Szotyi művek

Szotyi művek

Medvehagymapesztós, duplán tekert csiga

2016. április 28. - Szotyi művek
A medvehagyma szezon mindig túl gyorsan, és általában észrevétlenül ér véget. Én meg általában már csak akkor szoktam értetlenül pislogni, mikor már csak fonnyadt leveleket lehet kapni a piacon, azokat is horror áron. De az idén - végre - nem így történt. Baromi előrelátó voltam, és nem csak a mélyhűtőbe tartalékoltam, hanem pesztót is készítettem belőle. Egyébként már volt egy ilyen kalandom, de akkor elég pocsékra sikerült a végeredmény, és az egész zöld trutyi, nagyon hamar megromlott. Most, így utólag azt mondanám, hogy nagyon kevés volt mind a só, mind az olaj. Úgyhogy, ha erre adnád a fejed, ne sajnáld belőle egyiket sem.

Így készítsd:
1 csokor medvehagyma
1 púpos evőkanál só
1-1,5 dl olívaolaj
Aprítóba az egészet, és nyomd a gombot, amíg krémes nem lesz ;)



Tehát, itt volt már hetek óta a hűtőben ez a kis cukiság, úgyhogy tegnap el is jött a napja, hogy felavassam. Erre tökéletesen megfelelt a kakaós csiga tésztájának receptje, csak természetesen most sós változatban készült.



Hozzávalók:

kb 8-10 darabhoz

150g zsírszegény túró
100g tönköly fehérliszt
50g zabpehelyliszt
50ml tej
3 evőkanál kókuszolaj
fél csomag sütőpor
nagy csipet só

A kenéshez:
3-4 evőkanál pesztó

Keverd össze a túrót, a tejet és az olajat, tedd hozzá a lisztet és a sütőport. Gyúrd össze, ha nagyon ragacsos lenne, egy pici lisztet adj hozzá.



 Lisztezett felületen nyújtsd ki kb 3mm vékonyra. Próbálj minél inkább négyzet formát nyújtani. Ha nagyon nem sikerül, akkor kicsit toldozz-foltozz. Vágd ketté a tésztát keresztben, és az egyik felet kend meg a pesztóval.



Hajtsd rá a másikat, úgy, hogy minél jobban fedje egymást. Hosszában vágd fel kb 1,5cm-es csíkokra. Fogj egy csíkot, és a két végénél fogva, csavard meg ellentétes irányban  Ha már van benne néhány kanyar, kezd el kialakítani a csigaformát is. Közben tekerd a csíkot önmaga körül is.



Tedd sütőpapírral bélelt tepsire, és tedd  180'C-ra, légkeveréssel. Kb 15 perc múlva már el is készültél vele :)



Jó étvágyat ;)





süti beállítások módosítása