Szotyi művek

Szotyi művek

Krémes polenta aszaltparadicsomolajjal, napraforgó csírával

2018. január 19. - Szotyi művek

Nem tudom miért, de gyerekkoromban soha nem ettem puliszkát. Anyuék nem készítettel, így csak valamikor már a kamaszéveimben találkoztam vele először. Akkor persze mindjárt ki is próbáltam az édes, és a sós változatot is. Aztán megint feledésbe merült hosszú évekre.

Mivel Férj nem nagyon csípi a hasonlókat, így nem is nagyon erőltettem. Nemrég aztán ismét eszembe jutott, de most ahelyett, hogy önálló ételként készítettem volna, inkább köret lett belőle. Igazi krémes, fűszeres tutiság.

Gondoltam, majd ííígy...izlik majd...

...hát nem, úgyhogy szépen el is engedtem, és innentől csak magamnak készítem. Viszont mivel én simán elvagyok (egy darabig) hús nélkül, maradt egytálnak. De azért a fűszeres, erőteljes ízeket én is nagyon kedvelem, így az asztalparadicsom-olaj nagyon jó választás volt a krémes polenta mellé. A ropogós napraforgócsíra már csak a ráadás ;) Pofonegyszerű étel a rohanós hétköznapokra ;)

polenta4.jpg

Hozzávalók:

2 főre

A polentához:

12 dkg kukoricadara

6,5 dl húsalaplé

15 dkg reszelt trappista sajt

1 teáskanál pirospaprika

Só, bors

 Az aszaltparadicsom olajhoz:

10-12 szelet olajban eltett aszalt paradicsom

½ dl olívaolaj, lehetőleg az aszalt paradicsom olaja

Ízlés szerint: fokhagyma, néhány levél bazsalikom (elhagyható)

A tálaláshoz:

Napraforgó csíra

Az olajhoz tedd az alapanyagokat turmixgépbe, és addig nyomd a gombot, amíg a paradicsom teljesen el nem keveredik az olíva olajjal.

A húsalaplevet forrald fel, és folyamatos kevergetés közben add hozzá a kukoricadarát. Főzd puhára, közben ízesítsd sóval, borssal, pirospaprikával. Szórd bele a reszelt sajtot, és várd meg, amíg elolvad.

Tálalásnál a polenta tetejére csurgass az olajból, és szórd meg a napraforgó csírával.

polenta.jpg

süti beállítások módosítása