, először a fehérhez, majd abból - kisebbre vágva - a belső, rózsaszín részhez is. Vizes ecsettel kend le, nyomd bele a pálcikát, végül simítsd rá a rózsaszín belsőt is. Kicsit hajlítsd be, és hagyd száradni a tojástartóban. A fül lehajló végét alufólia hangerrel tudod kitámasztani. A szemeket és a szempillát könnyebb külön megformázni, majd felragasztani. A tappancshoz csinálj egy golyót, felezd el, azokat ismét görgesd meg, majd vékonyítsd el az alját. Késsel vágd be a lábujjakat, és vízzel ragaszd fel a párnácskákat.

Hagyj nekik 24 órát, hogy megszáradjanak. Az alufóliával kibélelt tojástartó tökéletesen megfelel a célnak.

Ha megkötött a torta, nyújtsd kb 1,5mm vastagra a fondantot, és borítsd be vele a tortát. Vizes ecsettel ragaszd fel a pofit, a szemeket, a szempillákat, végül a tappancsot is. Szúrd bele a füleket.

És itt akár már el is készültél,

nyuszi5.jpg

Vagy díszítheted a torta tetejét vajkrém virágokkal, és ehető gyönggyel (ahogy én is tettem)

Mivel a vajkrém hideg, és elég fura az állaga, ezért újra fel kell verni. Ez egy nagyon hosszú folyamat, és én személy szerint félúton majdnem kivágtam az egészet a szemétbe, hogy inkább csinálok egy újabb adagot, aztán - csodák csodája - egyszercsak ismét összeállt az egész, és lehetett vele dolgozni. Mivel nem akartam tiszta rózsaszín krémet, így csak egy ecsettel csíkokat húztam a habzsák falára, mielőtt belekanalaztam a krémet. így inkább csak a virágok egy része lett színes. A végén egy csipesszel rátettem - vagyis tettük - az ehető, gyöngyház színű gyöngyöt, és másnap reggelig ment is vissza a hűtőbe.

nyuszi1.jpg

Angol muffin

Ha már nemrég elkészült a vajmentes "hollandi mártás" a Benedict tojáshoz, az a minimum, hogy az angol muffin is legyen már hozzá házi ;) Persze, kicsit csalóka ez a muffin elnevezés, hiszen ez gyakorlatilag nem más, mint egy péksütemény, de a hagyományos zsömléhez mégsincs túl sok köze. A szerkezete sokkal tömörebb, masszívabb. Szerintem kettévágva, is pirítva az igazi, kerülhet rá bármilyen édes, vagy sós feltét. A hűtőben, dobozolva egy hétig simán elvan,vagy akár a mélyhűtőben is néhány hónapot.

muffin1.jpg

Bár az elkészítése kicsit időigényes, a hosszú kelesztési idő miatt, de cserébe munka nincs vele túl sok. És hatalmas előnye - ami nem most lényeges, de majd a nyári 40 fokban nagyon jól jön majd - hogy nem kell bekapcsolni hozzá a sütőt, mert serpenyőben kell kisütni.

muffin4.jpg

muffin2.jpg

Hozzávalók

12 darabhoz

400-450g liszt

1 tk szárított élesztő

1 ek cukor

120ml langyos víz

120ml tej

2 ek vaj

1 tk só

2-3 ek kukoricadara

Először keverd el a víz felét, a cukor felét, és az élesztőt. Tedd félre kb 10 percre. amíg fel nem fut. Közben keverd el a tejet, a maradék vizet, a maradék cukrot, a sót, és a vajat. Tedd mikróba kb fél percre, amíg a vaj el nem olvad, de vigyázz, ne legyen nagyon meleg, nehogy kinyírd az élesztőgombákat. Egy tálba tégy kb 150g lisztet, add hozzá a tejes cuccot, és a felfutott élesztőt. Egy fakanállal keverd csomómentesre. Kezd el apránként hozzáadni a lisztet, de csak 2-3 evőkanalanként, és minden alkalommal keverd egyneműre. Mikor már annyira sűrű a tészta, hogy nem viszi a kanál, borítsd lisztezett felületre, és folytasd a liszt adagolását, szintén apránként. Nem túl lágy, és nem ragacsos tésztát kell, hogy kapj, ami még könnyen gyúrható. Nem biztos, hogy az összes lisztet felhasználod majd. Folytasd tovább a tészta masszírozását, amíg sima nem lesz. Kb 5 perc kell neki. Gömbölyítsd ki, és hagyd pihenni 15 percet. Majd nyújtsd ki, kb 1,5 cm vékonyra, és szaggass belőle kb 8cm átmérőjű korongokat. Tedd sütőpapírral (még jobb a silpat lap) és hagyd kelni 1,5 órát, vagy amíg a duplájára nem nő (leginkább magasságra). Én betettem a sütő felső részébe, alulra pedig egy tálba forró vizet raktam. Így melegben, és párában volt, nem száradt ki. Közepes fokozaton melegíts elő egy - lehetőleg vas - serpenyőt,szórj bele egy evőkanál kukoricadarát, és tegyél bele néhány muffint. (ne túl szorosan) A nyers tésztát legkönnyebben spatulával tudod felvarázsolni a papírról. Oldalanként, 3-4 perc alatt süsd aranybarnára. Rácson hagyd kihűlni.

muffin3_1.jpg

...és már pakolhatod is egymásra a rétegeket: Alulra a muffint, rá a sült füstölt sonkát, vagy angol szalonnát, a buggyantott tojást, végül a hollandi mártást, ami nálam vaj nélkül így készül ;)

muffin5.jpg

+1: A buggyantott tojást a legkönnyebben úgy tudod elkészíteni, hogy egy lábosban kb 5 cm mély fizet forralsz, felütöd a tojást egy tálkába, ha a víz felforrt, örvényt készítesz egy kanállal, beleteszed a tojást, és elzárod a lábos alatt a gázt. Takard le, és hagyd a vízben 4 percet. A fehérje tökéletesen megkeményedik, a sárgája még folyós, és gyönyörűen egyben marad az egész.